Kulcs-Bér verziótájékoztató 2022. december/5 (v2823)

 

Megjelenési dátum: 2023. január 30.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. január 31-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

 

Javítás

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Az M30 igazolás 286. tájékoztató sorába a szocho köteles alapok kerültek gyűjtésre, így nem gyűjtésre ezen a soron adat a nyugdíjasoknak, valamint a KIVA hatálya alá tartozó munkáltatók foglalkoztatottainak gyűjtött M30 igazoláson, Hiányos volt a gyűjtés olyan esetben, ha a foglalkoztatott részére EB ellátás is számfejtésre került, belföldi illetőségű, Magyarországon munkaviszonyban álló külföldi kiküldetésben lévő foglalkoztatott esetében pedig a külföldi jövedelem is gyűjtésre került a mezőbe.
A 286. sorra a szociális hozzájárulási adó felső határának megállapításához szükséges összevont adóalapba tartozó jövedelmeket kell gyűjteni, belföldi illetőségű, Magyarországon munkaviszonyban álló külföldi kiküldetésben lévő foglalkoztatott esetében pedig a felső határba az az összeg számítható be, amely után a kötelezettségeket megfizették. E hibák javítását jelen verziónkban biztosítjuk.
Amennyiben Önök
KIVA hatálya alá tartozó cég,vagy
számfejtett EB ellátásokat, vagy
2022. évben saját jogú nyugellátásban részesülők vagy 
belföldi illetőségű, Magyarországon munkaviszonyban álló külföldi kiküldetésben lévő  foglalkoztattak részére is el kell készíteniük az M30 igazolást, a286. sor tájékoztató adatának helyessége érdekében kérjük, hogy  jelen verziónkban készítsék el ezeket az igazolásokat.
A hibáért elnézésüket kérjük.
A fenti felső határ számításánál a természetes személynek az alábbi személyi jövedelemadó alapot képező jövedelmeket kell figyelembe venni:
  • a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) szerint összevont adóalapba tartozó adó (adóelőleg) alap számításnál figyelembe vett jövedelem,
  • az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony alapján fizetett ösztöndíj és
  • Szja tv. szerinti önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelem esetében az Szja tv. szerinti adó/adóelőleg hiányában a Tbj. szerint biztosítottnak minősülő személy részére juttatott, a Tbj. 27. § (1) bekezdés b) pontja, Tbj. 30. §-a alapján járulékalapot képező jövedelem, továbbá
  • a vállalkozásból kivont jövedelem,
  • az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem,
  • az osztalék, vállalkozói osztalékalap,
  • az árfolyamnyereségből származó jövedelem,
  • az Szja tv. 1/B. § hatálya alá tartozó az Szja tv. 1/B. § hatálya alá tartozó (külföldi illetőségű előadóművész) a természetes személy e tevékenységből származó jövedelme.

A  szociális hozzájárulási adó felső határánál a személyi jövedelemadó köteles jövedelmeket kell figyelembe venni.

 


14M30

A Kulcs-Bér 2014. december verziójával történő frissítés után elérhető válik a 14M30 -as igazolás. A munkáltató, kifizető összesített igazolása a 2014. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz, adónyilatkozat benyújtásához elérhető az Adatszolgáltatások/NAV felé/ M30 opcióban.


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2022. december/4 (v2822)

 

Megjelenési dátum: 2023. január 26.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. január 27-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok

Kulcs-Bér  Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól az alábbiak szerint módosítottuk az Adatszolgáltatás/NAV felé/22M30 menüpont alatt található két lépcsőben történő exportálás elektronikus aláíráshoz és e-mail küldés funkciót.

Kép1

Amennyiben olyan elektronikus aláírást szeretnénk hozzáadni az M30 igazolást és járulékigazolást tartalmazó PDF dokumentumhoz, amely megakadályozza az állomány utólagos jelszavas védelemmel történő ellátását – ilyen például az időbélyegzővel hitelesített tanúsítvány -, jelen verziónktól a kiküldés előtt a következő kérdés panel jelenik meg:

Kép2

Igen válasz esetén az exportált PDF fájlok jelszavas védelem nélkül kiküldésre kerülnek.

Fontos!

Az elektronikus küldés Prémium és Európa verzióval rendelkező ügyfeleink számára elérhető. Standard vagy Kompakt  verzióval rendelkező ügyfeleink számára az Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok modulunk megvásárlásával érhető el.

Javítás

Kulcs-Bér  Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Hibás volt az  M30 igazolás  286. sorának gyűjtése abban az esetben, ha a magánszemélynek ugyanazzal a munkáltatóval/kifizetővel létesített több jogviszonyából származó jövedelme került felgyűjtésre az igazolásra, és ezen jogviszonyok közül több jogviszony 286. sorra gyűjtendő adata azonos összegű volt (tehát, ha két (esetleg 3, 4, … akármennyi) jogviszonyban azonos volt az éves szocho alap, akkor ezek közül csak az egyik került gyűjtésre a 286. sorra). A hibát jelen verziónkban javítottuk.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. december/3 (v2711)

 

Megjelenési dátum: 2022. január 19.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2022. január 20-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

 

 

Jogszabálykövetés

21M30 igazolás készítése és elektronikus küldése

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

 

 

Az elektronikus küldés Prémium és Európa verzióval rendelkező ügyfeleink számára elérhető. Más verzióval rendelkező ügyfeleink számára az Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok modulunk megvásárlásával érhető el.

Jelen verziónkban az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 21M30 menüpontban már elérhető a 21M30 igazolás.

Fontos! Amennyiben Ön egyedileg létrehozott személyi jövedelemadó köteles jövedelmet is számfejtett valamely foglalkoztatott részére a 2021. évi adatbázisban, kérjük, ellenőrizze az M30-as igazolás paraméterezését a Beállítások/Számfejtés/M30 menüpontban, mielőtt az igazolások gyűjtését elkezdené.

Az M30 almenüpontra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére figyelmeztető üzenetet jelenítünk meg:

Kép1

A Tovább gombra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére az M30-as nyomtatvány összeállító felületén is megjelenítjük a figyelmeztető üzenetet:

Kép2

 

 

Kép2

Az adatok felgyűjtését megelőzően, a szűrőablakon lehetőséget biztosítunk arra, hogy csak a 2021. december 31-én is állományban lévő foglalkoztatottak adatairól készítsük el az igazolást. Abban az esetben, ha Ön kilépett dolgozó részére is ki szeretné adni az M30 igazolást és a Járulékigazolást, akkor meg kell szüntetni a Csak a 2021.12.31-én jogviszonyban állók megjelenítése jelölőnégyzet bejelöltségét.

Kép4

Az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 21M30 pontban az általános szűrőablakon a szükséges feltételek beállítását követően az Ok gombra kattintva az M30 összeállító felületére navigál a program, ahol három fül jelenik meg, amelyek a következők:

-      21M30 igazolás

-      Járulékigazolás és

-      Export.

21M30 igazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:

-      Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése – Opcionális, hogy a Dolgozó adatai/Bérügyi alapadatok/Adó adatlap Hozott adatok, valamint Korrekció fülek felületén rögzített előző munkahelyi adatokat gyűjteni szeretnénk a 21M30 igazolásra, vagy sem. A Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapotú, azonban a jelölőnégyzet állapota szükség szerint módosítható.

-      Megjegyzés rovat töltése – Amennyiben a munkáltató nem társadalombiztosítási kifizető hely célszerű a nyomtatvány feljegyzés rovatában feltüntetni az alábbi figyelmeztetést: „Az esetleges társadalombiztosítási ellátások, valamint a családtámogatási ellátások összegeit az igazolás nem tartalmazza.” A program automatikusan ellenőrzi, hogy a cég törzsadatainál beállításra került-e, hogy Társadalombiztosítási kifizető hely-e és amennyiben nem, a fenti üzenet megjelenítésre kerül. Amennyiben nem szeretné a feljegyzés mezőben szerepeltetni a fenti információt, a nyomtatás előtt módosíthatja a beállítást a „Feljegyzés rovat kitöltése nem Tb kifizetőhely esetén” paraméter kikapcsolásával.

-      ÁNYK állomány készítése – Amennyiben az igazolásokat az ÁNYK keretprogramba beolvasva szeretnénk megjeleníteni, itt kell az Elérési út és fájlnév soron betallózni azt a könyvtárat, ahová a program által generált IMP fájlokat menteni szeretnénk.

-      A beállító képernyő alsó részén választható ki, hogy az ÁNYK import fájlok (IMP) készítése gombra kattintva az igazolás IMP file-ként kerüljön összeállításra, és az Elérési út és fájlnév soron megadott könyvtárba mentve, az ÁNYK keretprogramba beolvasva kerüljön megjelenítésre az igazolás, vagy a Nyomtatás gombra kattintva nyomtatványként kerüljön gyűjtésre az igazolás, ami a programból közvetlenül nyomtatható, és/vagy PDF fájlként menthető. Utóbbi esetben az elmúlt évekhez hasonlóan lehetőséget biztosítunk, hogy az összeállított M30-as igazolásokat dolgozóként egyesével, külön PDF fájlba generálja a program. Ennek köszönhetően nem kell egyesével lekérni a nyomtatványi formát, majd az exportálás segítségével pdf formátumban elmenteni és egyesével elnevezni a fájlokat.

Kép5

Járulékigazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:

Újdonság, hogy az M30 igazolással együtt kiadandó Járulékigazolás gyűjtését immár nem csak a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontból, hanem innen, az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 21M30 pontból is lehetővé tettük a programban.

A megadható feltételek a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontban biztosított feltételekkel azonosak.

Kép6

Az Export fülön Elektronikus bérjegyzék modullal rendelkező Ügyfeleink részére lehetőségeket biztosítunk a nyomtatványok (M30 és Járulékigazolás) PDF fájlokban való exportálására, valamint e-mail-ben történő kiküldésükre, amelyhez előzetes beállításokra van szükség, amelyekről az alábbiakban tájékozódhatnak (Az elektronikus bérjegyzék küldés leírása itt érhető el):

Az M30-as igazolás és a járulékigazolás elektronikus küldése az Elektronikus bérjegyzék modult kiegészítve került megvalósításra. Az Elektronikus bérjegyzék modul átnevezésre került: Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok.

A két nyomtatványt a megadott címre küldött e-mail pdf formátumú mellékleteként kapja kézhez a munkavállaló.

Az e-mail cím beállításához és a jelszó generálásához ugyanazokat a funkciókat kell használni, mint az elektronikus bérjegyzék esetében. Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát, új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása nem szükséges.

A Beállítások alatt található Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok beállításai menüben lehet bejelölni az M30-as igazolás és a járulékigazolás, illetve külön a Fizetési jegyzék elektronikus küldését. A Feladó, az SMTP kiszolgáló, a Webes átvételi lista és a Tárolás helye beállítása nem változott.

Az Adatszolgáltatások/NAV menü alatt az M30 menüpont kiegészült a Járulékigazolás nyomtatás, valamint az Export és az e-mail küldés funkcióval.

A két nyomtatvány elektronikus küldésének átvételi listája új menüpontban került megvalósításra a Adatszolgáltatások/NAV menü alatt.

Beállítások

M30 és járulékigazolás egyetlen PDF fájlban

A Beállítások/Számfejtés/21M30 pont beállító képernyőjén új jelölőnégyzetet biztosítunk „M30 és járulékigazolás azonos PDF állományban” megnevezéssel. Az új jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapota mellett az M30 és a járulékigazolás azonos PDF állományba kerül gyűjtésre. Amennyiben Önök külön PDF fájlba kívánják gyűjteni az M30 igazolást és a járulékigazolást, úgy ezt a jelölőnégyzetet bejelöletlenné kell tenni.

Kép7

Kép8

Opciót biztosítunk a küldeni kívánt nyomtatvány(ok) jelölésére.

Ahol be volt állítva az átvételi lista használata, ott a frissítéssel automatikusan beállításra kerül a Fizetési jegyzék és az M30/Járulékigazolás opció is.

Kép9

E-mail cím, jelszó megadása

Az e-mail cím és a jelszó generálás/küldés nem változott. Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát, az M30-as igazolás és a járulékigazolás küldéséhez új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása/küldése nem szükséges.

 

Igazolások készítése, küldése

Adatszolgáltatások/NAV

 

Kép10

Lehetőség van azon foglalkoztatottak szűrésére, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a PDF formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép11

Külön fül került kialakításra az M30-as igazolás, a járulékigazolás, valamint az exportálás és e-mail küldés céljára.

Kép12

A nyomtatványok exportálása PDF fájlokba, és az e-mail küldés az Export fülön érhető el, ahol az exportált állományok megnevezése kibővült egy új választható opcióval, „Dolgozó neve és adóazonosító jele megnevezéssel:

Kép13

Járulékigazolás nyelvesítése a dolgozónál megadott nyelvi beállítás alapján opció csak Kulcs-Bér Európa verzióban illetve Idegen nyelv modul megléte esetén érhető el. Az opció jelölése esetén a nyomtatvány a dolgozóhoz beállított nyelven fog bekerülni az exportált pdf fájlba. Ellenkező esetben a nyomtatvány magyar nyelven kerül exportálásra.

Az Exportálás és e-mail küldés gombra kattintva elindul az export a megadott tárolási helyre, és automatikusan megtörténik a küldés is.

 Kép14

Az átvétel igazolása

A kiküldött nyomtatványok kézhez vételét a bérjegyzékkel egyező módon, az ide linkre kattintva kell visszaigazolni:

Kép15

 

Kép16

 

 

Átvételi lista

Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listája az Adatszolgáltatások/NAV menü alatt érhető el:

Kép17

 

Lehetőség van azon dolgozók szűrésére, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a pdf formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép18

Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listájának megtekintéséhez a Letöltés gombra kell kattintani:

Kép20

2022-01-19_14h13_15

A bérjegyzék kézhezvételét igazoló listához hasonlóan itt is lehetséges a lista nyomtatása a Nyomtatás gombra kattintva.


Adatszolgáltatás az egyéni bérekről, keresetekről és foglalkoztatottakról

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A frissítés letöltésével elérhetővé válik az Adatszolgáltatások/KSH felé menüpontban az Egyéni bérek és keresetek statisztika összeállításának lehetősége:

 

Kép21

A menüpont indításával megjelenik a szűrőablak, ahol a következő beállítások megadására van lehetőség:

Kép22

Automatikus (statisztikai létszám alapján):

Az opció jelöltsége esetén a program a kitöltési útmutató alapján automatikusan meghatározza azon dolgozók körét, akiket a statisztikában szerepeltet. (Lásd kitöltési útmutató)

 

- Minden dolgozó listázása

Ezen opció választása esetén a program figyelmen kívül hagyja a kitöltési útmutatóban meghatározott létszámot és a teljes dolgozói állományt felgyűjti a statisztikára.

 

- Adott születési idejű dolgozók listázása

Az opció jelöltsége esetén a program csak azokat a dolgozókat gyűjti fel, akik a kitöltési útmutatóban meghatározott dátumon születtek.

  • akik fizikai foglalkozásúak és bármelyik hónap 5-én és 15-én születtek (tehát mindazoknak az adatait közölni kell, akik e két nap bármelyikén születtek)
  • akik szellemi foglalkozásúak és bármelyik hónap 5-én, 15-én és 25-én születtek (tehát mindazoknak az adatait közölni kell, akik e három nap bármelyikén születtek)

 

- Adott születési idejű és minden nem teljes munkaidős dolgozók listázása

Amennyiben az opció jelölt, a program felgyűjti a kitöltési útmutatóban meghatározott születési idejű dolgozókat, valamint az összes részmunkaidős dolgozót.

 

- Külföldi telephelyen foglalkoztatottak figyelmen kívül hagyása

Az opció jelölésével a külföldi telephelyen foglalkoztatott dolgozókat a program figyelmen kívül hagyja az átlagos állományi létszám gyűjtésekor. Ez az opció csak Európa verzióval rendelkező Ügyfeleink részére elérhető.

 

- Közfoglalkoztatottak felgyűjtése

A szűrőablakon három állású kapcsolóval szabályozható a közfoglalkoztatottak felgyűjtése.

  • teli négyzet: minden dolgozó felgyűjtésre kerül
  •  üres négyzet: csak azok kerülnek felgyűjtésre, akik nem közfoglalkoztatottak
  • pipált négyzet: csak a közfoglalkoztatottak kerülnek felgyűjtésre

 

Az adatszolgáltatásban az alábbi változások kerültek be a májusi statisztikához képest:

  • 60 óránál rövidebb munkaidőben foglalkoztatottakról is kell adatot szolgáltatni
  • Iskolai végzettség kategóriák megváltoztak
  • A nem havi rendszerességgel fizetett jutalmat a tárgyévre vonatkozóan (2020.évre) kell megadni
  • Az egyéb munkajövedelem a 2020.évben kifizetett összes munkajövedelmet tartalmazza, függetlenül attól, hogy havi rendszerességgel fizették vagy nem
  • Adatszolgáltatási adatként bekerült a munkavégzésre irányuló jogviszony kezdete és vége

 

KSH adatszolgáltatás teljes kitöltési útmutatója az alábbi linken érhető el:

1405_Kitöltési útmutató

 

Az egyedi jövedelem jogcímek évnyitással átemelésre kerültek a tavalyi évből. Az adatszolgáltatás felgyűjtése előtt ezen jövedelmek beállításait ellenőrizni, eltérés esetén javítani kell.

Kép23

A következő felület a szervezeti paraméterek megadására szolgál:

 

Kép24

 

Szervezet adatok beállításnál a telephelyi kód megadásán kívül a kollektív bérmegállapodással kapcsolatos opciók közül is ki lehet választani a megfelelőt:

Kép26

Továbbá ezen a felületen van lehetőségünk előállítani az xml állományt, vagy kinyomtatni a nyomtatványt.

Kép27

Felhívjuk figyelmüket, hogy a statisztika csak elektronikus úton küldhető be. A nyomtatványi lekérés célja, hogy az adatok ellenőrzésében segítséget nyújtsunk, de felugró ablakban figyelmeztetünk, hogy papír alapon nem lehet teljesíteni az adatszolgáltatást:

Kép28

Javítások


2021. decemberben a IV. negyedévi KIVA adatszolgáltatás gyűjtése során hibaüzenet

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 2021. IV. negyedévére indított KIVA előleggyűjtés során hibaüzenet jelent meg, amennyiben a cégben a Beállítások/Számfejtés/Számfejtési alapadatok képernyőn a 485/2020 „Koronakedvezmény második hullám” jelölőnégyzet be van jelölve. A hibát jelen verziónkban javítottuk.

 

 


M30 PDF dokumentum elektronikus aláírása a Kulcs-Bér programban

A Bérprogram több különböző lehetőséget biztosít a teljes bizonyító erejű M30 dokumentum előállítására, amelyről a jogszabály az alábbiak szerint rendelkezik:

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény (Pp.) szerint akkor teljes bizonyító erejű a magánokirat, ha az elektronikus okiraton az aláíró a minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét helyezte el, és ha jogszabály úgy rendelkezik – azon időbélyegzőt helyez el. Teljes bizonyító erejű magánokirat továbbá, ha az elektronikus okiratot az aláíró a Kormány rendeletében meghatározott azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással hitelesíti.

 

Fontos tudni!

Felhívjuk Felhasználóink figyelmét arra, hogy ahhoz, hogy az elektonikus úton kiküldött M30 igazolás teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősüljön, A Felhasználónak

-          saját aláíróprogrammal, vagy

-          saját tanúsítvánnyal kell rendelkeznie, illetve

-          az M30 igazolásokat hitelesíthetők a kormányzati AVDH (ügyféli azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés) szolgáltatás használatával is.

 

Mindezekről a lényeges információk a következők:

I. Saját aláíróprogram használata

Amennyiben a Bérprogram felhasználója rendelkezik olyan aláíróprogrammal, amely képes minősített tanúsítvánnyal ellátni PDF dokumentumokat, a Bérprogram az M30 nyomtatványokat egy kiválasztott mappába helyezi el, ahol megtörténhet az aláírás, majd azt követően az e-mailben továbbítás a munkavállalók felé. A dokumentumok jelszavas védelemmel ellátására ebben az esetben nincs lehetőség, mert az olyan utólagos tartalmi változás, amellyel a dokumentum hitelessége megszűnik.

Az elektronikus aláíráshoz exportálás a Beállítások/Számfejtés menüpontban állítható be:

Az exportálás bejelölése után az M30 dokumentumok az Adatszolgáltatások/NAV felé/23M30 menüpontban érhetők el, itt lehetőség van a PDF tárolási útvonal ellenőrzésére és módosítására, valamint a felhős beállítások kezelésére.

Az exportálás befejeződése után aktívvá válik az Aláírt PDF nyomtatványok küldése e-mailben gomb. A kiexportált dokumentumok elektronikus aláírása után erre a gombra kattintva történik meg az igazolások csoportos kiküldése.

II. Dokumentumhitelesítés AVDH használatával

A NAV szakmai véleménye szerint az M30 dokumentumok teljes bizonyító erejűen hitelesíthetők a kormányzati AVDH (ügyféli azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés) szolgáltatás használatával.

A Pp. 325. § (1) bekezdés g) pontja értelmében az elektronikus okirat a Kormány rendeletében meghatározott azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással, így AVDH használatával is hitelesíthető, figyelemmel arra, hogy a kiállított elektronikus dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy az kitől származik, továbbá a rendszer a hitelesítés időpontját is rögzíti.

Amennyiben a Kulcs-Bér program felhasználója rendelkezik olyan regisztrációval, amely a cégjogi szabályoknak megfelelően azonosítja a dokumentumot kiállító személyt, a hitelesítés menete megegyezik a saját aláíróprogram használatával, a dokumentumokat a kiválasztott mappába mentés és hitelesítés után lehet csoportosan e-mailben továbbítani a munkavállalóknak.

Bővebb tájékoztatás az alábbi kormányzati oldalon érhető el a díjmentes ügyféli azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítésről:

https://szeusz.gov.hu/szeusz/avdh

III. Dokumentumhitelesítés saját tanúsítvánnyal

Amennyiben a Bérprogram felhasználója rendelkezik olyan PFX formátumú X.509 tanúsítvánnyal, amely megfelel a jogszabály által előírt teljes bizonyító erejű feltételnek, minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírásra alkalmas, a Bérprogram lehetővé teszi a tanúsítvány elektronikus aláíráshoz történő használatát. A tárolt tanúsítvány elérési útvonala és jelszava a Beállítások/Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok menüpontban állítható be:

Az időbélyegző kiszolgáló előfizetéssel ugyancsak a felhasználónak kell rendelkezni, az ahhoz tartozó URL, (továbbá, ha hitelesítést igényel, akkor a felhasználónév és jelszó) a Beállítások/Számfejtés beállításai/23M30 menüpontban találhatók:

A saját aláíróprogram vagy az AVDH használatához képest lényeges különbség a saját tanúsítvány használatakor, hogy a Bérprogram a felhasználó saját tanúsítványának és időbélyegzőjének használta esetén lehetővé teszi a dokumentum jelszavas védelmét is az Elektronikus bérjegyzékhez hasonló módon.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. december/4 (v2712)

 

Megjelenési dátum: 2022. január 25.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2022. január 26-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Javítások


Járulékigazolás exportálásakor hibaüzenet

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Abban az esetben, ha a járulékigazolás exportálását megelőzően nyomtatvány előkép megjelenítésére került sor a programban (pl.: Adatszolgáltatások/NAV felé/21M30 Járulékigazolás fülén, vagy a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépők nyomtatványai/járulékigazolás pontban, stb.) hibaüzenetet jelenített meg a program. A probléma a program újraindításával, és nyomtatvány előkép megjelenítés mellőzésével kiküszöbölhető volt, de jelen verziónkban már nincs szükség elkerülő megoldásra, a hiba már javításra került.

Felesleges adatgyűjtés a 21M30-01 lap 57. sorára

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 2021. december/3 verziónkban a  szakképzési munkaszerződés (120. foglalkozás minősége – programban NYENYI - kód), a hallgatói munkaszerződés (113. foglalkozás minősége – programban NYENYI – kód) és a tanulószerződés alapján foglalkoztatott (46. foglalkozás minősége – programban NYENYI – kód) foglalkozási viszonyok esetén az 57.sorra felgyűjtésre kerültek adómentes jövedelmek. A 21M30-01 lap 57.sorára ezeket nem, csak a külföldön adóköteles jövedelmeket kell felgyűjteni. A hibás gyűjtést jelen verziónkban javítottuk. Kérjük, amennyiben Önök 46., 113 és 120. foglalkozás minősége – programban NYENYI – kódú jogviszonyban foglalkoztatottak részére is gyűjtöttek 21M30 igazolást, ellenőrizzék, és szükség esetén gyűjtsék újra azt.

 


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2019. december/2 (v2462)

Megjelenési dátum: 2020. január 14.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

19M30

Kulcs-Bér verziótájékoztató 2022. december/3 (v2821)

 

Megjelenési dátum: 2023. január 18.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. január 19-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Újdonságok

 

Jogszabálykövetés

22M30 igazolás készítése és elektronikus küldése

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Az elektronikus küldés Prémium és Európa verzióval rendelkező ügyfeleink számára elérhető. Standard vagy Kompakt  verzióval rendelkező ügyfeleink számára az Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok modulunk megvásárlásával érhető el.
Jelen verziónkban az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 22M30 menüpontban már elérhető a 22M30 igazolás.
Fontos!
Amennyiben Ön egyedileg létrehozott személyi jövedelemadó köteles jövedelmet is számfejtett valamely foglalkoztatott részére a 2022. évi adatbázisban, kérjük, ellenőrizze az M30-as igazolás paraméterezését a Beállítások/Számfejtés/M30 menüpontban, mielőtt az igazolások gyűjtését elkezdené.
Az M30 almenüpontra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére figyelmeztető üzenetet jelenítünk meg:

Az elektronikus küldés Prémium és Európa verzióval rendelkező ügyfeleink számára elérhető. Más verzióval rendelkező ügyfeleink számára az Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok modulunk megvásárlásával érhető el.
Jelen verziónkban az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 22M30 menüpontban már elérhető a 22M30 igazolás.
Fontos!
Amennyiben Ön egyedileg létrehozott személyi jövedelemadó köteles jövedelmet is számfejtett valamely foglalkoztatott részére a 2022. évi adatbázisban, kérjük, ellenőrizze az M30-as igazolás paraméterezését a Beállítások/Számfejtés/M30 menüpontban, mielőtt az igazolások gyűjtését elkezdené.
Az M30 almenüpontra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére figyelmeztető üzenetet jelenítünk meg:
Kép1

A Tovább gombra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére az M30-as nyomtatvány összeállító felületén is megjelenítjük a figyelmeztető üzenetet:

Kép3

Kép4

Az adatok felgyűjtését megelőzően, a szűrőablakon lehetőséget biztosítunk arra, hogy csak a 2022. december 31-én is állományban lévő foglalkoztatottak adatairól készítsük el az igazolást. Abban az esetben, ha Ön kilépett dolgozó részére is ki szeretné adni az M30 igazolást és a Járulékigazolást, akkor meg kell szüntetni a Csak a 2022.12.31-én jogviszonyban állók megjelenítése jelölőnégyzet bejelöltségét.

Kép5

Az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 22M30 pontban az általános szűrőablakon a szükséges feltételek beállítását követően az Ok gombra kattintva az M30 összeállító felületére navigál a program, ahol három fül jelenik meg, amelyek a következők:
-      22M30 igazolás
-      Járulékigazolás és
-      Export.
A 22M30 igazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:
-      Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése – Opcionális, hogy a Dolgozó adatai/Bérügyi alapadatok/Adó adatlap Hozott adatok, valamint Korrekció fülek felületén rögzített előző munkahelyi adatokat gyűjteni szeretnénk a 22M30 igazolásra, vagy sem. A Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapotú, azonban a jelölőnégyzet állapota szükség szerint módosítható.
-      Megjegyzés rovat töltése – Amennyiben a munkáltató nem társadalombiztosítási kifizető hely célszerű a nyomtatvány feljegyzés rovatában feltüntetni az alábbi figyelmeztetést: „Az esetleges társadalombiztosítási ellátások, valamint a családtámogatási ellátások összegeit az igazolás nem tartalmazza.” A program automatikusan ellenőrzi, hogy a cég törzsadatainál beállításra került-e, hogy Társadalombiztosítási kifizető hely-e és amennyiben nem, a fenti üzenet megjelenítésre kerül. Amennyiben nem szeretné a feljegyzés mezőben szerepeltetni a fenti információt, a nyomtatás előtt módosíthatja a beállítást a „Feljegyzés rovat kitöltése nem Tb kifizetőhely esetén” paraméter kikapcsolásával.
-      ÁNYK állomány készítése – Amennyiben az igazolásokat az ÁNYK keretprogramba beolvasva szeretnénk megjeleníteni, itt kell az Elérési út és fájlnév soron betallózni azt a könyvtárat, ahová a program által generált IMP fájlokat menteni szeretnénk.
-      A beállító képernyő alsó részén választható ki, hogy az ÁNYK import fájlok (IMP) készítése gombra kattintva az igazolás IMP file-ként kerüljön összeállításra, és az Elérési út és fájlnév soron megadott könyvtárba mentve, az ÁNYK keretprogramba beolvasva kerüljön megjelenítésre az igazolás, vagy a Nyomtatás gombra kattintva nyomtatványként kerüljön gyűjtésre az igazolás, ami a programból közvetlenül nyomtatható, és/vagy PDF fájlként menthető. Utóbbi esetben az elmúlt évekhez hasonlóan lehetőséget biztosítunk, hogy az összeállított M30-as igazolásokat dolgozóként egyesével, külön PDF fájlba generálja a program. Ennek köszönhetően nem kell egyesével lekérni a nyomtatványi formát, majd az exportálás segítségével pdf formátumban elmenteni és egyesével elnevezni a fájlokat.

Kép6

A Járulékigazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:
Az M30 igazolással együtt kiadandó Járulékigazolás gyűjtése nem csak a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontból, hanem innen, az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 21M30 pontból is elindítható.
A megadható feltételek a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontban biztosított feltételekkel azonosak.

Kép7

Az Export fülön Elektronikus bérjegyzék modullal rendelkező Ügyfeleink részére lehetőségeket biztosítunk a nyomtatványok (M30 és Járulékigazolás) PDF fájlokban való exportálására, valamint e-mail-ben történő kiküldésükre, amelyhez előzetes beállításokra van szükség, amelyekről az alábbiakban tájékozódhatnak (Az elektronikus bérjegyzék küldés leírása itt érhető el):
Az M30-as igazolás és a járulékigazolás elektronikus küldése az Elektronikus bérjegyzék modult kiegészítve került megvalósításra. Az Elektronikus bérjegyzék modul átnevezésre került: Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok.
A két nyomtatványt a megadott címre küldött e-mail pdf formátumú mellékleteként kapja kézhez a munkavállaló.
Az e-mail cím beállításához és a jelszó generálásához ugyanazokat a funkciókat kell használni, mint az elektronikus bérjegyzék esetében. Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát, új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása nem szükséges.
A Beállítások alatt található Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok beállításai menüben lehet bejelölni az M30-as igazolás és a járulékigazolás, illetve külön a Fizetési jegyzék elektronikus küldését. A Feladó, az SMTP kiszolgáló, a Webes átvételi lista és a Tárolás helye beállítása nem változott.
Az Adatszolgáltatások/NAV menü alatt az M30 menüpont kiegészült a Járulékigazolás nyomtatás, valamint az Export és az e-mail küldés funkcióval.
A két nyomtatvány elektronikus küldésének átvételi listája új menüpontban került megvalósításra a Adatszolgáltatások/NAV menü alatt.
Beállítások
M30 és járulékigazolás egyetlen PDF fájlban
A Beállítások/Számfejtés/22M30 pont beállító képernyőjén új jelölőnégyzetet biztosítunk „M30 és járulékigazolás azonos PDF állományban” megnevezéssel. Az új jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapota mellett az M30 és a járulékigazolás azonos PDF állományba kerül gyűjtésre. Amennyiben Önök külön PDF fájlba kívánják gyűjteni az M30 igazolást és a járulékigazolást, úgy ezt a jelölőnégyzetet bejelöletlenné kell tenni.

Kép8

Kép9

Opciót biztosítunk a küldeni kívánt nyomtatvány(ok) jelölésére.
Ahol be volt állítva az átvételi lista használata, ott a frissítéssel automatikusan beállításra kerül a Fizetési jegyzék és az M30/Járulékigazolás opció is.

Kép10

E-mail cím, jelszó megadása


Az e-mail cím és a jelszó generálás/küldés nem változott. Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát, az M30-as igazolás és a járulékigazolás küldéséhez új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása/küldése nem szükséges.

Igazolások készítése, küldése


Adatszolgáltatások/NAV

Kép11

Lehetőség van azon foglalkoztatottak szűrésére, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a PDF formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép13

Külön fül került kialakításra az M30-as igazolás, a járulékigazolás, valamint az exportálás és e-mail küldés céljára.

Kép15
Kép16

A nyomtatványok exportálása PDF fájlokba, és az e-mail küldés az Export fülön érhető el, ahol az exportált állományok megnevezése kibővült egy új választható opcióval, „Dolgozó neve és adóazonosító jele megnevezéssel:

Kép17

A Járulékigazolás nyelvesítése a dolgozónál megadott nyelvi beállítás alapján opció csak Kulcs-Bér Európa verzióban illetve Idegen nyelv modul megléte esetén érhető el. Az opció jelölése esetén a nyomtatvány a dolgozóhoz beállított nyelven fog bekerülni az exportált pdf fájlba. Ellenkező esetben a nyomtatvány magyar nyelven kerül exportálásra.
Az Exportálás és e-mail küldés gombra kattintva elindul az export a megadott tárolási helyre, és automatikusan megtörténik a küldés is.

2023-01-18_08h59_33

Az átvétel igazolása


A kiküldött nyomtatványok kézhez vételét a bérjegyzékkel egyező módon, az ide linkre kattintva kell visszaigazolni:

2023-01-18_09h04_09

Kép1

Átvételi lista


Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listája az Adatszolgáltatások/NAV menü alatt érhető el.
Lehetőség van azon dolgozók szűrésére, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a pdf formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép18

Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listájának megtekintéséhez a Letölt gombra kell kattintani:

2023-01-18_09h15_22

2023-01-18_09h19_05

A bérjegyzék kézhezvételét igazoló listához hasonlóan itt is lehetséges a lista nyomtatása a Nyomtatás gombra kattintva.

Az előző verziónkban kiadott X.509 digitális tanúsítvány kezelés az M30 igazolás és a járulékigazolás küldésre is érvényes.

A tanúsítvány használatáról szóló leírás az előző (2022. december/2) verziónk leírásában található.

Újdonságok


Elektronikus M30 igazolás és járulékigazolás küldés digitális aláírással ellátva

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónkban megvalósítottuk az elektronikus M30 igazolás és a járulékigazolás export és e-mail küldés funkció szétválasztását két lépésre annak érdekében, hogy a felhasználónak lehetősége legyen digitális aláírással ellátni az exportált nyomtatványokat, majd ezután kiküldeni a címzetteknek.

Az új funkció a már működő funkciók kiegészítéseként került kifejlesztése, és egy új opció jelöléséhez kötött. Amennyiben az opció nincs jelölve, akkor a működés megegyezik az eddigivel. Az export és e-mail küldés működésének leírása az előző fejezetben található.

1. Beállítások

A Beállítások/Számfejtés/22M30 menüpont alatt létrehoztunk egy új jelölő négyzetet.

Kép1

Jelölése esetén az Adatszolgáltatások/NAV/22M30 menüpont alatt, az Export fülön, az Exportálás és e-mail küldés beállításai szekcióban két új gomb jelenik meg az Exportálás és e-mail küldés gomb helyett.

Kép2

Ha nincs jelölés, akkor a program úgy működik, mint a fejlesztés előtt: az exportálás után megszakítás nélkül megtörténik a küldés.

2. Exportálás és e-mail küldés

Amennyiben a Beállításokban jelölve van az Exportálás elektronikus aláíráshoz e-mail küldés előtt jelölő négyzet, akkor az Adatszolgáltatások/NAV felé/22M30 menüpont alatt az Export fülön megjelenik a két új gomb.

Kép3

A menüpontból indítható funkciók működése és a beállítások nem változtak, ezek leírása az előző fejezetben található.

Az Exportálás digitális aláíráshoz gomb megnyomása után megtörténik a nyomtatványok exportja, a szűrőablakban kiválasztott dolgozókra vonatozóan a PDF állományok tárolási helye mezőben megadott útvonalra.

Ezután kell a felhasználónak ellátnia a kiexportált fájlokat digitális aláírással.

Az exportálás befejeződése után aktívvá válik az Aláírt PDF nyomtatványok küldése e-mailben gomb. A kiexportált dokumentumok digitális aláírása után erre a gombra kattintva történik meg a kiküldés.

Fontos!

  1. Az aláírt dokumentumokat az eredeti nevükön kell elmenteni, az eredeti tároló mappába, hogy az e-mailhez csatolhatók legyenek!
    Ha a program nem találja az általa mentett fájlokat, hibaüzenetet küld.

Kép4

Ebben az esetben nem indítható a küldés.

2. Ha az exportálás után, a küldés előtt a felhasználó kilép a menüpontból, akkor az aláírt dokumentumok küldéséhez szükséges tárolt adatok törlődnek. Erre a program figyelmeztet:

Kép5

Ha az Igen-re kattintunk, a menüpontba történő következő belépéskor, újra kell kezdeni a folyamatot az exportálástól.

FIGYELMEZTETÉS!

Amennyiben a felhasználó olyan elektronikus aláírást szeretne hozzáadni a PDF dokumentumhoz, amely megakadályozza az állomány utólagos jelszavas védelemmel ellátását – ilyen például az időbélyegzővel hitelesített tanúsítvány -, a program hibaüzenetet küld. Ebben az esetben javasoljuk a PFX formátumú X.509 tanúsítvány igénylését a hitelesítés szolgáltatótól és a Kulcs-Bér program beépített digitális tanúsítvány kezelésének használatát.

A tanúsítvány használatáról a Kulcs-Bér programban itt található a leírás.

 

 


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. december/2 (v2929)

Megjelenési dátum: 2023. január 17.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2024. január 18-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

 

Jogszabálykövetés

23M30 igazolás készítése és elektronikus kiküldése

Javítások

A nevelőszülői GYED összege minimálbér alapján 2023. december hónapban kezdődő jogosultság esetében a 2023.január 1-én hatályos minimálbér alapján került elbírálásra

Megváltozott a közfoglalkoztatottak állásidőre járó napi alapbérének összege

 

Jogszabálykövetés

23M30 igazolás készítése és elektronikus küldése

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Az elektronikus küldés Prémium és Európa verzióval rendelkező ügyfeleink számára elérhető. Standard vagy Kompakt  verzióval rendelkező ügyfeleink számára az Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok modulunk megvásárlásával érhető el.
Jelen verziónkban az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 23M30 menüpontban már elérhető a 23M30 igazolás.
Fontos!
Amennyiben Ön egyedileg létrehozott személyi jövedelemadó köteles jövedelmet is számfejtett valamely foglalkoztatott részére a 2023. évi adatbázisban, kérjük, ellenőrizze az M30-as igazolás paraméterezését a Beállítások/Számfejtés/M30 menüpontban, mielőtt az igazolások gyűjtését elkezdené.
Az M30 almenüpontra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére figyelmeztető üzenetet jelenítünk meg:

Kép1
A Tovább gombra kattintva az egyedi jövedelmek beállításának ellenőrzésére az M30-as nyomtatvány összeállító felületén is megjelenítjük a figyelmeztető üzenetet:

Kép8

Az adatok felgyűjtését megelőzően, a szűrőablakon lehetőséget biztosítunk arra, hogy csak a 2023. december 31-én is állományban lévő foglalkoztatottak adatairól készítsük el az igazolást. Abban az esetben, ha Ön kilépett dolgozó részére is ki szeretné adni az M30 igazolást és a Járulékigazolást, akkor meg kell szüntetni a Csak a 2023.12.31-én jogviszonyban állók megjelenítése jelölőnégyzet bejelöltségét. Lehetőség van azon foglalkoztatottak szűrésére is, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a PDF formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép3

 

Az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 23M30 pontban az általános szűrőablakon a szükséges feltételek beállítását követően az Ok gombra kattintva az M30 összeállító felületére navigál a program, ahol három fül jelenik meg, amelyek a következők:
-      23M30 igazolás
-      Járulékigazolás és
-      Export.
A 23M30 igazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:
-      Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése – Opcionális, hogy a Dolgozó adatai/Bérügyi alapadatok/Adó adatlap Hozott adatok, valamint Korrekció fülek felületén rögzített előző munkahelyi adatokat gyűjteni szeretnénk a 23M30 igazolásra, vagy sem. A Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapotú, azonban a jelölőnégyzet állapota szükség szerint módosítható.
-      Megjegyzés rovat töltése – Amennyiben a munkáltató nem társadalombiztosítási kifizető hely célszerű a nyomtatvány feljegyzés rovatában feltüntetni az alábbi figyelmeztetést: „Az esetleges társadalombiztosítási ellátások, valamint a családtámogatási ellátások összegeit az igazolás nem tartalmazza.” A program automatikusan ellenőrzi, hogy a cég törzsadatainál beállításra került-e, hogy Társadalombiztosítási kifizető hely-e és amennyiben nem, a fenti üzenet megjelenítésre kerül. Amennyiben nem szeretné a feljegyzés mezőben szerepeltetni a fenti információt, a nyomtatás előtt módosíthatja a beállítást a „Feljegyzés rovat kitöltése nem Tb kifizetőhely esetén” paraméter kikapcsolásával.
-      ÁNYK állomány készítése – Amennyiben az igazolásokat az ÁNYK keretprogramba beolvasva szeretnénk megjeleníteni, itt kell az Elérési út és fájlnév soron betallózni azt a könyvtárat, ahová a program által generált IMP fájlokat menteni szeretnénk.
-      A beállító képernyő alsó részén választható ki, hogy az ÁNYK import fájlok (IMP) készítése gombra kattintva az igazolás IMP file-ként kerüljön összeállításra, és az Elérési út és fájlnév soron megadott könyvtárba mentve, az ÁNYK keretprogramba beolvasva kerüljön megjelenítésre az igazolás, vagy a Nyomtatás gombra kattintva nyomtatványként kerüljön gyűjtésre az igazolás, ami a programból közvetlenül nyomtatható, és/vagy PDF fájlként menthető. Utóbbi esetben az elmúlt évekhez hasonlóan lehetőséget biztosítunk, hogy az összeállított M30-as igazolásokat dolgozóként egyesével, külön PDF fájlba generálja a program. Ennek köszönhetően nem kell egyesével lekérni a nyomtatványi formát, majd az exportálás segítségével PDF formátumban elmenteni és egyesével elnevezni a fájlokat.

Kép4

A Járulékigazolás fülön beállítási lehetőségeket biztosítunk a következőkre:
Az M30 igazolással együtt kiadandó Járulékigazolás gyűjtése nem csak a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontból, hanem innen, az Adatszolgáltatások/NAV felé/ 23M30 pontból is elindítható.
A megadható feltételek a Nyomtatványok/Bérügyi/Kilépő nyomtatványok/Járulékigazolás pontban biztosított feltételekkel azonosak.

Kép5

Az Export fülön Elektronikus bérjegyzék modullal rendelkező Ügyfeleink részére lehetőségeket biztosítunk a nyomtatványok (M30 és Járulékigazolás) PDF fájlokban való exportálására, valamint e-mail-ben történő kiküldésükre, amelyhez előzetes beállításokra van szükség, amelyekről az alábbiakban tájékozódhatnak.
Az M30-as igazolás és a járulékigazolás elektronikus küldéséhez szükséges beállítások a Beállítások/Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok beállításai menüpontban érhetők el.
A két nyomtatványt a megadott címre küldött e-mail PDF formátumú mellékleteként kapja kézhez a munkavállaló.
Az e-mail cím beállításához és a jelszó generálásához ugyanazokat a funkciókat kell használni, mint az elektronikus bérjegyzék esetében. Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát, új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása nem szükséges.
A Beállítások alatt található Elektronikus bérjegyzék és nyomtatványok beállításai menüben lehet bejelölni az M30-as igazolás és a járulékigazolás, illetve külön a Fizetési jegyzék elektronikus küldését, valamint a beállítani Feladó, az SMTP kiszolgáló, a Webes átvételi lista és a Tárolás helye mezőket.
A két nyomtatvány elektronikus küldésének átvételi listája az Adatszolgáltatások/NAV/Elektronikus 23M30 és járulék igazolás átvételi lista menü alatt érhető el.
Beállítások
M30 és járulékigazolás egyetlen PDF fájlban
A Beállítások/Számfejtés/23M30 pont beállító képernyőjén jelölőnégyzetet biztosítunk „M30 és járulékigazolás azonos PDF állományban” megnevezéssel. A jelölőnégyzet alapértelmezetten bejelölt állapota mellett az M30 és a járulékigazolás azonos PDF állományba kerül gyűjtésre. Amennyiben Önök külön PDF fájlba kívánják gyűjteni az M30 igazolást és a járulékigazolást, úgy ezt a jelölőnégyzetet bejelöletlenné kell tenni.

Kép6

A Beállítások/Elektronikus bérjegyzék és nyomtatvány küldés menüpontban opciót biztosítunk a küldeni kívánt nyomtatvány(ok) jelölésére.

2024-01-17_12h21_02

E-mail cím, jelszó megadása

Ha a munkavállalóhoz már van e-mail cím rendelve, és megkapta a jelszavát a bérjegyzékhez, az M30-as igazolás és a járulékigazolás küldéséhez új e-mail cím hozzárendelése, illetve új jelszó generálása/küldése nem szükséges.

Ellenkező esetben a munkavállaló személyi alapadatai alatt az Elérhetőségek menüpont alatt kell megadni.

2024-01-17_10h54_13

Igazolások küldése
A nyomtatványok exportálása PDF fájlokba, és az e-mail küldés az Adatszolgáltatások/NAV felé/23M30 menü alatt az Export fülön érhető el.

Kép9

A Járulékigazolás nyelvesítése a dolgozónál megadott nyelvi beállítás alapján opció csak Kulcs-Bér Európa verzióban illetve Idegen nyelv modul megléte esetén érhető el. Az opció jelölése esetén a nyomtatvány a dolgozóhoz beállított nyelven fog bekerülni az exportált pdf fájlba. Ellenkező esetben a nyomtatvány magyar nyelven kerül exportálásra.
Az Exportálás és e-mail küldés gombra kattintva elindul az export a megadott tárolási helyre, és automatikusan megtörténik a küldés is.

Kép10

Az átvétel igazolása
A kiküldött nyomtatványok kézhez vételét a bérjegyzékkel egyező módon, az ide linkre kattintva kell visszaigazolni:

Kép11

Kép12

Átvételi lista
Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listája az Adatszolgáltatások/NAV menü alatt érhető el.
Lehetőség van azon dolgozók szűrésére, akik rendelkeznek/nem rendelkeznek a pdf formátumú fájlok fogadásához szükséges e-mail címmel:

Kép13

Az átvételt visszaigazolt munkavállalók listájának megtekintéséhez a Letölt gombra kell kattintani:

Kép14

Kép15

A bérjegyzék kézhezvételét igazoló listához hasonlóan itt is lehetséges a lista nyomtatása a Nyomtatás gombra kattintva.

Az  X.509 digitális tanúsítvány kezelés az M30 igazolás és a járulékigazolás küldésre is érvényes.

A tanúsítvány használatáról szóló leírás a 2022. december/2 verziónk leírásában található.

 

Elektronikus M30 igazolás és járulékigazolás küldés elektronikus aláírással ellátva

Az elektronikus M30 igazolás és a járulékigazolás export és e-mail küldés funkció két lépésre történő szétválasztásával a felhasználónak lehetősége nyílik digitális aláírással ellátni az exportált nyomtatványokat, majd ezután kiküldeni a címzetteknek.

Ez a funkció a már működő funkciók kiegészítéseként került kifejlesztése, és egy új opció jelöléséhez kötött. Amennyiben az opció nincs jelölve, akkor a működés megegyezik az eddigivel. Az export és e-mail küldés működésének leírása az előző fejezetben található.

1Beállítások

A Beállítások/Számfejtés/23M30 menüpont alatt található egy jelölő négyzet.

Jelölése esetén az Adatszolgáltatások/NAV/23M30 menüpont alatt, az Export fülön, az Exportálás és e-mail küldés beállításai szekcióban két új gomb jelenik meg az Exportálás és e-mail küldés gomb helyett.

Ha nincs jelölés, akkor a program az exportálás után megszakítás nélkül megtörténik a küldés.

Exportálás és e-mail küldés

Amennyiben a Beállításokban jelölve van az Exportálás elektronikus aláíráshoz e-mail küldés előtt jelölő négyzet, akkor az Adatszolgáltatások/NAV felé/23M30 menüpont alatt az Export fülön megjelenik a két gomb:

 

Az Exportálás digitális aláíráshoz gomb megnyomása után megtörténik a nyomtatványok exportja, a szűrőablakban kiválasztott dolgozókra vonatozóan a PDF állományok tárolási helye mezőben megadott útvonalra.

Ezután kell a felhasználónak ellátnia a kiexportált fájlokat digitális aláírással.

Az exportálás befejeződése után aktívvá válik az Aláírt PDF nyomtatványok küldése e-mailben gomb. A kiexportált dokumentumok digitális aláírása után erre a gombra kattintva történik meg a kiküldés.

Fontos!

1. Az aláírt dokumentumokat az eredeti nevükön kell elmenteni, az eredeti tároló mappába, hogy az e-mailhez csatolhatók legyenek! Ha a program nem találja az általa mentett fájlokat, hibaüzenetet küld. Ebben az esetben nem indítható a küldés.

2. Ha az exportálás után, a küldés előtt a felhasználó kilép a menüpontból, akkor az aláírt dokumentumok küldéséhez szükséges tárolt adatok törlődnek. Erre a program figyelmeztet. Ha az Igen-re kattintunk, a menüpontba történő következő belépéskor, újra kell kezdeni a folyamatot az exportálástól.

FIGYELMEZTETÉS!

Amennyiben a felhasználó olyan elektronikus aláírást szeretne hozzáadni a PDF dokumentumhoz, amely megakadályozza az állomány utólagos jelszavas védelemmel ellátását – ilyen például az időbélyegzővel hitelesített tanúsítvány -, a program hibaüzenetet küld.

Ebben az esetben javasoljuk a PFX formátumú X.509 tanúsítvány igénylését a hitelesítés szolgáltatótól és a Kulcs-Bér program beépített digitális tanúsítvány kezelésének használatát.

A tanúsítvány használatáról a Kulcs-Bér programban itt található a leírás.

FONTOS INFORMÁCIÓ:

Amennyiben a Bérprogram felhasználója rendelkezik saját PFX formátumú X.509 tanúsítvánnyal, a következő verzióban elérhető lesz időbélyegző kiszolgáló használata is. Ebben az esetben is a dokumentum ellátható jelszavas védelemmel az időbélyegző használata mellett. Az időbélyegző kiszolgáló előfizetéssel a felhasználónak kell rendelkezni, az ahhoz tartozó URL, (továbbá, ha hitelesítést igényel, akkor a felhasználónév és jelszó) a Beállítások/Számfejtés beállításai/23M30 menüpontban találhatók.

Az időbélyegző rendeltetésével, beszerzésével és használatával kapcsolatban, legyen szíves, vegye fel a kapcsolatot az informatikai rendszereinek üzemeltetőjével.

 

Javítások

A nevelőszülői GYED összege minimálbér alapján 2023. december hónapban kezdődő jogosultság esetében a 2023.január 1-én hatályos minimálbér alapján került elbírálásra

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A nevelőszülői GYED összege minimálbér alapján 2023. december hónapban kezdődő jogosultság esetében a 2023. január 1-én hatályos minimálbér alapján került elbírálásra. A hibát jelen verziónkban javítottuk. Nevelőszülői GYED esetében 2023. december hónapban kezdődő nevelőszülői GYED jogosultságok esetében 2023. december hónapra a helyes összeg a 2023. december 1-én érvényes minimálbér 55%-a, a gyermekgondozási díj összege a naptári napi alap 70%-a.

Jogszabályi háttér:

2/F. § *  (1) *  A 42/A. § (1) bekezdésében és a 42/E. § (1) bekezdésében foglaltakon túl gyermekgondozási díjra jogosult a nevelőszülő a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony fennállásának időtartama alatt a nevelésbe vett gyermekre tekintettel, ha a nevelőszülő a nevelt gyermek gondozási helyének nála történő kijelölését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt és a gyermeket saját háztartásában neveli. *

(2) A gyermek születését követő 169. napot megelőzően a nevelőszülő részére nem jár az (1) bekezdés szerinti gyermekgondozási díj arra az időszakra, amikor a nevelőszülő bármilyen jogviszonyban – ide nem értve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenységet – keresőtevékenységet folytat.

(3) Ha a nevelőszülő egyidejűleg több olyan nevelt gyermekről is gondoskodik, akire tekintettel gyermekgondozási díjra válna jogosulttá, választása szerint csak egy nevelt gyermekre tekintettel jogosult gyermekgondozási díjra.

(4) A gyermekgondozási díj az (1) bekezdés alapján legkorábban a gyermek nevelésbe vételének napjától a gyermek 2. életévének betöltéséig jár.

(5) A nevelt gyermek után járó gyermekgondozási díj alapja a gyermekgondozási díjra való jogosultság első napján érvényes minimálbér 55%-a, a gyermekgondozási díj összege a naptári napi alap 70%-a.

(6) Ha a nevelőszülő nevelt gyermek és vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermek után is jogosult egyidejűleg gyermekgondozási díjra, a 42/A. § (1) bekezdése alapján megállapított gyermekgondozási díj összegét az (1) bekezdés alapján megállapított gyermekgondozási díj összege nem érinti.

(7) Az (1)–(6) bekezdés szerint megállapított gyermekgondozási díjra alkalmazni kell a 42/A. § (4) bekezdését, a 42/C. § (1) és (3) bekezdését, a 42/D. § (4), (7) és (8) bekezdését azzal, hogy a 42/C. § (1) bekezdés d) pontja alkalmazásában nem minősül keresőtevékenységnek a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenység.

 

42/D. § (4) *  A  maximális összegben megállapított gyermekgondozási díj összegét a minimálbér emelésének napjától számított 15 napon belül hivatalból felül kell vizsgálni, és a megemelt összeghatár figyelembevételével, – ha kormányrendelet korábbi időpontot nem állapít meg – a minimálbér emelésének napjára visszamenőlegesen újra meg kell állapítani.

Megváltozott a közfoglalkoztatottak állásidőre járó napi alapbérének összege

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 2023.12.24-én, vagy azt követően kezdődő állásidő esetében a teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottat naponta 2025 forint állásidőre járó díjazás illeti meg. Részmunkaidő esetében a közfoglalkoztatottat a 2025 forint napi összeg időarányos része illeti meg. Előző verziónkban a program a közfoglalkoztatotti állásidőre még a napi 1160 forintot számolta el. Ez a napi összeg jelen verziónkban aktualizálásra került.

Jogszabályi háttér:

Névtelen

 

 

Az űrlap teteje

Hasznos volt az információ?

Hasznos volt.

Nem volt hasznos.

Az űrlap alja

 


Verziótájékoztató: 2014. december (1891) és 2014. december/2 (1897)

2014. december/2 változat

Megjelenési dátum: 2015. január 20.
A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

A verzió az alábbi módosításokat tartalmazza a 2014. decemberi változathoz képest:

1. A súlyos fogyatékos személyek kedvezményét tartalmazó 43. sor adatainak felgyűjtésének módosítása:

A 2014. december/2 verzió letöltése, és az M30-as nyomtatvány ismételt előállítása, abban az esetben szükséges, ha a dolgozó 2014-ben, egész évben részesült a súlyos fogyatékos kedvezményben, és egész évben az adott munkáltatónál volt alkalmazásban.

Ebben az esetben 60.900Ft-os maximális összeg helyett 58.800 Ft-ot jelenítünk meg a nyomtatványon.

2. Az új IV- es blokk „Családi járulékkedvezménnyel kapcsolatos tájékoztatás” részben a járulék alapok felgyűjtésének módosítása:

Abban az esetben nem volt teljes, ha hó közben olyan változás történt, ami miatt két soron kellett a járulékokat az adott hónapban számolni. Pl.: start kártya lejárat, heti óraszám változás (teljes munkaidőről részmunkaidőre történő váltás), nyugdíjas státusz, vagy szüneteltetésének változása, rehabilitációs kártya állapot változása, vagy magán nyugdíjpénztári tagság változása esetén.

Minden egyéb esetben a felgyűjtés helyesen működik a 2014. decemberi (1897) verzióban is.

2014. decemberi változat

Megjelenési dátum: 2015. január 14.
A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

14M30
14Ny29 és 14Ny30 nyilatkozatok
Bérkalkulátor 2015

13M30


12M30

 

A munkáltató (társas vállalkozás, polgári jogi társaság) által az szja előleg a 2012. évi személyi jövedelemadó bevallásához, adónyilatkozat benyújtásához. 


11M30

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2011.évi bérprogram december/5-ös verziója már biztosítja 11M30 igazolás, valamint a kifizetők által önálló tevékenység alapján elszámolt személyi jövedelemadó és különadó bevallásához szükséges igazolás bérprogramból történő nyomtathatóságát is. Ezt a funkciót az Adatszolgáltatások/APEH felé/11M30 menüpontban az adatok felgyűjtését követően az Adatszolgáltatás módja ablakban lehet kiválasztani.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2018. december/3 (v2372)

Megjelenési dátum: 2019. január 09.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

18M30

TB naptár – 2019

TB naptár – 2019. első félév (2019. január 1-től 2019. június 30-ig)

Kulcs-Soft TB naptár 2017 v3

TB naptár – 2019. második félév (2019. július 1-től 2019. december 31-ig)

Kulcs-Soft TB naptár 2017 v3

2019. évi TB naptár letöltése PDF formátumban

Szüksége van a TB (Társadalombiztosítási számfejtési) naptárra PDF formátumban is?  A következő linken letöltheti: 2019.  évi TB naptár letöltése PDF formátumban

 

Ismerje meg legújabb termékünket a Kulcs-Bér Standrad-ot vagy tájékozódjon szakmai továbbképzésünkről a Kulcs-Akadémiáról!


Cafetéria változások – 2019

2019. január 01-től változik a törvényi környezet, ami a cafetéria rendszereket szabályozza:

- SZJA törvény: 1995. évi CXVII. tv.
- SZOCHO törvény: 2018. évi LII. tv.

Ezeknek köszönhetően megváltozott a cafetéria keretében adható juttatások köre és összetétele, valamint az ezen juttatásokat terhelő közterhek összetétele.

A SZOCHO törvény értelmében a cafetéria keretében adott juttatásokat EHO helyett (az EHO teljes egészében kivezetésre került) SZOCHO fizetési kötelezettség terheli a továbbra is levonandó kifizetői SZJA mellett.
A SZOCHO mértéke a cafetéria juttatások esetén is 19,5%-os mértékű.

1. Béren kívüli juttatások

Szűkítették a béren kívüli juttatások körét, eltörlésre került az évi 100.000Ft értékben adható készpénz juttatás és gyakorlatilag csak a SZÉP kártyák maradtak.

A juttatások éves keretösszege nem változott:

- SZÉP szállás: 225.000Ft

- SZÉP vendéglátás: 150.000Ft

- SZÉP szabadidő: 75.000Ft

Amennyiben az éves keretösszegen felül adjuk a juttatásokat, akkor a keretösszeget meghaladó rész egyes meghatározott juttatáskánt viselkedik, az egyes meghatározott juttatásokra érvényes adózási módot kell rájuk alkalmazni.

Adózásuk:

- nem kell alkalmazni az 1,18%-os alapszorzót

- 15% kifizetői SZJA

- 19,5% SZOCHO

2. Egyes meghatározott juttatások

Szinte minden juttatást kivezettek az egyes meghatározott juttatások köréből.

2019-ben az alábbi juttatások adhatók egyes meghatározott juttatásként:

- SZÉP kártyák éves keretösszegen felüli része

- csekély értékű ajándék (évente egyszer, min. bér 10%-ának erejéig)

- hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkeztetés vagy más szolgáltatás

- cégtelefon

- önkéntes pénztárakba célzott befizetés

- repi, üzleti ajándék

Adózásuk:

- alkalmazni kell az 1,18%-os alapszorzót

- 15% kifizetői SZJA

- 19,5% SZOCHO

3. Adómentes juttatások

A legtöbb adómentesen adható juttatás megszűnik.

Továbbra is adómentes:

- bölcsődei, óvodai szolgáltatás

- szolgálati lakásban, munkásszálláson való elhelyezés

- sportrendezvényre, kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló juttatás

- kockázati biztosítási díj átvállalt összege (átmeneti szabályozás alapján a biztosítási díj adómentes átvállalására a 2018-ban kezdődő biztosítási évre vonatkozóan legkésőbb 2019. december 31-ig van lehetőség)

4. Bérként adózó juttatások

Minden juttatás, ami 2018-ban egyes meghatározott vagy adómentes juttatásként adható volt, és idén már nem minősül annak, az 2019-től bérként adózik és járulékol.

FONTOS!

Amennyiben a béren kívüli juttatásokat a bérrel együtt, vagyis a tárgyhónapot követően utalják, vagy adják oda a munkavállalóknak, akkor azok az évváltást követően a 2019. évi jogszabályoknak megfelelően adóznak!

Tehát, nincs jelentősége annak, hogy a januárban adott juttatások még a 2018. évi cafetéria terhére kerülnek elszámolásra, mivel a munkavállaló 2019. januárban kapja meg, ezért a 2019-es szabályok vonatkoznak rá.

Emiatt fokozott körültekintéssel járjanak el a decemberi juttatások kifizetése kapcsán!

 


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2020. január/4 (v2467)

Megjelenési dátum: 2020. január 14.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

2019-es bér programunkra is megjelent egy új frissítés amely tartalmazza a M30-as nyomtatványok lekérdezését.

Újdonságok, fejlesztések

Családi kedvezmény nyilatkozat
Első házasok kedvezmény nyilatkozat
2008INT
Számfejtés mentésének gyorsítása
Alapbér/távolléti díj apai szabadságra Munkáltatói kedvezmény beállítása

Újdonságok, fejlesztések


Családi kedvezmény nyilatkozat
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
2020. január 8-án új családi kedvezmény nyilatkozat került kiadásra.
Az alábbi mondattal az I. blokk kiegészítésre került:

családikedvezmenynyilatkozatuj


Első házasok kedvezmény nyilatkozat
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

2020. január 8-án új első házasok kedvezmény nyilatkozat került kiadásra.

I. blokk 4. pontja kiegészítésre került az alábbi mondattal:

elsohazaskedv1

II. blokkból kikerült a „Tudomásul veszem és elfogadom, hogy jogosultnak minősülő házastársam az I. Blokkban meghatározott mértékben kéri az első házasok kedvezménynek az adóelőleg alapjából történő levonást”.


2008INT
Kulcs-Bér Európa verzióban elérhető funkció

A frissítés letöltésével adatszolgáltatás aktualizálásra került a programban.

Sem formai, sem tartalmi változás nem történt benne.


Számfejtés mentésének gyorsítása
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A számfejtés mentésének folyamatát optimalizáltuk. Ennek köszönhetően bizonyos esetekben a felhasználó által érezhetően gyorsult a művelet végrehajtása.


Alapbér/távolléti díj apai szabadságra Munkáltatói kedvezmény beállítás

Jogszabályi előírások alapján az apának gyermeke születése esetén fizetett távolléti díj, mint személyi jellegű egyéb kifizetés nem tekinthető munkabérnek, így a bérköltségnek sem része.  Ebből következően szociális hozzájárulási adókedvezmény alapjául sem szolgálhat.

Ennek megfelelően módosítottuk a Alapbér apai szabadságra és a Távolléti díj apai szabadságra jövedelem jogcímek Munkáltatói kedvezmény beállítását.


Verziótájékoztató: 2012. december/4.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2019. december/7 (v2472)

Megjelenési dátum: 2020. március 17.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

19SZJA
KSH Munkaerő-költség felvétel (1117)

Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2019. december (v2459)

Megjelenési dátum: 2019.december 5.

JAVÍTÓ VERZIÓ!

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Javítások

Apai szabadság elszámolása a MÁK felé
SZOCHO felső határ érvényesítése
Web-es alkalmazások biztonságosabbá tétele (TLS 1.2 és 1.3 kommunikációs protokoll támogatása)
Utalás tételek nem kerültek exportálásra a fájlba