Amennyiben szükséges egy gyártási folyamatot, illetve az ezzel kapcsolatos készletmozgásokat dokumentálni, a késztermék számára mennyiséget kezelni, akkor nyújthat megoldást a Gyártás modul. Segítségével az előre definiált receptúrák alapján elvégezhető a gyártás.

Kapcsolódó raktármozgások:

  • gyártás során a késztermék bevételezésre, az összetevők pedig kivételezésre;
  • szétszerelésnél a késztermék kivételezésre, az összetevők pedig bevételezésre kerülnek

A késztermék létrehozásához adott termékhez fel kell vennünk annak összetevőit. Ezt a Termék adatlapján az Összetevők fülön tehetjük meg, az [Új] gomb megnyomásával viheti fel a adott termék összetevőit, alkatrészeit.
Az összetevőknél megadhatja:

  • összetevő raktárát (Ez az alapraktár, melyből a program automatikusan leveszi majd a szükséges mennyiséget. Megadása nem kötelező, gyártás során módosítható.)
  • termékkódot, termék megnevezését (a Terméktörzsből tallózva)
  • mennyiséget (1 egység gyártandó termékhez szükséges mennyiség)

Gyártás

Gyártás

Gyártás

Lehetőség van az összetevők módosítására, törlésére.

A terméktörzs szűrőablakán szűrhet a Gyártás modulos késztermékekre is.

Gyártás

A program a késztermék első összetevőjének felvitelekor a program megkérdezi, hogy Receptúra modullal, vagy Gyártás modullal kezelje a terméket.A későbbiekben ennek megváltoztatására nincs lehetőség.

Gyártás

A terméktörzsben a Gyártás modulos késztermékek sötétkék színnel jelennek meg.

Ha gyártott termék összetevői közé szolgáltatást is felrögzítünk, akkor annak nettó árát is figyelembe veszi a program az önköltségi ár kalkulálásánál. Így a gyártás járulékos költsége is a gyártott termék önköltségi árának részét fogja képezni, megkönnyítve az árképzést.

Késztermék összetevők listázási lehetősége:
Szűrje le az árutörzset tetszőleges módon, majd a Lista/Nyomtatás/Összetevők listája pontban megjelenik a kért lista.

Gyártás

A gyártás folyamata: BEVÉT / GYÁRTÁS MENÜ

Gyártás

A gyártáshoz válassza ki a gyártandó terméket. A késztermék kiválasztása után a program felkínálja a késztermékhez tartozó összetevőket, azok mennyiségét és egységárát. Ezek módosíthatóak.

  • Cél raktár: a gyártandó termék bevételezése ebbe a raktárba történik
  • Termék megnevezése, kódja: a gyártandó termék kiválasztása a terméktörzsből. Itt kizárólag az olyan termékek jelennek meg, amelyeknek van összetevője és a Gyártás modul lett kiválasztva
  • Mennyiség: a gyártandó mennyiség
  • Gyártás záró dátuma: a gyártás befejezésének dátuma
  • Bizonylatcsoport: a bizonylat besorolása csoportokra, melyet a Beállításokban vihet fel
  • Részleg- és/vagy munkaszám: a gyártási bizonylat besorolása részleg- és/vagy munkaszámra
  • Forrás raktár: az összetevő raktára, ahonnan kivételezésre kerül az összetevő
  • Összetevő neve, kódja: az összetevő kiválasztása a terméktörzsből
  • Mennyiség: az összetevő gyártáshoz szükséges mennyisége
  • Mee: mennyiségi egység
  • Egységár: az összetevő egységára (készletérték számítás szerint). Ha nincs készletérték számítás, akkor az utolsó beszerzési ár
  • Megjegyzés: tételenkénti megjegyzés

A mentés gomb hatására a késztermékről bevételezési, az összetevők pedig kivételezési bizonylatok készülnek.  A Bizonylatlisták / Raktárbizonylatok listája menüpontban tekintheti meg a raktárbizonylatokat.

A késztermék szétszerelése: BEVÉT / SZÉTSZERELÉS MENÜ

Gyártás - szétszerelés

A legyártott késztermék szükség esetén szétszerelhető. Válassza ki a készterméket, majd a felsorolt összetevők közül vegye le azokat, amelyeket le szeretne szedni a késztermékről.
A késztermékek a Beállítások szerint jelennek meg. (Beállítások/Egyéb/Áruk felajánlása: összes termék vagy csak a raktári mennyiség)

A gyártási és szétszerelési bizonylatok megtekinthetőek a BIZONYLATLISTÁK / GYÁRTÁSI, SZÉTSZERELÉSI BIZONYLATOK menüpontban. A szűrő képernyőn válassza ki, hogy Gyártási, vagy Szétszerelési bizonylatokat szeretne listázni. Szükség esetén szűrhet még dátumra, részleg- és munkaszámra, késztermékre, célraktárra és gyártási csoportra.
Ronthatja, megtekintheti, nyomtathatja a bizonylatokat illetve nyomtathat listát is. Lehetőség van a bizonylathoz tartozó csoport, részleg-, munkaszám módosítására. Amennyiben ezen adatokat módosítja, úgy a hozzá kapcsolódó raktárbizonylatokon is módosulnak.

A gyártáshoz / szétszereléshez kapcsolódó raktárbizonylatokat kizárólag megtekinteni és nyomtatni lehet! A gyártási / szétszerelési bizonylaton történő módosítások (csoport, részleg-, munkaszám) hatással lesznek a raktárbizonylatokra is.

Gyártási / szétszerelési bizonylatok csoportjainak kezelése BEÁLLÍTÁSOK / TÖRZSEK / CSOPORTOK / GYÁRTÁSI BIZONYLAT menüpontban megadott csoportok szerint lehetséges. A gyártási bizonylatokat csoportokba sorolhatjuk, majd később ezekre szűrhetünk.