LIGHT / PLUSZ programfunkció
Küldje el ezt a cikket! Küldje el ezt a cikket!
Cikk nyomtatása Cikk nyomtatása

Verziótájékoztató, 2010. december – Tárgyi eszköz program


Megjelent!

Kulcs-Tárgyi frissítés

2010. december 20.

Számlatükör frissítése

A 2010. decemberi verziótól a program új cég létrehozásakor már frissített és bővebb számlatükörrel tölti fel az adatbázist (a már létező cégek főkönyvi számai nem módosulnak). Természetesen, ha az előbbi művelet a Törzsadatok átvétele opcióval történik, akkor továbbra is a kiválasztott cég számlatükre kerül át a létrehozott adatbázisba.

Milliárdos összeg megjelenítése

Kiemelkedően nagy bruttó értékű eszközök esetén a Bekerülési érték rögzítő mezőben és a göngyölt értékcsökkenési listákon eddig nem fértek ki az összegek. A 2010. decemberi verzióban viszont már az egyes eszközök kivetítésénél és az említett listákon a nagy összegek is áttekinthetően jelennek meg.

A bemutató lista megtekintéséhez kattintson az ikonra

Kényelmesebb használat, még pontosabb kimutatások

Ügyfeleink jelzései alapján az új verzióban több olyan apró változtatás történt, mely könnyebb, rugalmasabb használatot, illetve precízebb kimutatásokat eredményeznek. Ezek – a teljesség igénye nélkül – az alábbi területeket érintik: feladás főkönyvi számainak beállítása, nulla értékű eszközök selejtezése, fejlesztési tartalékkal rendelkező selejtezett eszközök megjelenése az értékcsökkenési listán.

Információ Ez a bejegyzés programunk LIGHT és PLUSZ verziójával rendelkező Ügyfeleink számára is tartalmaz hasznos információkat.


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kapcsolódó bejegyzések