Az elkészített szállítóleveleket egyszerűen kiszámlázhatja. Lépjen be a Bizonylatlisták / Szállítólevelek listája menüpontba. Szűrjön a kívánt szállítólevélre, majd ezt követően a képernyőn megjelennek a szállítólevelek. A listában a lezárt azaz a már kiszámlázott szállítók fehér háttérrel, a nyitott, azaz még ki nem számlázott szállítólevél zölden háttérrel jelenik meg.

szallitolev1.jpg

Kattintson rá arra a szállítólevélre jobb gombbal amit ki szeretne számlázni, majd válassza a listában a számlázás opciót. A valutanem kiválasztása után, már a számlakiállító ablak jelenik meg, ahol be tudja állítani a számla paramétereit, majd el tudja készeni a számlát.

szallitolev2.jpg

Lehetőség van a programban arra is, hogy egy ügyfél összes szállítólevelét kiszámlázzuk egy számlán. Ehhez szintén azt kell tennie, hogy belép a Bizonylatlisták/Szállítólevelek listájába, ahol a szűrőképernyőn szűrőfeltételnek beállítja a vevőt, és a Szállítólevélből számla, valamint a Számla mellé készült szállítólevél jelöléseknél ne legyen semmi bejelölve! Ez azért fontos, mert a lista csak az adott ügyfél, nyitott szállítóleveleit tartalmazhatja. Ezt követően megjelennek az ügyfél nyitott szállítólevelei, amire jobb gombbal kattintani ki kell választan a helyi menüben a Számlázás a listából opciót. Ennek hatására megjelenik a valutaválasztó ablak, itt adjuk meg a kívánt valutát, majd a számla ablakban már látható lesz, hogy a szállítólevelek összes tétele szerepel a bizonylaton.

 szallitolev3.jpg

szallitolev4.jpg