- Kulcs-Ügyvitel Tudásbázis - https://tudasbazis.kulcs-soft.hu/kulcsugyvitel -

Új ügyfél

Ügyfél-, illetve terméktörzseink feltöltése kézi rögzítéssel is történhet, vagy használhatjuk a szoftver adatimport funkcióját, amely néhány másodperc alatt beemeli programunkba Excel-táblázatokban tárolt adatainkat.

 

Az első lépések közé tartozik az ügyfelek és  termékek rögzítése a programban. Ha az ügyféltörzs, illetve terméktörzs kitöltött, akkor a későbbiekben bizonylat kiállításakor az előre rögzített ügyfél- és terméklistából ki tudjuk választani, hogy melyik vevőnk és melyik termékünk kerüljön fel adott bizonylatra.

2014-01-24_12h50_52

Új ügyfelet az Ügyfélkezelés Ügyfelek menüpontban tudunk rögzíteni. Az Új ügyfél ikonra kattintva megjelenik az ügyfélszerkesztő ablak, ahol meg tudjuk adni a szükséges adatokat.

Nem kötelező minden mező kitöltése. Alapértelmezetten csak a Név és a Központi cím mező az, amit kötelezően ki kell tölteni, de van arra lehetőség, hogy más mezőket is kötelezővé tegyünk. Ehhez a rögzítő ablakban felül található ikonsor utolsó ikonjára  kell kattintani, majd a megjelenő kis ablakban be tudjuk pipálni azokat a mezőket, melyeket kötelezővé szeretnénk tenni.

Az Alapadatok kitöltése után az Elérhetőségek szekcióban meg tudjuk adni az ügyfélhez tartozó központi címet, telefonszámot, faxszámot, email címet, weboldal címet.
Központi cím megadása után, ha a Központi cím mellett található  ikonra kattintunk, akkor Google Maps-en megtekinthetjük a címet. Természetesen ez a funkció csak internet kapcsolat mellett működik.

További adatok rögzítése:

További adatok megadására is van lehetőség.

» Pénzügyi adatok megadása

» Egyéb adatok megadása

» Címek rögzítése

» Kapcsolattartó (ügyintéző) rögzítése

» Kategóriák rögzítése

» Történet –  bizonylatok lekérdezése 

» Statisztika lekérése

» Kapcsolt cég rögzítése

Adatrögzítés után a Mentés és bezárás ikonra kattintva el tudjunk menteni a felrögzített adatokat, illetve mentés után bezáródik az adott rögzítőablak.

Ha a Mentés gombra kattintunk, akkor a felrögzített adatok mentésre kerülnek, de az ablak nem fog bezáródni és tudunk tovább adatot rögzíteni.