Passzív jogú pénzellátás rögzítése és számfejtése

Táppénz kifizetőhelyek a passzív jogú pénzellátás számfejtését a következőképpen tudják elvégezni:

A kiléptetés után először létre kell hozni egy új foglalkozási viszonyt a Törzskarbantartások/Közös törzsek/Foglalkozási viszonyok menüpontban. Új foglalkozási viszonyt Új felvitel gombbal tudunk felvinni vagy egy már meglévő jogviszonyt (például: Teljes munkaidős munkaviszony) tudunk másolni.

Új foglalkozási viszony felvitele

Foglalkozási viszony másolása


Évnyitás – gyakori kérdések

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a kérdéseket, amelyek a Kulcs-Bér programban történő új év nyitása kapcsán a leggyakrabban felmerülnek.
Bízunk benne, hogy összeállításunkat hasznosnak találják, és ennek köszönhetően gördülékenyebben nyithatják meg az új évet.

1. Az évnyitás során átemelésre került olyan cég is, melyet az új évben már nem fognak számfejteni. Hogyan lehet törölni ezt a céget az új évi programból?
Meg kell nyitni a 2024. évi programot. Egy olyan cégbe kell belépni, amelyiket nem szeretnénk törölni. Itt a Karbantartás/Cégek karbantartása menüpontot kell elindítani. A megjelenő céglistában egy kattintással ki kell jelölni az érintett céget, majd a cég törlése ikonra kattintva a cég törlésre kerül:

2023-12-14_15h59_37

2. Melyik menüpontban található az évnyitás indítása?
Az évnyitás mindig az újévi programban található. Ha pl. 2023-ról szeretnénk átnyitni az évet 2024-re, akkor a 2024. évi programot kell elindítani.

A 2024. évi programban a Karbantartás menüben találjuk az Évnyitás menüpontot:

Kép3

Ha rákattintunk a menüpontra, elindul az évnyitás varázsló, ami végigvezet az évnyitás folyamatán.

3. Mi a teendő, ha még nincs lezárva a 2023. év, de ki kell léptetni valakit 2024-ben?
Ebben az esetben át kell nyitni a programot 2024-re, hogy a dolgozói állomány átemelésre kerüljön. A 2024. évi programban ki kell léptetni a dolgozót.
Ha a 2023. évet sikerül lezárni, akkor meg kell ismételni az évnyitást és ismét ki kell léptetni a dolgozót, mert az ismételt évnyitás felülírja /törli/ az előző évnyitást.

4. Az évnyitást ki végezheti el és melyik gépen?
Az évnyitást csak bérprogram rendszergazdai jogosultsággal lehet elvégezni azon a gépen, amelyen az adatbázis található.
Egygépes használat esetén értelemszerűen ez azt a gépet jelenti, amelyen a bérprogram fut, hálózatos használat esetén pedig a szerver gépet.

5. Több céget is számfejtenek, de most csak egy céget szeretne átnyitni, a többit majd később. Mi a teendő?
El kell indítani az évnyitás varázslót a 2024. évi program Karbantartás menüpontjában. Itt az adatbázis elérhetőségének megadását követően ki lehet választani a cégek listájából, hogy mely cégekre szeretnénk évet nyitni:

Kép4

A cég mellett, a 2024-es cég oszlopban legördülő menüből lehet kiválasztani, hogy át szeretnénk-e nyitni a céget vagy sem. Ha át szeretnénk nyitni, akkor az Új (2024-es) év felvitele lehetőséget kell választani, vagy ha az adott céget már manuálisan rögzítettük a 2024. évben, akkor a listából a cég nevét kell kiválasztani.
Ha nem szeretnénk átnyitni, akkor az Évnyitásból kihagyva opciót kell választani.

6. Évnyitásnál be lehet állítani, hogy a 2023-ban kilépett dolgozókat ne hozza át a program?
Igen. Az évnyitás alapértelmezett beállítása szerint a megelőző évben csak megszűnt jogviszonnyal rendelkező dolgozók adatai nem kerülnek átemelésre.

A beállítás azonban szabadon módosítható:

Kép5

Legördülő menüből az alább lehetőségek közül választhatunk:

Csak aktív jogviszonnyal rendelkező dolgozók és aktív jogviszonyok átvétele
Ebben az esetben a megelőző évi programból átemelünk minden dolgozót, akinek van 2023.12.31-én aktív jogviszonya és ezen dolgozóknak csak azokat a jogviszonyait emeljük át, amelyek esetén az évnyitás futtatásakor a kilépés dátuma nem kitöltött.

Összes dolgozó és csak az aktív jogviszonyok átvétele
Az évnyitás során minden dolgozót átemelünk a következő évi programba, de ezen dolgozók esetén csak azokat a jogviszonyokat hozzuk át, amelyek esetén az évnyitás futtatásakor a kilépés dátuma nem kitöltött, vagy a kilépés dátuma 2023. december 31-ét követő.

Összes dolgozó és összes jogviszony átvétele
Az évnyitás átemeli a 2023. évi programban berögzített valamennyi dolgozót és a hozzájuk tartozó valamennyi jogviszonyt.

7. Mit kell tenni, ha a munkavállaló évnyitás után hoz az előző évre vonatkozóan táppénzes igazolást az áthúzódó táppénz ellátásához kapcsolódóan? 

Erre a kérdésre ebben cikkben található a válas.

8. Mit tegyek, ha a főkönyvi szabályok nem másolódtak át januárra?
Ebben az esetben a 2024. Januári hónapban meg kell ismételni a szabályok rögzítését.

9. Mit tegyek, ha évnyitáskor hibaüzenetet kapok?
Amennyiben nem egyértelmű, vagy nem orvosolható a hibaüzenet, akkor kérjük print screen-elje le, vagy mentse el a nyitási naplót és vegyék fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal telefonon, vagy e-mailben.

10. Mit tegyek, ha azt írja a program, hogy az évnyitást nem lehet végrehajtani, mert talált olyan jogviszonyt, ahol a jogviszony kezdete nem egyezik meg az előző munkahelyek táppénz számfejtéshez menüpontban lévő jogviszony kezdettel?
A 2023-as programban javítani kell a hibás dátumot, majd elkezdhető az évnyitás. Amennyiben a paraméterezést a törvényi változás/ok befolyásolhatják, abban az esetben igen, módosítani kell a 2024. évben

11. Újra kell paramétereznem a programot az egyedileg létrehozott jogcímek miatt?
A program a 2023. decemberi állapotnak megfelelő beállításokat emeli át a 2024-es évre. Amennyiben a paraméterezést a törvényi változás/ok befolyásolhatják, abban az esetben igen módosítani kell a 2024. évben.

12. Megnyitottam az évet, látom is a céget, de nincs benne egyetlen munkavállaló sem?
Ebben az esetben az évnyitás nem történt meg, csak telepítve lett a 2024-es bérprogram. Az évnyitás emeli át a munkavállalókat.

13. Volt tavaly olyan munkavállalóm, akinek elírtuk a belépés dátumát. Hogy tudom javítani?
Az évnyitás után, amikor még nem történt számfejtés, a januári hónapban lehet javítani a dátumot.

14. Nem tudok még évet nyitni, azonban a Webjelenléten szükség lenne a januári jelenléti ívre, és a szabadságok kiírására. Hogy tudom megtenni?
Az Elszámolás menüpontban az adatok feltöltésekor jelölni lehet a következő évi adatok feltöltését.

Kép6


Hónapzárás, hónapnyitás

A Karbantartás/Hónapok karbantartása menüpontban lehet hónapot lezárni, illetve visszanyitni. Akár dolgozónként, telephelyenként, szervezeti egységenként, munkakörönként és állománycsoportonként is lehet hónapot zárni és visszanyitni. Hónap zárás során kerülnek át a jövedelmek, levonások a következő hónapra. A jelenlét táblázatot is itt lehet feltöltettni a következő hónapra.


Évnyitás – gyakori kérdések

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a kérdéseket, amelyek a Kulcs-Bér programban történő új év nyitása kapcsán a leggyakrabban felmerülnek.

Bízunk benne, hogy összeállításunkat hasznosnak találják, és ennek köszönhetően gördülékenyebben nyithatják meg az új évet.

1. Az évnyitás során átemelésre került olyan cég is, melyet az új évben már nem fognak számfejteni. Hogyan lehet törölni ezt a céget az új évi programból?

Meg kell nyitni a 2023. évi programot. Egy olyan cégbe kell belépni, amelyiket nem szeretnénk törölni. Itt a Karbantartás/Cégek karbantartása menüpontot kell elindítani. A megjelenő céglistában egy kattintással ki kell jelölni az érintett céget, majd a cég törlése ikonra kattintva a cég törlésre kerül:

Cégek törlése

2. Melyik menüpontban található az évnyitás indítása?

Az évnyitás mindig az újévi programban található. Ha pl. 2022-ről szeretnénk átnyitni az évet 2023-ra, akkor a 2023. évi programot kell elindítani.

A 2023. évi programban a Karbantartás menüben találjuk az Évnyitás menüpontot:

2022-12-28_16h47_37

Ha rákattintunk a menüpontra, elindul az évnyitás varázsló, ami végigvezet az évnyitás folyamatán.

3. Mi a teendő, ha még nincs lezárva a 2022. év, de ki kell léptetni valakit 2023-ban?

Ebben az esetben át kell nyitni a programot 2023-ra, hogy a dolgozói állomány átemelésre kerüljön. A 2023. évi programban ki kell léptetni a dolgozót.

Ha a 2022. évet sikerül lezárni, akkor meg kell ismételni az évnyitást és ismét ki kell léptetni a dolgozót, mert az ismételt évnyitás felülírja /törli/ az előző évnyitást.

4. Az évnyitást ki végezheti el és melyik gépen?

Az évnyitást csak bérprogram rendszergazdai jogosultsággal lehet elvégezni azon a gépen, amelyen az adatbázis található.

Egygépes használat esetén értelemszerűen ez azt a gépet jelenti, amelyen a bérprogram fut, hálózatos használat esetén pedig a szerver gépet.

5. Több céget is számfejtenek, de most csak egy céget szeretne átnyitni, a többit majd később. Mi a teendő?

El kell indítani az évnyitás varázslót a 2023. évi program Karbantartás menüpontjában. Itt az adatbázis elérhetőségének megadását követően ki lehet választani a cégek listájából,
hogy mely cégekre szeretnénk évet nyitni:

Kép1

A cég mellett, a 2023-as cég oszlopban legördülő menüből lehet kiválasztani, hogy át szeretnénk-e nyitni a céget vagy sem. Ha át szeretnénk nyitni, akkor az Új (2023-as) év felvitele lehetőséget kell választani, vagy ha az adott céget már manuálisan rögzítettük a 2023. évben, akkor a listából a cég nevét kell kiválasztani.

Ha nem szeretnénk átnyitni, akkor az Évnyitásból kihagyva opciót kell választani.

6. Évnyitásnál be lehet állítani, hogy a 2022-ben kilépett dolgozókat ne hozza át a program?

Igen. Az évnyitás alapértelmezett beállítása szerint a megelőző évben csak megszűnt jogviszonnyal rendelkező dolgozók adatai nem kerülnek átemelésre.

A beállítás azonban szabadon módosítható:

2022-12-28_10h36_15

Legördülő menüből az alább lehetőségek közül választhatunk:

Csak aktív jogviszonnyal rendelkező dolgozók és aktív jogviszonyok átvétele

Ebben az esetben a megelőző évi programból átemelünk minden dolgozót, akinek van 2022.12.31-én aktív jogviszonya és ezen dolgozóknak csak azokat a jogviszonyait emeljük át, amelyek esetén az évnyitás futtatásakor a kilépés dátuma nem kitöltött.

Összes dolgozó és csak az aktív jogviszonyok átvétele

Az évnyitás során minden dolgozót átemelünk a következő évi programba, de ezen dolgozók esetén csak azokat a jogviszonyokat hozzuk át, amelyek esetén az évnyitás futtatásakor a kilépés dátuma nem kitöltött, vagy a kilépés dátuma 2022. december 31-ét követő.

Összes dolgozó és összes jogviszony átvétele

Az évnyitás átemeli a 2022. évi programban berögzített valamennyi dolgozót és a hozzájuk tartozó valamennyi jogviszonyt.

7. Mit kell tenni, ha a munkavállaló évnyitás után hoz az előző évre vonatkozóan táppénzes igazolást az áthúzódó táppénz ellátásához kapcsolódóan?

A munkavállaló lezárt 2022. év december hónapját vissza kell nyitni és törölni a hó végi számfejtését. A jelenlét adatok rögzítését követően el kell végezni a táppénz- majd a hóvégi számfejtést a módosított jelenléti adatok alapján.

A keletkezett különbözet összegét a 2023. évi bérprogramban az egyéb jövedelmek, juttatások felületen szükséges rögzíteni nyitó és záró dátum megadásával.

A januári ellátás elszámolása során szükséges jelölni, hogy előző évi ellátás folytatásáról van szó, így az ellátás alapjának összege helyesen kerül megállapításra. (Amennyiben nem tud a 2023. évi program valamilyen okból  csatlakozni az előző évhez, a számítási időszak manuálisan is megadható.)

A táppénz számfejtési felületen az „Előző évről áthúzódó ellátás” szekcióban szükséges rögzíteni a 2022. decemberében utólag elszámolt ellátás adatait, hogy az adatszolgáltatásokon megfelelően felgyűjtésre kerüljenek ezek az adatok is.

Kép2

Fontos! Az előző munkahelyek táppénz számfejtés szekcióban is rögzíteni kell a távollét időszakát.

8. Mit tegyek, ha a főkönyvi szabályok nem másolódtak át januárra?

Ebben az esetben a 2023. Januári hónapban meg kell ismételni a szabályok rögzítését.

9. Mit tegyek, ha évnyitáskor hibaüzenetet kapok?

Amennyiben nem egyértelmű, vagy nem orvosolható a hibaüzenet, akkor kérjük print screen-elje le, vagy mentse el a nyitási naplót és vegyék fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal telefonon, vagy emailben.

10. Mit tegyek, ha azt írja a program, hogy az évnyitást nem lehet végrehajtani, mert talált olyan jogviszonyt, ahol a jogviszony kezdete nem egyezik meg az előző munkahelyek táppénz számfejtéshez menüpontban lévő jogviszony kezdettel?

A 2022-es programban javítani kell a hibás dátumot, majd elkezdhető az évnyitás. Amennyiben a paraméterezést a törvényi változás/ok befolyásolhatják, abban az esetben igen, módosítani kell a 2023. évben

11. Újra kell paramétereznem a programot az egyedileg létrehozott jogcímek miatt?

A program a 2022. decemberi állapotnak megfelelő beállításokat emeli át a 2023-as évre. Amennyiben a paraméterezést a törvényi változás/ok befolyásolhatják, abban az esetben igen módosítani kell a 2023. évben.

12. Megnyitottam az évet, látom is a céget, de nincs benne egyetlen munkavállaló sem?

Ebben az esetben az évnyitás nem történt meg, csak telepítve lett a 2023-as bérprogram. Az évnyitás emeli át a munkavállalókat.

13. Volt tavaly olyan munkavállalóm, akinek elírtuk a belépés dátumát. Hogy tudom javítani?

Az évnyitás után, amikor még nem történt számfejtés, a januári hónapban lehet javítani a dátumot.

14. Nem tudok még évet nyitni, azonban a Webjelenléten szükség lenne a januári jelenléti ívre, és a szabadságok kiírására. Hogy tudom megtenni?

Az Elszámolás menüpontban az adatok feltöltésekor jelölni lehet a következő évi adatok feltöltését.

2022-12-28_10h46_28


Jövedelem jogcím paraméterezése

Kompakt és Prémium verziójú bérprogram esetén lehetőségünk van bővíteni a programban alapértelmezetten megtalálható jövedelem jogcímek listáját.

Új jövedelemjogcímet létre tudunk hozni az Új felvitel gombra kattintva vagy egy meglévő jogcím másolásával. A másoláshoz ki kell választanunk a listából a másolni kívánt jövedelem jogcímet, majd az egér jobb gombjával rá kell kattintani. Ekkor felugrik egy ablak, ahol ki tudjuk választani, hogy másolni szeretnénk a jövedelem jogcímet:

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövewdelem jogcím másolása

Bármelyik jövedelem jogcímet lemásolhatjuk. Másolás esetén a  jövedelem jogcím főbb beállításait a program másolja, így kevesebb időt kell a beállításokra fordítani.

Újonnan felvett jövedelem jogcím esetén nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a jövedelem jogcím adatszolgáltatásokra történő beállításáról!

Törzskarbantartások / Közös törzsek / Jövedelem jogcím menüpontban új jogcím felvitelénél a következőket kell beállítani (mint a bérprogram teljes felületén, itt is igaz, hogy a félkövérrel szedett adatok megadása kötelező, ezek hiányában a jövedelem jogcím adatlapja nem menthető):

Új jövedelem jogcím felvétele

Kód: Új jövedelem jogcím felvitelénél a program automatikusan felkínálja a sorban következő kódot. Ez átírható, de arra ügyelni kell, hogy egyedi legyen!

Azonosító: A felhasználó adja meg. Szám és betű karaktereket tartalmazhat, maximum 4 karakter hosszúságban. Egyedinek kell lennie!

Megnevezés: Az új jövedelem jogcím megnevezését kell megadni. Amennyiben idegen nyelvű nyomtatványokat kívánunk használni, angol és német nyelven is meg lehet adni a megnevezést.

Bruttó maximuma: ide akkor kell beírni értéket, ha az adott jövedelmet maximalizálni szeretnénk. Alapesetben a 0-t kell beírni. (Pld. amennyiben a bruttó maximumot 5.000Ft-ban határozzuk meg,  a program maximum 5.000Ft értékben fog számfejteni, függetlenül a jövedelem jogcím megadott összegétől)

Százalék: Amennyiben egy jövedelem jogcím esetén beállítjuk a százalékos mértéket, akkor a jövedelem jogcím megadott összegének az itt meghatározott százalékos mértékét érvényesíti a program a számfejtés során. Elsősorban ledolgozott időarányos tulajdonságú jövedelem  jogcímek esetén alkalmazzuk ezt a beállítást. Így a program a törzsbér itt megadott százalékos mértékének megfelelően számolja a megadott óraszámra vonatkozó jövedelmet (pl. pótlékok esetén)

Érvényességi időszak: Azt határozza meg, hogy egy adott jövedelem jogcím, mely időszakban számfejthető. A programban alapértelmezetten is előfordulhatnak olyan jövedelem jogcímek, melyek érvényességi ideje már lejárt, pl.: Műszakpótlék délutáni 15%. Törvényváltozás következtében a jövedelemjogcím érvényességi ideje 2016.06.30-án lejárt, ennek ellenére a programban még 2014-ben is elérhető jövedelem jogcím volt, csak az érvényességi ideje került beállításra. Így a jövedelem jogcím számfejtésekor a program figyelmeztetett a lejáratra, de számfejteni engedte.

Jövedelem jogcím paraméterezés_béren kívüli

Béren kívüli, illetve béren kívülinek nem minősülő juttatás: A jelölőnégyzet pipálásával a program az adott jövedelem jogcím után kifizetői SZJA-t fog számfejteni.

Összeghatár: A béren kívüli juttatások esetén ebben a mezőben kell feltüntetni az adómentességi összeghatárt (pl: sportrendezvényre szóló belépőjegy vagy bérlet esetén ez az összeghatár 2016-ban 50.000Ft)

Cafetéria típus, egyedi összeghatár: Az egyes cafetéria elemek esetén ezzel a beállítással tudjuk meghatározni, hogy az adott jövedelem jogcím esetén alacsonyabb vagy magasabb EHO vonzattal számoljon a program, illetve, hogy az alacsonyabb EHO határ éves vagy havi szinten figyelendő.

  • Béren kívüli, éves maximum: Ezt a beállítást alkalmazzuk a törvényben maghatározott béren kívüli juttatások esetén. A juttatások törvényben rögzített éves keretösszegét figyeli a program a számfejtés során. A keretösszegek átlépés esetén magasabb EHO-t számol a jövedelem jogcím után.
  • Egyes meghatározott juttatás: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak. Az ezen jogcímen számfejtett jövedelem jogcímek után a program magasabb EHO-t számfejt.
  • Egyes meghatározott, éves maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során ezt az éves keretösszeget figyelembe veszi.
  • Egyes meghatározott, havi maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során ezt a havi keretösszeget figyelembe veszi.
  • Egyes meghatározott, tétel maximum: Ezen beállítást alkalmazzuk azon természetbeni juttatások esetén, melyek nem minősülnek béren kívüli juttatásnak, de szeretnénk éves keretösszeget meghatározni a vonatkozásában. A program a számfejtés során figyelembe veszi, hogy tételenként  mekkora összeg került rögzítésre az adott jövedelem jogcímhez tartozóan  és ezt a számfejtés során figyelemebe veszi.
  • Nem cafetéria: Amennyiben a új jövedelem jogcímet cafetéria keretében szeretnénk adni, de egyes meghatározott juttatásként, magasabb EHO határral, akkor ezt a beállítást kell megadni. Ebben az esetben az összeghatár kitöltése elhagyható, pontosabban az alapértelmezett 0-át kell meghagyni.

Ha a dolgozó túllépi  akár az éves keretösszeget, akár az egyes jövedelem jogcímekhez tartozó összeghatárt, a program figyelmeztető üzenetet küld számfejtéskor.

Jövedelem jogcím paraméterezés - pénzellátás

Rendszeres: Ennek a jelölésnek az adózási mód és a társadalombiztosítási ellátások számfejtésének változása miatt már nincs jelentősége, de mivel a Jövedelemigazolás továbbra is kiadható a dolgozónak és azon külön kell feltüntetni a rendszeres és nem rendszeres jövedelmeket, így ez a jelölési lehetőség továbbra is adott a jövedelem  jogcímek adatlapján. Adómentes jelölés esetén a program nem számol személyi jövedelemadót a jövedelem jogcím után.

Táppénz: Ez a jelölés azt határozza meg, hogy az adott jövedelem jogcím a társadalombiztosítási pénzellátások számfejtése során alapját képezi-e a napi alapnak vagy sem. A rendszeres és nem rendszeres jövedelmek megkülönböztetésének ebben az esetben is csak a Jövedelemigazolás felgyűjtése miatt van jelentősége, a társadalombiztosítási ellátás számfejtését már nem befolyásolja, hogy a Táppénz alapját képező rendszeres jövedelem mező kerül jelölésre, vagy a Saját jogú táppénz, TGYÁS, GYED, GYÁP alapját képező jövedelem.

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövedelem jogcím alapadatok

Alapbér jellegű: Ennek a jelölőnégyzetnek a pipálása szükséges ahhoz hogy az adott jövedelem jogcímet a program pótlék alapnak tekintse.

Végkielégítés: A jelölésnek a KSH statisztikák gyűjtése szempontjából van jelentősége valamint a munkaviszony megszüntetésekor. Amennyiben egy jövedelem jogcím esetén ez a jelölőnégyzet pipált, a KSH statisztika gyűjtésekor ennek a jövedelem jogcímnek a számfejtett összegét a végkielégítés közé gyűjti a program, kiléptetéskor pedig a végkielégítésként számfejtett jövedelem jogcímek között választhatóvá válik.

Teljesítménybér: A jelölés mellett a jövedelem jogcím összegének számításához a program az Egyéb jövedelmeknél megadott Teljesítménybérrel elszámolt egység oszlopba rögzített adatot használja. Kihatással van továbbá a távolléti díj számítására is. Az ezzel a jelöléssel ellátott jövedelem jogcímeket a távolléti díj meghatározásakor teljesítménybérként kezeli a program.

Óraszáma alapbérre nem jogosít (teljesítménybér esetén): Bekapcsolása esetén a program biztosítja, hogy a teljesítménybéres óraszámmal lefedett tárgyhavi időszakra időarányos személyi alapbér ne kerüljön számfejtésre.

Túlmunka ellenértéke: Az ezen a jogcímen számfejtett jövedelmek esetén megadott óraszámot figyelembe veszi a program az éves túlórakeret figyeléséhez.

Túlmunka ellenértéke szabadidő biztosítása esetén: Az ezen a jogcímen számfejtett jövedelmek esetén megadott óraszámot figyelembe veszi a program az éves túlórakeret figyeléséhez, ugyanakkor a számfejtés során kezeli, hogy a túlmunkáért cserébe a dolgozó pihenőben részesült.

Kifizetendőben megjelenik: A jövedelem jogcím fizetési jegyzéken való megjelenését illetve az utalási listában való megjelenését befolyásolja. Jelölése mellett a jövedelem jogcím  megjelenik a kifizetendő illetve utalandó összegben.

Bevallási időszaktól eltérhet: Ezt az opciót abban az esetben kell bepipálni, hogy ha a Felhasználó tárgyidőszaktól eltérő időszaki jövedelem adatokat kíván elszámolni (például: megbízási díj).

Munkáltatói kedvezmény igénybevételére jogosít: Ezen jövedelem jogcímek összegét a program figyelembe veszi a munkáltatói kedvezmények alapjának meghatározásakor.

Adóköteles kivét: Jelölése a családi adóalap kedvezmény számfejtése során érvényesül. A vállalkozók ugyanis csak a tényleges kivétjük erejéig vehetik igénybe a családi adóalap illetve járulékkedvezményt. 

EHO felső határérvényesítése: Jelölése mellett a jövedelem jogcím EHO vonzatának meghatározásához a program figyelembe veszi a már számfejtett egészségbiztosítási járulékok és EHO összegét.

Jövedelem jogcím paraméterezés - jövedelem tulajdonságok

Számítási mód: A számítási mód az egyes jövedelem jogcímek számfejtését határozza meg.

  • Állásidő: Az állásidőként elszámolásra kerülő jövedelem jogcímek beállítása esetén alkalmazható jövedelem tulajdonság. Jelenlét jogcímhez kötődően automatikusan kerül elszámolásra az alapértelmezetten rendelkezésre álló állásidő jövedelem jogcím esetén. Kézi rögzítése esetén csak az egyéb jövedelmek idő oszlopát kell kitölteni az állásidővel lefedett órák számával. A program a törzsbér havi összegét osztja az adott hónap általános munkarendje alapján meghatározott óraszámmal majd felszorozza az állásidőhöz rögzített óraszámmal, órabér esetén az órabér összegét szorozza az állásidő óraszámával.
  • Ált. munkarenddel osztott ledolgozottal szorzott: Ezt a jövedelem tulajdonságot akkor kell választani, ha azt szeretnénk, hogy az új jövedelem jogcím összege számfejtéskor az általános munkarend ledolgozható óraszámaival kerüljön osztásra és a ténylegesen ledolgozott óraszámmal kerüljön felszorzásra.
  • Darabbéres: Ezen jövedelem tulajdonság esetén a jövedelem jogcím összegét az egyéb jövedelmek ablakban az összeg és az idő szorzataként határozza meg a program.
  • Egyösszegű: Az egyéb jövedelmek ablak összeg oszlopában megadott összeg kerül számfejtésre, a rögzített jelenlét adatoktól függetlenül. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Felszolgálási díj elszámolása: Ez a jövedelem tulajdonság kerül beállításra abban az esetben, ha felszolgálási díjat szeretnénk számfejteni 25%-os ÁFA tartalommal. Ekkor az egyéb jövedelmek ablakba az összeg oszlopba berögzített jövedelem összegét a program csökkenti a 25%-os ÁFA tartalommal, majd a személyi jövedelemadó összegével csökkentett alap után a munkáltatót terhelő nyugdíjjárulékot számfejt.
  • Felszolgálási díj elszámolása (18%): Ez a jövedelem tulajdonság kerül beállításra abban az esetben, ha felszolgálási díjat szeretnénk számfejteni 18%-os ÁFA tartalommal. Ekkor az egyéb jövedelmek ablakba az összeg oszlopba berögzített jövedelem összegét a program csökkenti a 18%-os ÁFA tartalommal, majd a személyi jövedelemadó összegével csökkentett alap után a munkáltatót terhelő nyugdíjjárulékot számfejt.
  • Fix: Az egyéb jövedelmek ablak összeg oszlopában megadott összeg kerül számfejtésre, a rögzített jelenlét adatoktól függetlenül. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Fizetetthavi fix: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg  mezőben megadott összeget számfejti a program, amennyiben legalább egy ledolgozott nap szerepel a jelenlét adatos táblázatban. Amennyiben a százalék oszlopba is rögzítésre kerül adat, akkor az összeg oszlopban megadott összeg és a százalék oszlopban megadott százalék szorzata kerül számfejtésre. Amennyiben az összeg oszlop üres, csak a százalék oszlop a kitöltött, úgy az alapbér és a százalék mező szorzata kerül számfejtésre.
  • Időarányos fix: A jelenlét adatok alapján arányosítja a program a jövedelem jogcím hónapra megállapított fix összegét.
  • Illetménypótlék alapból számolt (%): Ezen jövedelem tulajdonság esetén ki kell tölteni a jövedelem jogcím százalékos mértékét. Ekkor a jövedelem jogcím összegét az egyéb jövedelmekhez felrögzített összeg és százalék oszlop szorzataként számfejti a program. Csak közalkalmazotti jogviszony esetén használható jövedelem tulajdonság!
  • Ledolgozott időarányos: Ezen jövedelem tulajdonság esetén meg kell adni a jövedelem jogcím százalékos mértékét is. A számfejtés során a program a törzsbér ezen százalékos mértékét szorozza meg az egyéb jövedelmek ablakban az idő oszlopban megadott óraszámmal. Ezen tulajdonság alapján kerül számfejtésre a műszakpótlék is.
  • Ledolgozott napi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopában szereplő értéket megszorozza a hónapban ledolgozott napok számával.
  • Ledolgozott órára járó: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopában szereplő értéket megszorozza a hónapban ledolgozott órák számával.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, fix: Ezen jövedelem tulajdonság választása esetén a Jövedelem jogcímre nem jogosító napok szekcióban be kell jelölni, hogy mely jelenlét típusok esetén nem számfejti a program az adott jövedelem jogcímet. Amennyiben ezen kiválasztott jelenlétek közük akár csak egy nap is jelen van a dolgozó adott havi jelenléteinél a munkarend szerint ledolgozható napok között, akkor a program 0Ft összeggel számfejti a szóban forgó jövedelem jogcímet, egyéb esetben a teljes összeggel.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, havi: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott havi összeget arányosítja a hónapban ledolgozható napok számával, melyből levonja a jövedelem jogcímre nem jogosító napok számát.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, napi: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott napi összeget felszorozza azon napok számával, amelyek nem szerepelnek a jövedelem jogcímre nem jogosító napok között.
  • Megadott jelenlétadatnál nem fizetett, órára járó: Az egyéb jövedelmek ablakban az összeg oszlopban megadott egy órára járó összeget felszorozza azon napokhoz tartozó órák számával, amely napok nem szerepelnek a jövedelem jogcímre nem jogosító napok között.
  • Megadott jövedelem alapján: Abban az esetben kell ezt a jövedelem tulajdonságot beállítani, ha az újonnan létrehozott jövedelem jogcímet egy másik jövedelem alapján szeretnénk számfejteni. Pl. létre szeretnénk hozni egy új pótlékot, amelynek a számfejtett törzsbér és a távolléti díj képezné alapját. Ez a jövedelem tulajdonság kezeli a százalékos mértéket is, tehát ezt is be tudjuk állítani a jövedelem jogcímhez. A beállítás rendelkezik egy plusz táblázattal, amit a jövedelem jogcím adatlap alján találunk:
    Jövedelem jogcím paraméterezés - megadott jövedelem alapján
    A számítás alapját képező jövedelmek csak abban az esetben kerülnek figyelembe vételre, ha a jövedelem jogcím számítási módja Megadott jövedelem alapján.
  • Munkanapokra járó, havi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopába megadott összeget arányosítja a hónapban ledolgozott napok számának megfelelően.
  • Munkaórákra járó, havi: Az egyéb jövedelmek összeg oszlopába megadott összeget arányosítja a hónapban ledolgozott munkaórák számának megfelelően.
  • Távolléti díj: Amennyiben azt szeretnénk, hogy az általunk felvett jövedelem jogcím távolléti díjként működjön, ezt a beállítást kell alkalmazni. Ebben az esetben az egyéb jövedelmek ablakban a jövedelem jogcímhez csak óraszámot kell rögzíteni. A program ugyanis ezzel az óraszámmal szorozza fel a távolléti díj egy órára jutó összegét. Azon gyári jövedelem jogcímek esetén, melyeket a program a távolléti díj számításhoz használ és jelenlét jogcímhez kapcsolódnak, a számfejtés során a megjegyzés mezőben megjelenítésre kerül, hogy ezek automatikusan számfejtett jövedelmek.
  • TB jövedelempótlék (GYED): A GYED-hez kapcsolódó jövedelempótlék jogcím számfejtését befolyásolta ez a beállítás. Amennyiben nem egész hónapban állt fenn a GYED, akkor a jövedelem jogcím összegét a 30-as osztószám alapján arányosította a program.
  • TB jövedelempótlék (TGYÁS): A TGYÁS-hoz kapcsolódó jövedelempótlék jogcím számfejtését befolyásolta ez a beállítás. Amennyiben nem egész hónapban állt fenn a TGYÁS, akkor a jövedelem jogcím összegét a 30-as osztószám alapján arányosította a program.
  • Túlóra: Ezen jövedelem tulajdonság esetén a program az egyéb jövedelmek ablakban megadott óraszámmal határozza meg a számfejtett összeget. A törzsbér havi összegét elosztja az általános munkarend adott hónapban irányadó osztószámával és felszorozza az idő oszlopban megadott óraszámmal.

Túlmunka figyelembevétele ledolgozott időszakkal történő számítás esetén: Amennyiben egy jövedelem jogcím tulajdonságát ledolgozott időarányosra állítjuk, akkor külön megadhatjuk, hogy a ledolgozott óraszámba a program a rendkívüli munkavégzés óraszámát is beleszámolja.

Jövedelem jogcím paraméterezés - távolléti díj és nyomtatványi megjelenés

Távolléti díj számítás (bérpótlék) kategória: Amennyiben a távolléti díj emelőt hat havi előzmény alapján szeretnénk megállapítani, itt tudjuk megadni, hogy milyen elve alapján kezelje a program az előzmény adatokat. Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot veszi figyelembe a program. Teljes hónap hiányában a berögzített alapbér összegét, vagy az egyediként megadott távolléti díj alapot.

  • Bérpótlék: Bérpótlék típus esetén a megelőző hat hónap (teljes hónap) során ezen a jövedelem jogcímen számfejtett összeget osztja az ugyan ezen időszakban ledolgozott órák számával.
  • Műszakpótlék/éjszakai pótlék: A program első körben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. Az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcímre jogosító órák számát hasonlítja a beosztás szerinti órákhoz. Amennyiben a műszakpótlékkal ellátott órák száma eléri a beosztás szerinti órák 30%-át, akkor ezen jövedelem jogcím alapján a dolgozó jogosult lesz a távolléti díj emelésre. Ennek összegét úgy határozza meg, hogy összesíti az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcímen számfejtett összegeket, majd ezt elosztja az időszakban ledolgozott órák számával.
  • Teljesítménybér: A hat havi előzmény adatként szerepelő ezen jogcímen számfejtett jövedelmek összegét elosztja az ezen jogcímre jogosító órák számával.
  • Ügyelet/készenléti díj: A program első lépésben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. A dolgozó akkor válik jogosulttá ezen jogcímen távolléti díj emelésre, ha az előzmény időszakban az ezen jövedelem jogcímmel lefedett órák száma átlagosan eléri a 96 órát. Második lépésben a program meghatározza a távolléti díj emelő mértékét, az előzmény időszakban ezen jövedelem jogcím összegeit elosztja az ezen időszakra vonatkozó ledolgozott órák számával.
  • Vasárnapi pótlék: A program első lépésben megvizsgálja, hogy jogosult-e a dolgozó távolléti díj emelésre az adott jövedelem jogcím alapján. A dolgozó akkor válik jogosulttá ezen jövedelem jogcím alapján távolléti díj emelőre, ha a dolgozó az irányadó időszakban a vasárnapok egyharmadában beosztás szerint munkát végzett. Jogosultság esetén az irányadó időszakban ezen a jogcímen kifizetett jövedelmek összegét osztja az irányadó időszakban ledolgozott órák számával.

Távolléti díj alapja a számfejtés hónapjában: Amennyiben nem hat havi előzmény figyelembevételével szeretnénk beállítani távolléti díj emelőként egy jövedelem  jogcímet, akkor ezt a beállítást tudjuk használni. Két opció közül választhatunk:

  • Számfejtett összeg: A tárgyhónapban ténylegesen számfejtett jövedelem összeg lesz a távolléti díj alapja. Pl. berögzítünk egy jövedelem jogcímet 20.000Ft-os összeggel, de a számfejtés során a távollétes idők kezelése miatt ez az összeg csak 10.000Ft értékben kerül elszámolásra, akkor a távolléti díj emelő alapja a 10.000Ft lesz.
  • Teljes havi (rögzített) összeg: Ebben az esetben a távolléti díj alapját a berögzített összeg fogja adni. A fenti példa alapján ebben az esetben a távolléti díj alapja a 20.000Ft lesz.

Pótlék 174-es osztószámmal: A pótlékelszámolás módját befolyásoló beállítás.

  • Bérpótlék jellegű: A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, az általános munkarend aktuális havi osztószámával határozza meg összegét a program.
  • Bérpótlék jellegű (174-es osztószámmal): A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, az átlagos 174-es osztószámmal határozza meg összegét a program.
  • Bérpótlék jellegű (ledolgozott óra és túlóra osztószámmal): A jövedelem jogcím bérpótlék jellegű, összegét a ledolgozott és rendkívüli munkavégzéssel lefedett órák összegével határozza meg.
  • Bérpótlék jellegű (ledolgozott óra osztószámmal): A jövedelem bérpótlék jellegű, összegét a ledolgozott órák számával határozza meg.
  • Nem bérpótlék jellegű: A jövedelem jogcím nem bérpótlék jellegű.
  • Túlmunka jellegű (pótlék 174-es osztószámmal): A jövedelem jogcím túlmunka jellegű. A jövedelem jogcímhez megadott százalékos mérték figyelembevételével a 100%-ig terjedő részt általános munkarend szerinti osztószámmal határozza meg, a felettes részt az átlagos 174-es osztószámmal. A pótlék összegének számításánál minden alapbér jellegű jövedelmet figyelembe vesz a program.
  • Túlmunka jellegű (pótlék 174-es osztószámmal, kizárólag alapbér alapján): A jövedelem jogcím túlmunka jellegű. A jövedelem jogcímhez megadott százalékos mérték figyelembevételével a 100%-ig terjedő részt általános munkarend szerinti osztószámmal határozza meg, a felettes részt az átlagos 174-es osztószámmal. A pótlék összegének számításánál kizárólag a berögzített alapbér összegét veszi figyelembe a program.

Költségkeret: A levonásokat ezen beállítás alapján érvényesíti a program. Ha az itt beállított költségkeret szerepel egy levonás költségkeretében, akkor ebből a jövedelemből a program érvényesíti a levonást.

Nyomtatvány szerinti csoportosítás: Az egyes jövedelmeket listázó nyomtatványokon mely szekcióban jelenjen meg az érintett jövedelemjogcím.

Keresetigazoláson megjelenik: A keresetigazolás összeállításakor feltüntesse-e a program az érintett jövedelem jogcímet, ha igen, milyen formában.

  • Bruttó bérben: A jövedelem jogcím összege az összes bruttó bérben összesítve jelenik meg.
  • Bruttó bérhez kötődően tételesen felsorolva: A jövedelem jogcím összege a bruttó bér között jelenik meg, de külön soron, nevesítve.
  • Nem jelenik meg: A jövedelemjogcím nem kerül felgyűjtésre a keresetigazolásra.
  • Nettó bérhez kötődően tételesen felsorolva: A jövedelemjogcím megjelenik a keresetigazoláson a a nettó bérek között, külön soron, nevesítve.

Kerekítési mód: Beállításával azt határozhatjuk meg, hogy amennyiben egy adott jövedelem jogcímet kerekíteni szükséges, akkor azt az általános szabályok szerint tegye a program, vagy  lefelé illetve felfelé.

OEP jövedelem típus: Az OEP által alkalmazott jövedelem kategóriáknak megfelelően tudjuk besorolni az újonnan létrehozott jövedelemjogcímet.

Fizetési jegyzék csoportosítás: Azt határozza meg, hogy a jövedelemjogcím a fizetési jegyzék mely szekciójában jelenjen meg.

Címlet: Az itt megadott címletre kerekíti a program a számfejtés után a jövedelem jogcím bruttó összegét.

Adózási mód: Azt határozza meg, hogy az adott jövedelem  jogcím után milyen mértékű adó kerül levonásra.

Átlagkereset gyűjtése: Azt befolyásolja, hogy egy adott jövedelem jogcím felgyűjtésre kerül-e az átlagkeresetbe vagy sem.

Teljesítménybér számítás szorzója: Azt határozza meg, hogy amennyiben teljesítménybér típusú jövedelem jogcímet számfejtünk, akkor a jövedelem jogcím összegének meghatározásához a program az egyéb jövedelmek ablakban megadott összeg oszlop értékét az idő vagy a teljesítménybérrel elszámolt egység oszlop tartalmával szorozza fel.

Jövedelem jogcímre nem jogosító napok: Amennyiben a jövedelem tulajdonság számítási módnál a jövedelem jogcím esetén a megadott jelenlét adatnál nem fizetett kategóriák valamelyike került beállításra, itt tudjuk jelölni, mely napok nem jogosítják a dolgozót a megadott jövedelem jogcímre.

Munkáltatói járulék adatok: Ebben a lenyíló szekcióban tudjuk jelölni, hogy az adott jövedelem jogcímet milyen munkáltatói oldalon fizetendő járulékok terhelik.

Munkavállalói járulék adatok: Ez is lenyíló szekcióként működik. Itt a munkavállalói oldalon fizetendő járulék terheket tudjuk bejelölni a jövedelem jogcímhez.

Jövedelem jogcím paraméterezés - önkéntes pénztárak beállítása

Önkéntes pénztári hozzájárulások beállításai: Amennyiben új önkéntes pénztári hozzájárulás számfejtésére alkalmas jövedelem jogcímet szeretnénk felvenni, itt tudjuk megadni, hogy a jövedelem jogcím mely pénztár típus esetén legyen elérhető. A választható kategóriák: önkéntes nyugdíjpénztár, önkéntes egészségpénztár, önsegélyező pénztár. A számfejteni kívánt jövedelem jogcím alapját is meg tudjuk határozni:

  • A kiválasztott költségkeretek összegei képezik: Ebben az esetben a a költségkeret lenyíló szekcióból tudjuk kiválasztani, mely költségkerethez tartozó jövedelem jogcímeket tekintse a program alapnak az új jövedelem jogcím összegének meghatározásakor.
  • A besorolás szerinti havi bér képezi: Ebben az esetben az új jövedelem jogcím alapja a dolgozóhoz berögzített alapbér lesz.
  • Alapját csak a számfejtett alapbér képezi (bér költségkeret esetén): Amennyiben a költségkeretek között kiválasztjuk a bér típusút, akkor ezzel a beállítással azt tudjuk meghatározni, hogy ne a rögzített, hanem a számfejtett alapbér legyen az új jövedelem jogcím alapja.

Számítás alapja: Amennyiben a jövedelem tulajdonságok mezőben azt a számítási módot állítottuk be, hogy a jövedelem  jogcím megadott jövedelem jogcím alapján kerüljön számításra, akkor ebben a lenyíló menüben tudjuk kiválasztani, hogy mely jövedelem jogcímek képezzék a számítás alapját. Külön be tudjuk állítani azt is, hogy a jövedelem jogcím alapja ne a rögzített, hanem a számfejtett törzsbér legyen.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2017. június (v2252)

Megjelenési dátum: 2017. június 29.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

Analitikus lekérdezés nyelvesítése
Kimutatás a bruttó és nettó jövedelmekről lista nyelvesítése
Tételes analitika nyelvesítése
A tételes analitika lekérdezési körének bővítése
A tételes analitika felgyűjtésének módosítása többhavi (hónapon túlnyúló felmentési idővel rendelkező) kilépő esetén
Új jelenlét jogcím a táppénz kategóriában
Béremelés importálása
Széles intervallumra rögzítés a webjelenlétben
Egészségbiztosítási ellátások elhelyezésének módosítása a bérkartonon
Megújul a webes alkalmazások felülete
Külföldi munkaadó szakképzési hozzájárulás fizetése
08INT nyomtatványon bevallott járulékok adónemkódja
Külföldi cégek azonosító számának rögzítése
Külföldi telephely kiválasztásának lehetősége főkönyvi feladási szabály készítésekor
Új nyilatkozat a külföldi pénznemben szerzett jövedelem forintra történő átszámításához
Külföldi kiküldetés napidíjának elszámolás és utalása hóközben
Vállalt óraszám kezelése munkaidőkeretben

Visszamenőleges jelenlét korrekció elszámolása

Programunkban lehetőséget biztosítunk arra, hogy amennyiben a számfejtést követően módosítani kell a dolgozó jelenlét adatát (pl.: ledolgozott nap, szabadság, betegszabadság), akkor ezt a lehető legegyszerűbben és legkevesebb munkával meg tudjuk oldani.
Ennek érdekében került kialakításra a visszamenőleges jelenlét korrekció funkciója.

Kiindulási alap, hogy a dolgozó számfejtéssel rendelkezik az adott hónapra. És ennek a számfejtésnek az eredményét már be is küldtük 08-as bevallás formájában.
Ezt követően kiderül, hogy a dolgozó számfejtésének alapjául szolgáló munkaidő nyilvántartó nem megfelelő adatokat tartalmazott, ledolgozott nap helyett betegszabadságon volt néhány napot.

Visszamenőleges jelenlétadat korrekció hiányában ezt csak a számfejtés visszanyitásával, a jelenlét adatok módosításával és önellenőrzés beadásával tudjuk korrigálni (vagy manuálisan kiszámoljuk a különbözetet és ezt manuálisan érvényesítjük a számfejtésben).

A funkció birtokában azonban csak annyi feladatunk van, hogy megnyitjuk a dolgozó adatlapját és a módosítani kívánt hónap jelenlét adataiban megadjuk a helyes jelenléteket, majd kiválasztjuk, hogy melyik hónapban szeretnénk elszámolni a különbözetet, mindezt a hónap visszanyitása nélkül:
Jelenlét adatos táblázat_korrekció

Ennek alapján a február havi számfejtés készítésekor a program automatikusan visszavonja a dolgozótól a helytelen jelenlét adat miatt keletkezett különbözetet:
Számfejtés_korrekció

A program természetesen azt a helyzetet is kezeli, mikor nem negatív, hanem pozitív előjelű különbözet keletkezik.
Ennek kezelésére hóközi számfejtés keretében is lehetőséget biztosítunk.
Ehhez a korrekció elszámolásának időszakánál nem csak a hónapot kell kiválasztani, hanem ezen belül az elszámolás napját is:
Jelenlét adatos táblázat_korrekció_hóközi

A jelenlét adatok korrekciójára természetesen nem csak egyesével, a dolgozó adatlapjára belépve van lehetőség, hanem importálással is beolvashatók a módosított adatok, csoportosan.
Ebben az esetben az Elszámolás/Jelenlét adatok kezelése/Jelenlét adatok importálása menüpontban el kell indítani az importáló felületet, majd itt meg kell adni, hogy visszamenőleges jelenlétadat korrekciót szeretnénk beolvasni:
Jelenlét import_korrekció

A Feldolgozás gombra kattintva az adatok beolvasásra kerülnek a dolgozókhoz.

A csoportos számfejtés futtatásával a korrekció elszámolása meg is történik.

Fontos:

Lezárt időszakban folyósításra került táppénz vagy anyasági ellátás jelenlét jogcím módosítását a program nem támogatja. Amennyiben valamely lezárt időszakban folyósításra került táppénz vagy anyasági ellátás jelenlét jogcím tévesen került elszámolásra, azt az adott lezárt időszak visszanyitását követően a visszanyitott hónapban lehet módosítani a táppénz folyósítás módosítására, törlésére vonatkozó programhasználati szabályok alkalmazásával.


Áthúzódó táppénz ellátások kezelése

Az évnyitás indítását megelőzően táppénzesetekre ill. egyéb más fizetetlen távollétekre fokozottan figyelni kell, mert ezek a jelenlét adatok befolyásolhatják a következő évi ellátások megállapítását, 08-as bevallások kiesett idők rovatának felgyűjtését, ezért javasoljuk, hogy a december havi 08-as bevallás felgyűjtése előtt legyenek rendezve a kiesett idős jelenlét adatok pl.: valószínűsíthetően beteg helyett használjuk a táppénzes napot, de ellátás ne kerüljön folyósításra.

Ebben a cikkben az alábbi esetek kezeléséhez nyújtunk segítséget:

1. A munkavállaló jelezte, hogy beteg, táppénzes/orvosi igazolást nem adott le a hóvégi számfejtésig, van még betegszabadsága
2. A munkavállaló jelezte, hogy beteg, táppénzes/orvosi igazolást nem adott le a hóvégi számfejtésig, nincs már betegszabadsága

3. A dolgozó folyamatban lévő táppénzes ellátáson van, de december hónap végére nem kaptunk táppénzes/orvosi igazolást
4. Áthúzódó folyamatos táppénz ellátások kezelése
5. Áthúzódó CSED, GYED ellátások kezelése
6. Év nyitást követően visszamenőlegesen az előző évre beadott CSED, GYED igények kezelése

 


1. A munkavállaló jelezte, hogy beteg, táppénzes/orvosi igazolást nem adott le a hóvégi számfejtésig, van még betegszabadsága
Mi a teendő abban az esetben, ha a munkavállaló december hónapban a hó végén jelzi, hogy beteg lett, de az elszámolásig nem ad le táppénzes/orvosi igazolást?
Amennyiben a munkavállaló még rendelkezik kiadható betegszabadsággal, és olyan betegsége van, amely esetében a távollét betegszabadsággal kezdődik, állítsuk a jelenlét adatait az Igazolt, nem fizetett távollétek között található „Valószínűsíthető betegség miatt keresőképtelen” jogcímre.

2023-12-29_09h26_22

Következő év elején, amikor megkapjuk a táppénzes/orvosi igazolást, akkor lépjünk be a 2023. évi programba, állítsuk be a lezárt decemberi jelenlétadatainál a betegszabadságot (elszámolni nem szabad).

2023-12-29_09h33_34Lépjünk be Nyomtatványok/Bérügyi nyomtatványok/Távolléti díj lekérdezés menüpontba, és kérdezzük le a munkavállaló december havi távolléti díj 1 órára eső összegét, vegyük ennek 70%-át és szorozzuk fel annyi órával, amennyi a ki nem fizetett betegszabadság munkanapra eső óraszáma.

2023-12-29_09h39_27

Az így megkapott összeget rögzítsük fel a 2024. évi programban a január hónapjának Jövedelmek juttatások menüpontjában úgy, hogy itt felviszünk egy új sort, és a jogcím megnevezéséhez használjuk a Betegszabadság (munkavállaló) jogcímet. A Megjegyzés oszlopba beírhatjuk, hogy ez a december havi betegszabadság.

2023-12-29_10h03_16Amennyiben a 2024. évnyitást úgy készítettük el, hogy a jelenlét adatoknál december hónapban valószínűsíthető betegség került jelölésre a betegszabadság napjaira, akkor a 2024. évi programban az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpont Távollétek fülön az erre az időszakra létrejött valószínűsíthetően beteg sort törölni kell.

2023-12-29_10h10_19

2. A munkavállaló jelezte, hogy beteg, táppénzes/orvosi igazolást nem adott le a hóvégi számfejtésig, nincs már betegszabadsága 

Ha a munkavállaló december hónap végén jelzi, hogy beteg lett, de az elszámolásig nem adta le a táppénzes/orvosi igazolását, de már elfogyott a betegszabadsága, vagy olyan a betegség jellege, amire majd betegszabadság nem illeti meg, akkor az alábbiak alapján kell eljárni.

A Munkavállaló december havi jelenlét adatában táppénz kerül jelölésre (pl.: Saját jogú táppénz 50%, vagy Gyermekápolási táppénz 50%, …), de nem számoljuk el a táppénz számfejtés menüben az ellátás összegét.

2023-12-29_10h38_18

Így készítjük el a december havi 08-as bevallást és így kerül az új év megnyitásra.

Amikor megkapjuk a táppénzes/orvosi igazolást majd január hónapban, akkor visszalépünk az előző évi program lezárt december hónapjára, ellenőrizzük a jelenlét adatokat, hogy megfelelő ellátás jogcímen és időszakra lett-e beállítva a távollét, majd belépünk a Táppénz számfejtés menüpontba és a Táppénz intervallum megadásával és az Új számfejtés gomb megnyomásával megállapítjuk a táppénz alapot (nem folyósítjuk, csak elmentjük), itt látni fogjuk a decemberi időszakra jutó ellátás összegét is ezt feljegyezzük és elkészítjük az Adatmegállapító lapot.

2023-12-29_11h08_36Ezt követően belépünk a 2024. évi program január hónapjára és a Jövedelmek juttatások menüpontban felrögzítünk egy új sort, amelyben azt a jövedelem jogcímet kell kiválasztani, amin normál esetben kifizetésre került volna az ellátás pl.: 8-as kód esetében „Saját táppénz 50% (aktív) kifiz.helyi” és a december hónapra jutó táppénz összegét beírjuk az összeg oszlopba, majd a Nyitó/Záró dátumba beírjuk a decemberi időszakot amire az összeg vonatkozik.

2023-12-29_11h19_58Majd lépjünk be a Táppénz számfejtés menübe. Az Előző évről áthúzódó ellátás fülön a legfelső, az „Áthúzódó ellátás előző évi időszakának tárgyévben számfejtett adatai” rovatában a nyitás során automatikusan létrejött egy új sor.

2023-12-29_11h27_04Írjuk be a december hónapra járó, de január hónapban kifizetett összegre vonatkozó hiányzó adatokat, az ellátás típusát, a számfejtett összeget, a napi alapot, az ellátás típusát és ha szükséges az eltartottat.

2023-12-29_11h35_38Ebben az esetben az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpont Távollét fülén nincs javítani való, mert a decemberi táppénz időszakot a program helyesen hozta át évnyitáskor.

2023-12-29_11h42_20

A  munkavállaló Adatok álláskeresési járadék igazolás lapján sincs teendő, mert itt december hónapra csökkentésre került az osztószám.

2023-12-29_11h52_57

A 08-as december havi bevallásának 08-as lapján a kiesett idő is helyesen lett felgyűjtve, tehát ebben itt sincs javítani való.


3. A dolgozó folyamatban lévő táppénzes ellátáson van, de december hónap végére nem kaptunk táppénzes/orvosi igazolást
Mit kell tenni abban az esetben, ha a munkavállaló 2024. január hónapban hoz táppénzes/orvosi igazolást 2023. december hónap végére vonatkozóan, de erről a távollétről előre nem tájékoztatta a munkáltatót?

Ebben az esetben a munkavállaló december havi elszámolása úgy történt, mintha a munkavállaló az év végéig dolgozott volna.

Az egyik lehetőségünk a javításra, hogy a 2023. december hónapot önellenőrizzük, azaz visszanyitjuk a decembert kitöröljük a hóvégi számfejtést, javítjuk a jelenlét adatokat, majd újra számfejtjük a munkavállalót hóvégi számfejtéssel (táppénz számfejtés nélkül), majd felgyűjti az önellenőrzést. A munkavállalónál fellépő nettó különbözetet a 2024. január havi elszámolásban levonásba tudjuk helyezni.

2023-12-29_12h45_12Továbbá a 2024. évi programban  a munkavállalót kiválasztva ellenőrizni és szükség esetén javítani kell az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpont Jövedelmek fülén a 2023. december hónapra vonatkozó járulékalapot képező jövedelmeket.

2023-12-29_13h04_46

és a Távollétek fülén a december havi táppénzes időket (itt a betegszabadságot nem visszük fel)

2023-12-29_13h10_45

Továbbá az Adatok álláskeresési járadék igazoláshoz menüpontban a 2023. december havi járulékalapot képező jövedelmeket és osztószám napot is ellenőrizni, ha szükséges javítani kell.

Másik lehetőség a javításra:
Az első teendőnk, hogy visszalépünk a 2023. év december hónapjának lezárt jelenlét adatára és a táppénzes igazolásnak megfelelően javítjuk a jelenlét adatokat, ha jár a munkavállalónak még betegszabadság, akkor arra, ha már elfogyott akkor a megfelelő táppénzes jogcímre.

2023-12-29_13h21_18

Ezt követően megállapítjuk, hogy a munkavállaló az utólagosan jelentett táppénzes időszakra milyen összegű munkabérben (távolléti díjban) részesült, mert ezt a munkabért vissza kell vonni.

Amennyiben már elfogyott a betegszabadság és táppénz került beállításra a december havi jelenlét adatban, akkor december hónapban állva a Táppénz számfejtés menüpontban a Táppénz intervallumot kiválasztva az Új számfejtés gomb megnyomásával megállapítjuk az ellátás alapját, de nem folyósítjuk, csak mentjük, feljegyezzük a kifizetendő összeget és lekérdezzük az Adatmegállapító lapot.

Amennyiben betegszabadság került beállításra, akkor meghatározzuk a december havi távolléti díj egy órára járó összegének 70%-át és megszorozzuk a munkanapra eső betegszabadság óraszámával, így megkapjuk a december hónapra járó betegszabadság összegét.

Amikor a fentiek alapján minden adat rendelkezésre áll, akkor belépünk a 2024. évi programba és a munkavállalót kiválasztva először belépünk az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpont Távollétek fülére és feltöltjük az utólag javított táppénzes időszakot.

2023-12-29_13h26_23

Ezt követően belépünk az Adatok álláskeresési járadék igazolás menüpontba és ott a 2023. december hónap osztószámát csökkentjük a december hónapra utólagosan beállított táppénzes napok számával.

2023-12-29_13h29_36

Ezután Belépünk a Jövedelmek juttatások menüpontba és itt fel kell rögzíteni a december hónapra kiszámított visszavonandó munkabér részt. Ezt megtehetjük az előző havi alapbér visszavét, vagy a Bérkorrekció jövedelem jogcímek használatával, a kiszámított összeget negatív előjellel vigyük fel az  Összeg oszlopba.

2023-12-29_13h51_56 Ha betegszabadságot kell fizetni, akkor vigyünk fel egy új sort és válasszuk ki a Betegszabadság (munkavállalói) jövedelem jogcímet és a Módosítás oszlopba rögzítsük be az előzőleg meghatározott betegszabadság összeget. A Megjegyzés oszlopba be lehet írni, hogy ez a december hónapra járó betegszabadság.

Ha táppénzt kell fizetni, akkor vigyük fel egy új sort és ott a megfelelő táppénz jövedelem jogcímet kell kiválasztani pl.: Saját jogú táppénz 60%, és az összeg oszlopba írjuk be a kiszámolt, december hónapra eső táppénz összegét és a Nyitó/Záró dátum oszlopokban vigyük fel a decemberi táppénz időszakot.

Majd lépjünk be a Táppénz számfejtések menübe. Az Előző évről áthúzódó ellátás fülön a legfelső, az „Áthúzódó ellátás előző évi időszakának tárgyévben számfejtett adatai” rovatában a nyitással automatikusan létre jött egy új sor.

2023-12-29_14h07_44Írjuk be a december hónapra járó, de január hónapban kifizetett összeget a Számfejtett összeg oszlopba, és ha szükséges, az eltartottat.

2023-12-29_14h15_55

Abban az esetben, ha december hónapra táppénzes időszakot kellett jelölni, mivel december hónapra önellenőrzés nem történt, ezért a 2023. december havi 08-as bevallást erre a munkavállalóra helyesbíteni kell, mert s 08-as lapján meg kell jelennie a kiesett táppénzes időnek.


4. Áthúzódó folyamatos táppénz ellátások kezelése

A munkavállaló 2023. október 16. napjától folyamatosan táppénz ellátásban részesül, december hónapban táppénzes/orvosi igazolást 2023.12.26. napjáig kaptunk, továbbra is keresőképtelen bejegyzéssel.

Ebben az esetben a munkavállaló jelenlét adatában 2023. december hónapra 01.- 31-ig táppénz ellátás jogcímet kell bejelölni, de december hónapban az ellátást folyósítani csak 2023.12.25. napjáig folyósítjuk, mert eddig rendelkezünk orvosi igazolással.

2023-12-29_15h19_58

A december 27-31-ig terjedő időszak nem kerül folyósításra.

2023-12-29_15h22_57

Az évnyitás átemeli 2024. évre az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpont Távollét adatai a táppénzes teljes időszakot,

2023-12-29_15h35_51

valamint az Adatok álláskeresési járadék igazoláshoz menüpontba is az osztószám nap csökkentésre kerül.

2023-12-29_16h15_21

2024. január hónapban mikor megérkezik a táppénzes/orvosi igazolás, amin még a december vége is megtalálható, visszalépünk a 2023. december hónapban állva a Táppénz számfejtés menüpontba nézzük meg, hogy milyen összegű a december 27-31-ig terjedő időszakra fizetendő táppénz összege.

2023-12-29_16h21_55

2024. január hónapban a Jövedelmek juttatások menüpontba vigyünk fel egy sort, válasszuk ki a megfelelő táppénzes jövedelem jogcímet az összeg oszlopba írjuk be a december hónapra járó ellátás összegét és a Nyitó/Záró dátumba írjuk be a 2023. december 27-31-ig terjedő időszakot.

2023-12-29_16h30_49A január havi jelenlét adatokban jelöljük be a táppénzes időszakot. A program ekkor figyelmeztető üzenetet küld.

Kép28

Nyomjuk meg az Igen gombot.

Ezt követően menjünk be a Táppénz számfejtés menübe és ott először az Előző évről áthúzódó ellátás fülön a legfelső, az „Áthúzódó ellátás előző évi időszakának tárgyévben számfejtett adatai” rovatában találunk egy sort a december havi el nem számolt időszak adatával és ide írjuk be a december hónapra járó, de január hónapban kifizetésre kerülő táppénz összeget.
2023-12-29_16h44_43
2023-12-29_16h53_44
A Táppénz számfejtés menüpontban a Számfejtés fülön állva válasszuk ki a 2024. év január havi táppénz időintervallumot és az Új számfejtés gomb megnyomásával a program üzenetet fog küldeni, hogy előző évről áthúzódó ellátásról van szó,

 Kép30ezért az adatok megjelenését követően be kell pipálni az Előző évről áthúzódó ellátás jelölőnégyzetet.

2023-12-29_17h04_43 A bejelölést követően a program csatlakozik az előző évi adatbázishoz és az Irányadó és Számítási időszakok, jogosultsági idők és a napi alap visszaáll az előző évben megállapított adatokra és folytathatjuk a számfejtést az előző évi alapokkal.


5. Áthúzódó CSED, GYED ellátások kezelése:
A munkavállaló CSED vagy GYED ellátása 2023. évben kezdődött és az ellátás 2024. évben tovább folytatódik.
Mindkét esetben az ellátás a 2024. év megnyitását követően az alábbiak szerint történik.
A munkavállaló adataiba belépve az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpontban a Távollétek fülre kattintva ellenőrizzük, hogy a 2023. évre vonatkozó CSED, GYED időszakok megfelelően megjelentek-e, időszakok, napi alapok, a jövedelem megállapítására vonatkozó az esetlegesen munkavégzés melletti GYED ellátásra vonatkozóan megjelentek és az Eltartott születési dátuma a sor végén megtalálható-e.

Kép34A jelenlét adatoknál legyen feltöltve a CSED vagy GYED időszaka:

Kép35Lépjünk be a Táppénz számfejtés menüpontba és az Intervallum megadásnál válasszuk ki az elszámolandó ellátás időszakát (2024.01.01-től fogjuk csak látni az időszakot)

Kép36Az új számfejtés gomb megnyomásával elindítjuk a számfejtést, kapunk egy üzenetet, melyet az OK gomb megnyomásával tudomásul veszünk:

 Kép37A következő képernyőn bejelöljük az Előző évről áthúzódó ellátás folytatása jelölő négyzetet:

Kép38

Ekkor az Irányadó, a Számítási és Jogosultsági idők megváltoznak az előző évben meghatározott adatokra és az előző évi napi alapra így folytathatjuk az ellátás folyósítását.

GYED elszámolás esetében a program rávizsgál a 2024. évre érvényes GYED maximumokra is és amennyiben szükséges, akkor a 2024. január havi ellátás már az új GYED maximumban kerül megállapításra.

Mi a teendő akkor, ha az Előző évi ellátás folytatása bepipálását követően a program hibaüzenetet küld, mely azt jelzi, hogy nem tudunk az előző évi adatbázishoz kapcsolódni:

Kép39Ebben az esetben az OK gomb megnyomását követően nem változik meg az Irányadó, és a Számítási, és Jogosultsági időszak az előző évi megállapításkori adatokra ezt manuálisan kell módosítani:

Kép40Vegyük elő az ellátás kezdetekor lekért Adatmegállapító lapot és az alapján módosítsuk az Irányadó, a Számítási, és Jogosultsági időszakot, majd nyomjuk meg az Alapszámítás gombot, ezzel visszaáll a napi alap az eredetileg megállapított napi alapra és folytatódhat a táppénz számfejtési folyamat.

Kép41

6. Év nyitást követően visszamenőlegesen az előző évre beadott CSED, GYED igények kezelése.

Az egyik munkavállaló jelezte 2024. év elején, hogy az anyuka helyett visszamenőleg 2023. szeptember 01. napjától Ő venné igénybe a 2023.03.18. napján született gyermeke után a GYED ellátást.

Ebben az esetben a 2023. évi programban fel kell tölteni a Gyermek adatokat, és ellenőrizni az előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpontban a biztosítotti időket, majd az Alapadatok menüben át kell állítani 2023.09.01. napjától a Foglalkozási jogviszonyt GYED melletti foglalkozási jogviszonyra (pl.: Teljes munkaidős munkaviszony GYED mellett). Ezt követően visszalépünk a lezárt szeptemberi hónap jelenlét adataiba sz Éves adatok gombot megnyomva az így megjelenő jelenlétadat képernyő  alsó szekciójában található GYED, GYED Extra, CSED menüpont Széles intervallum anyasági ellátásokhoz menüpontban az Új gomb megnyomásával vigyük fel a GYED kezdő napjáról az év utolsó napjáig terjedő időszakot, a Jelenlét jogcímet (Gyermekgondozási díj) és az érintett eltartott nevét, majd az OK gomb megnyomásával rögzítsük az adatokat.

Kép2

Ha rögzítettük a jelenlét adatokat, december hónapon állva lépjünk a táppénz számfejtés

menüpontba és a GYED intervallumot és a gyermek nevét kiválasztva Új számfejtés gomb megnyomásával állapítsuk meg az ellátás alapját, a 2023. évre járó GYED összegét, de folyósítani nem szabad, és készítsük el az Adatmegállapító lapot.

Kép3

Kép4

Ezt követően lépjünk át a 2024. évi Kulcs-Bér programba, és a munkavállaló adataiba. Vigyük fel itt is a gyermek adatait az Eltartottak menüpontba, ha ez még nem történt meg.

Kép5

 

 

 

 

 

Lépjünk be az Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) menüpontba és itt a Távollétek fülre rögzítsük fel a 2023.009.01. napjától 2023.12.31. napjáig terjedő időre a Gyermekgondozási díj idejét, jelöljük hogy a megállapítás csak az e cégből származó jövedelmek alapján történt, Jelöljük, hogy munkavégzés melletti GYED került folyósításra és írjuk be az eltartott születési dátumát, akire az ellátást folyósítani fogjuk.

Kép6

 

Az Alapadatoknál a Foglakozási jogviszony Korábbi adatok megtekintése menüpontjában vigyük fel 2023.09.01. dátummal

Kép8

A Jövedelmek juttatások menüpontba vigyünk fel egy új sort, és a Gyermekgondozási díj kifiz. helyi jövedelem jogcímet kiválasztva az Összeg oszlopba írjuk be a 2023. évre járó GYED ellátás összegét, a Módosítás oka oszlopba beírhatjuk, hogy ez az előző évi ellátás, a Nyitó/Záró dátumba beírhatjuk az időszakot, amire az összeg vonatkozik

Kép9

Ezt követően lépjünk a Jelenlét adatok menübe és ott az Éves adatok gombra kattintva, a képernyő bal alsó részében található Széles intervallum anyasági ellátásokhoz menüben rögzítsük a GYED idejét az a GYED jogcímét és az eltartottat, akire tekintettel az ellátást folyósítani fogjuk.

Kép10

A táppénz számfejtések menüpontban előszőr lépjünk be az Előző évről áthúzódó ellátás fülre kattintva a felső szekcióban egy „+” jel megnyomásával vigyünk fel egy új sort és ennek oszlopait értelem szerűen kitöltve vigyük fel azokat az adatokat, melyek a január hónapban fizettünk ki, de az előző 2023. évre vonatkoznak (amit a jövedelmek juttatások menüben is már feltüntettünk).

Kép12

Ezt követően a Táppénz számfejtés menüben a Számfejtés fülön állva, az Intervallum és a gyermek megadása után az Új számfejtés gombra kattintva indítsuk a január hónapra jutó ellátás megállapítását. Meg fog jelenni egy üzenet, mely jelzi, hogy az Előző évről áthúzódó ellátást jelölni kell:

 

Kép13

Ezt elfogadva megjelenik a táppénz számfejtő ablak, melyben jelölni kell az Előző évi ellátás folytatása (Lila színű) jelölő négyzetet

Kép14

Ekkor az ellátások Irányadó, Számítási és Jogosultsági időszaka átvált az előző évben megállapított adatokra és ugyanabban a napi alapban kerül az ellátás megállapításra, mint előző évben volt.

Amennyiben olyan üzenetet küld a program, hogy nem tud kapcsolódni az előző évi adatokhoz.

Kép15

OK gomb megnyomásával vegyük tudomásul az üzenetet és vegyük elő az Adatmegállapító lapot, melyet az előző évi programból elmentettünk és az azon szereplő adatokkal írjuk felül az Irányadó, a Számítási, a Jogosultsági időszakot, ha kell a Számítási módot és nyomjuk meg az Alapszámítás gombot. Ekkor a program a beírt adatoknak megfelelően módosítja az alapszámítást és ugyanazon Napi alapot fogja megállapítani, mint az előző évi alap volt.

Kép16

Amennyiben a GYED megállapítása GYED maximális összegében történik, a programunk ezt automatikusan figyeli és kezeli.

Amennyiben a munkavállalónk 2024. év elején már az évnyitást követően igényelne 2023. év végén kezdődő CSED ellátást úgy, hogy 2023. év végén  Veszélyeztetett terhes ellátás vagy az előző gyermek jogán GYED ellátás lett jelölve a jelenlétadatoknál a CSED ellátás megállapítása megegyezik a fent leírtakkal, de természetesen minden esetben a megfelelő Csecsemőgondozási díj kifiz, helyi jövedelem jogcímeket kell választani, valamint a jelenlétadatok kezelésében az alábbiakat kell megtenni:

2023. évben a gyermek adatok rögzítését követően a Jelenlét adatokat a felső szekcióban a CSED igénylésének kezdő napjától módosítani kell CSED ellátásra, ehhez előszőr vissza kell nyitni a december hónapot, majd a Jelenlét adatok Éves adatok gomb megnyomásával belépünk a jobb felső sarokban található Széles intervallum rögzítésbe. Itt beállítjuk a CSED kezdő napjától a hónap utolsó napjáig az időintervallumot és a Feltöltés a munkarend szerinti alapértelmezett jelenlétadatokkal jelölést alkalmazva az OK gomb megnyomásával mentjük az adatokat

Kép17

 

Ha ez megtörtént, az jelenlét adatokat is mentjük és az OK gomb megnyomásával visszalépünk a névsoros listába. Itt nyomjuk meg a Frissítés gombot,

 Kép18

majd lépjünk vissza a munkavállaló jelenlét adataiba és ott a felső és az alsó részen is állítsuk be a CSED időszakot

Kép19

Ezt követően a Táppénz számfejtésben állapítsuk meg a CSED ellátás alapját, és a december hónapra járó összeget, de ne folyósítsuk az ellátást valamint nyomtassunk Adatmegállapító lapot.

Ezt követően megyünk a 2024. évi programba,

-          Felvisszük az eltartottat
-          Az előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez) Távollétek fülön beállítjuk a 2023. évre vonatkozó CSED időszakot, Napi alapot, Jelöljük, hogy ebből a jogviszonyból származó jövedelem az alap és beállítjuk a gyermek születési évét
-          a Jövedelmek juttatások menüben felvisszük az előző évre vonatkozó ellátás jogcímét és az összeg oszlopba beírjuk a decemberre járó, de januárban kifizetésre kerülő CSED összeget
-          A jelenlét adatoknál feltöltjük az Éves adatok menüben Széles intervallum és Széles intervallum anyasági ellátásokhoz menüpontokban is a CSED időszakot
-          Táppénz számfejtésben az Előző évről áthúzódó ellátás fül felső szekciójában rögzítjük a januárban kifizetett, de december hónapra járó ellátás adatait
-          A számfejtés fülön pedig a CSED intervallumot kiválasztva Új számfejtés gomb megnyomásával, az Előző évről áthúzódó ellátás jelölésével megállapítjuk az ellátás alapját és folyósítjuk a január hónapra vonatkozó ellátást.


Verziótájékoztató: 2015. február/2. (1914) és 2015. február/3. (1916)

2015. február/3. változat

Megjelenési dátum: 2015. február 09.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

A 2015. február/3. verzió az alábbi módosításokat tartalmazza a 2015. február/2. változathoz képest:

1508-as adatszolgáltatással kapcsolatos módosítások

Kulcs-Bér Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

2015.01.01-től a 1508A-01-01-es lap 15. sorában kell feltüntetni a 27%-os Eho összegét abban az esetben is, ha a béren kívüli juttatás havi összege meghaladja az szja tv. 71.§-ban meghatározott mértéket. Ez az alábbi összeghatárokat jelenti a gyakran előforduló juttatások esetében:

-          Munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen meleg étkezés biztosítása 12.500 Ft/hó

-          Erzsébet- utalvány 8000 Ft/hó

-          Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetés (minimálbér 50%-a) 52.500 Ft/hó

-          Önkéntes kölcsönös egészségpénztári befizetés (minimálbér 30%-a) 31.500 Ft/hó

-          SZÉP- kártya szálláshely alszámla 225.000 Ft/év

-          SZÉP- kártya vendéglátás alszámla 150.000 Ft/év

-          SZÉP- kártya szabadidő alszámla 75.000 Ft/év

Amennyiben a béren kívüli juttatások mértéke, az Önök cégénél meghaladja a felsorolt esetek valamelyikében vagy a 71.§-ban szereplő további juttatások esetében a megadott mértéket és már elkészítették a 2015. január havi 1508-as adatszolgáltatást kérem, szíveskedjenek az ellenőrizni és szükség esetén helyesbíteni.

A helyes adatszolgáltatáshoz, a korábban már felgyűjtött adatok ismételt felgyűjtése szükséges, amelyet az „Újragyűjtés gomb” megnyomásával tudnak elvégezni:

Újragyűjtés lehetősége

Újragyűjtés lehetősége

2015. február/2. változat

Megjelenési dátum: 2015. február 05.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

1508-as adatszolgáltatással kapcsolatos módosítások
Új távollét jogcím: CSED
OEP adatszolgáltatások
Havi KSH adatszolgáltatás (2238) fájl formátum aktualizálása
Új jövedelem jogcím paraméterezési lehetőség: bérpótlék alap megállapítás, tényleges ledolgozott órák alapján
Nem rendszeres jövedelmek kezelésének optimalizálása a táppénz alap megállapítása során
Táppénz számfejtés „kedvezményszabály” alkalmazásának optimalizálása (Eb. tv. 48.§(5))
Választható „Adóelőleg nyilatkozat” NAV és OEP felé

1508-as adatszolgáltatással kapcsolatos módosítások

Kulcs-Bér Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkciók

- 2015.01.01-től módosításra került a béren kívüli juttatások közterheinek elszámolása és megfizetése az alábbiak szerit: „A dolgozó jogviszonyának megszűnése esetén a 14%-os és a 27%-os mértékű egészségügyi hozzájárulás különbözeteként keletkező közterhet a jogviszony megszűnés hónapjának kötelezettségeként kell elszámolni és megfizetni.”

A 1508-as adatszolgáltatáson a különbözetet a 1508A-01-01-es lap 15. sorában kell feltüntetni. A frissítés letöltését követően, ennek megfelelően működik az adatszolgáltatás a Kulcs-Bér programból.

- Pontosításra került az ingatlan bérbeadással kapcsolatos 465-ös sor felgyűjtése. A frissítés letöltését követően megfelelően kerülnek felgyűjtésre a költségelszámolással csökkentett összegek.

Új távollét jogcím: CSED

Kulcs-Bér Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

A korábbi verziókban több módosítás is történt a Terhességi gyermekágyi segély, Csecsemőgondozási díjjá történő átnevezésével kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy a negyedéves Egészségbiztosítási statisztikán a két ellátást elkülönítve kell feltüntetni, ezért a Kulcs-Bér program legfrissebb verziójának letöltését követően lehetőséget biztosítunk a Csecsemőgondozási díj távollét jogcím kiválasztására a jelenlét adatok között, valamint a táppénz ellátások között is ilyen néven szerepel az idei évben megállapított ellátás.

Távolléti jogcímek (TGYÁS, CSED)

Távolléti jogcímek (TGYÁS, CSED)

Fontos!

Amennyiben 2015. évben ilyen jellegű ellátás került megállapításra, kérjük a TGYÁS jogcím helyett CSED megnevezéssel szíveskedjenek megismételni az ellátás számfejtését.

Terhességi- gyermekágyi segély jogcím számfejtésekor mindenkép szükséges jelölni, hogy előző évről áthúzódó esetről van szó, csak ezen opció kiválasztásával lehetséges az ellátás számfejtésének mentése, mivel a program figyeli, hogy megfelelő jogcímen történjen az elszámolás:

Előző évi ellátás folytatása jelölő

Előző évi ellátás folytatása jelölő

OEP adatszolgáltatások

Kulcs-Bér Prémium verzióban elérhető funkció

A verzió letöltését követően elérhető a programból az OEP honlapján 2015. 02. 04-én publikált havi adatszolgáltatások:
- Egészségbiztosítási Statisztikai Jelentés (1514. sz.)

http://www.oep.hu/felso_menu/szakmai_oldalak/penzbeli_ellatas/kifizetohelyeknek/kifizetohelyi_statisztika

- Társadalombiztosítási kifizetőhelyek által folyósított ellátások elszámolása (EB14-E1/2015.)

http://www.oep.hu/nyomtatvanytar?formcase=&formuser=521658

Havi KSH adatszolgáltatás (2238) fájl formátum aktualizálása

Kulcs-Bér Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Az adatszolgáltatásban nem történt változás 2015-ben a 2014. évhez képest, azonban az ELEKTRA- keretrendszerben történt fejlesztés miatt szükségessé váltak módosítások a Kulcs-Bér program által előállított XML állományban, amelyek a frissítés letöltését követően elérhetőek.

Új jövedelem jogcím paraméterezési lehetőség: bérpótlék alap megállapítás, tényleges ledolgozott órák alapján

Kulcs-Bér Prémium verzióban elérhető funkció

A jövedelem jogcímek paraméterezésénél lehetőséget nyújt a program a frissítés letöltését követően, hogy a bérpótlék alapja ne csak a munkarend óraszámával, vagy a 174-es osztószám használatával kerülhessen megállapításra, hanem a ténylegesen ledolgozott órák, illetve a ledolgozott órák+ túlóra óraszám összegének osztószámként történő alkalmazásával.

Az új beállítás elérhető a Törzskarbantartás/ Közös törzsek/ Jövedelem jogcím beállítások szekcióban a „Pótlék 174-es osztószámmal” paraméterezési lehetőségnél:

Bérpótlék alap tényleges ledolgozott órák alapján

Bérpótlék alap tényleges ledolgozott órák alapján

Példa: A dolgozó februári jövedelme 150.000 Ft, ebben a hónapban dolgozott 160 órát, és volt 15 óra túlórája. Ha 40 órára 30%-os délutáni műszakpótlékot akarunk számfejteni, amely alapjának megállapításánál a ledolgozott órákat és a túlórát együttesen akarjuk figyelembe venni, a következő képen alakul a dolgozó elszámolása:

150.000/(160+15)*40*0,3= 150.000/175*40*0,3= 10.286 Ft

Fontos! A fenti paraméterezés, csak abban az esetben ajánlott, ha a munkavállaló számára bizonyíthatóan kedvezőbb bérezést eredményez, mint az Mt. előírása alapján készített elszámolás.

Nem rendszeres jövedelmek kezelésének optimalizálása a táppénz alap megállapítása során

Kulcs-Bér Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

A 2015.01.01-től hatályos táppénz számfejtési módszer nem tesz különbséget rendszeres-, és nem rendszeres jövedelmek között. Ennek értelmében a nem rendszeres jövedelmet a NAV- hoz történt adatszolgáltatás hónapjában kell figyelembe venni. Tekintettel arra, hogy a nem rendszeres jövedelem kifizetésének dátuma nem minden esetben teszi egyértelművé az elszámolás hónapját ezért új beállítási lehetőség kerül bevezetésre a „Munkaügyi alapadatok/ Előző munkahelyek (táppénz számfejtéshez)” szekcióban.

A számfejtett nem rendszeres jövedelmeknél meg tudjuk határozni, hogy melyik hónapban lett számfejtve, viszont az előző munkahelyek esetében nem, mert ott csak egy kifizetés dátum van. Ezért szükséges itt az elszámolási hónap megadása mostantól a nem rendszeres jövedelmek esetében. Két új mező került a felületre: Elsz.év és hónap (nem rendsz.)

Új mezők

Új mezők

A verzió letöltését követően a két új mező az adatbázis frissítése során feltöltésre kerül a kifizetés dátuma alapján a következő módon:

- ha a kifizetés dátuma 1-10, akkor az előző hónap,

- minden más esetben a tárgyhónap lesz az elszámolás hónapja.

Ez csak akkor szorulhat felhasználói korrekcióra, amennyiben az adott nem rendszeres jövedelem hóközben lett kifizetve elseje és tizedike között. Ebben az esetben a hónapot meg kell növelni eggyel.

Rendszeres jövedelmeknél ezt az adatot nem kell tölteni.

Táppénz számfejtés „kedvezményszabály” alkalmazásának optimalizálása (Eb. tv. 48.§(5))

Kulcs-Bér Prémium verzióban elérhető funkció

A frissítés letöltését követően az Eb törvény 48.§(5) bekezdése az alábbi szabályozást tartalmazza:

 „(5) Ha a biztosított a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától a táppénzre jogosultságot közvetlenül megelőző év első napjáig terjedő időszakban azért nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, mert legalább 180 napig táppénzben, baleseti táppénzben, csecsemőgondozási díjban vagy gyermekgondozási díjban – kivéve a méltányosságból megállapított ellátásokat – részesült, a táppénz naptári napi összegét az utolsóként megállapított ellátás alapjának figyelembevételével kell megállapítani, ha az a szerződés szerinti jövedelménél kedvezőbb. Az ellátások idejének összeszámításánál csak azt az időszakot lehet figyelembe venni, ameddig a biztosítási idő a 48/A. § (1) bekezdése szerint folyamatos.”

A frissítés letöltését követően, amennyiben a munkavállalónak a fenti okok valamelyikére tekintettel, nem volt meg a 180 naptári napi jövedelme, azonban rendelkezik 180 naptári nap folyamatos (48/A.§(1) biztosítási idővel, a megállapításra kerülő ellátás alapja az utolsóként megállapított ellátásalapjával megegyezik, amennyiben az kedvezőbb, mint a szerződés szerinti jövedelem.

A módosítást követően akkor is az előző ellátás alapjának figyelembe vételével történik az ellátás alapjának megállapítása, ha a számítási időszakban rendelkezik a munkavállaló 30 naptári napot meghaladó jövedelemmel.

Választható „Adóelőleg nyilatkozat” NAV és OEP felé

Kulcs-Bér Prémium verzióban elérhető funkció

Jelenleg a NAV és az OEP honlapokon kismértékben eltérő adattartalommal található meg az Adóelőleg nyilatkozat, ahogy arra már korábban felhívtuk az Önök figyelmét. Az OEP Ellenőrzési Főosztályától az alábbi felvilágosítást kaptuk ezzel kapcsolatban:

Tisztelt Hölgyem!

Hivatkozással az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz 2015. január 12-én, elektronikus úton érkezett megkeresésére, az alábbi tájékoztatást adom.

Amennyiben a biztosított a családi kedvezményt a munkáltató által folyósított jövedelemből kívánja érvényesíteni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által rendszeresített Adóelőleg nyilatkozatot kell használni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján található Adóelőleg nyilatkozat akkor használható, ha az igénylő részére a Fővárosi/Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve pénzbeli ellátást folyósít, és az igénylő a családi kedvezményt a pénzbeli ellátásból levont adóelőlegből kívánja érvényesíteni.

Kérem tájékoztatásom elfogadását.

Budapest, 2015. február 2.

Tisztelettel:

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Pénzbeli Ellátási és Ellenőrzési Főosztály”

A fentieket szem előtt tartva a legfrissebb verzió letöltését követően lehetőség nyílik az „Adóelőleg nyilatkozat” mind két formában történő kinyerésére a Kulcs-Bér programból. Alapértelmezettként a NAV által használt nyilatkozat érhető el a programból, azonban jelölhető, ha az OEP által használt nyomtatványt kívánják kinyerni a programból: „Nyilatkozatok/ Családi kedvezmény érvényesítése” menüpont kiválasztását követően, a nyomtatás előtt van lehetőség szükség esetén a beállított nyomtatvány módosítására:

Beállítási lehetőség

Beállítási lehetőség


Hóközi számfejtés

A hóközi számfejtést a programban két helyen is el lehet készíteni:

• Dolgozók listája/Névsoros lista/Dolgozón belül:
A dolgozón belül a Jövedelmek, juttatások menüpontban kell felrögzíteni egyéb jövedelemként azt a jövedelem jogcímet, amit hóköziként szeretnénk számfejteni (például egy megbízási díjat), meg kell adni az összegét és a számfejtés sorszámának egy adott napot. Nyitó és záró dátumnál meg lehet adni azt az időtartamot, amikorra vonatkozik a jövedelem jogcím. A számfejtést a Számfejtések/Hóközi számfejtések menüpontban lehet elkészíteni. A számfejtés sorszámánál kell megadni azt a napot, amit az egyéb jövedelem rögzítésekor adtunk meg, utána az Új számfejtés gombra kell kattintani.


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. június (v2874)

 

Megjelenési dátum: 2023. június 21.A

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. június 22-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Új fejlesztések

Javítások

Jogszabálykövetés

Ebtv. változásai 2023.07.01. – táppénz jogosultsági idő meghatározásának pontosítása

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A táppénz jogosultsági ideje 2023.06.30. után keletkező táppénz igény esetében a következőképpen módosul:

Táppénz a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt, a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a táppénzre való jogosultság első napját közvetlenül megelőző biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra, de legfeljebb egy évig jár. 2023.07.01. előtt kezdődő táppénz igények esetén a táppénz a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt, a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a keresőképtelenség első napját közvetlenül megelőző biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra, de legfeljebb egy évig jár.

2023.06.30-át követő táppénz igény esetén a jogosultsági időt az új szabály alapján kell meghatározni.

Például: a biztosított jelenlegi munkaviszonya (egyben a folyamatos biztosítási ideje) 2023.06.01-től kezdődően áll fenn. 2023.06.01-től 2023.12.31-ig 9 nap betegszabadság illeti meg időarányosan. A biztosított 2023.06.20-tól keresőképtelen. 06.20-tól 06.30-ig betegszabadságon van, 07.01-től táppénzben részesül. A 2023.07.01-én hatályba lépő jogszabály módosítás alapján  2023.07.01-től 2023.07.30-ig 30 napra segélyezhető. (A 2023.06.30-ig érvényes szabályok alapján 19 napig lenne táppénzre jogosult).

A jogosultsági idő meghatározását jelen verziótól kezdődően biztosítjuk programunkban.

 Jogszabályi háttér (2023.07.01-től):

Ebtv. 46. § (1) Táppénz a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt, a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a táppénzre való jogosultság első napját közvetlenül megelőző – 48/A. § (1) bekezdése szerinti – folyamatos biztosítási időszak alatt a Tbj. 6. §-ában meghatározott biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra,

a) de legfeljebb egy éven át;

Ebtv. változásai 2023.07.01. – GYÁP jogosultsági napok

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Módosulnak a GYÁP jogosultsági napok az 1 évesnél idősebb de 3 évnél fiatalabb gyermekek után egyedülálló szülő részére, valamint pontosították a jogosultsági év fogalmát.

Jelen verziónktól kezdődően biztosítjuk, hogy a  2023. 07.01-én induló, vagy e napon folyamatban lévő, 06.30-án maximum a 84. napnál tartó GYÁP esetében egyedülálló szülő az 1 évnél idősebb de 3 évnél fiatalabb gyermeke jogán igénybevett GYÁP-ra 168 napon át jogosult a gyermek születésnapjától a következő születésnapját megelőző napig.
 Jogszabályi háttér (2023.07.01-től):
Ebtv. 46. § (1)

b) egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása, illetve otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén a gyermek egyéves koráig;

c) egyéves vagy annál idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként a szülőnek nyolcvannégy, egyedülálló szülőnek százhatvannyolc naptári napon át;

d) hároméves vagy annál idősebb, de hatévesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként a szülőnek negyvenkettő, egyedülálló szülőnek nyolcvannégy naptári napon át;

e) hatéves vagy annál idősebb, de tizenkét évesnél fiatalabb gyermek otthoni ápolása és – a gyermek fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő kezelése esetén – a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményben történő tartózkodás címén évenként és gyermekenként a szülőnek tizennégy, egyedülálló szülőnek huszonnyolc naptári napon át.

(1a) *  Ha a biztosított szülő a gyermek ápolása címén igényel táppénzt, előzményként a gyermek előző születésnapjától a gyermek következő születésnapját megelőző napig eltöltött táppénzes napokat kell figyelembe venni.


Ebtv. változásai 2023.07.01. – Új XML adatszolgáltatáshoz MÁK felé új jelenlét jogcímeket biztosítunk a programban

Kulcs-Bér  Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A  2023. július 1-től hatályba lépő új adatszolgáltatáson már szükség lesz a 100 százalék (kórházi), valamint 90 százalék (kórházi) időszakok kiemelésére az üzemi baleseti táppénzes esetből és a foglalkozási megbetegedéses esetből.
A fentiek biztosítása érdekében jelen verziónktól kezdődően a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jelenlét adatok képernyőn az Eg.bizt.ellátás – Baleseti táppénz jelenlét csoportban új jelenlét sorokat biztosítunk, amelyek a következők:
  • Üzemi baleseti táppénz (kórházi)
  • Üzemi úti baleseti táppénz  90% (kórházi)
  • Foglalkozási megbetegedés (kórházi)
  • Passzív üzemi baleseti táppénz (kórházi)
  • Passzív üzemi úti baleseti táppénz  90% (kórházi)
  • Passzív foglalkozási megbetegedés (kórházi)
  • 1 éven túli üzemi baleseti táppénz (kórházi)
Fontos!
Az új adatszolgáltatáson már szükség lesz erre a megbontásra, tehát ezeket az új jelenlét jogcímeket legkorábban 2023. július hónapban kell használni, korábban nem. Ha mégis kiválasztásra kerülnek ezek az új jelenlét jogcímek 2023. július hónapot megelőző időszakban, akkor is a Táppénz számfejtés és a kapcsolódó adatszolgáltatások – EB23, EB statisztikák – esetében a helyes elszámolást és gyűjtést biztosítjuk a programban.
Az XML adatszolgáltatást valamely későbbi verziónkban fogjuk biztosítani.

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Korábban a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék vagy az átmeneti bányászjáradék mellett munkát végző biztosítottra a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket azzal az eltéréssel kellett alkalmazni, hogy
a)  a táppénzfolyósítás időtartamának megállapításánál biztosítási időként csak a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék vagy az átmeneti bányászjáradék folyósításának időtartama alatt biztosítási jogviszonyban töltött napokat lehet figyelembe venni,
b)  a táppénz összegének megállapításánál a biztosítási jogviszonynak az a) pontban meghatározott időtartama alatt az ugyannál a  biztosítási jogviszonyból származó jövedelmet kellett figyelembe venni.
A fenti szabályok 2023.06.30-án megszűnnek. A továbbiakban a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék vagy az átmeneti bányászjáradék mellett munkát végző biztosítottak esetében is az általános szabályokat kell figyelembe venni a jogosultsági idő és az ellátás összegének megállapítása szempontjából. Az ezzel kapcsolatos jogszabálykövetést jelen verziónktól kezdődően biztosítjuk.

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

2023.06.30-ig ahallgatói GYED összegét eddig a minimálbér vagy garantált bérminimum havi összegéből kiindulva kell megállapítani. 2023. 07.01-től a minimálbér vagy garantált bérminimum naptári napi alapja alapján kell az ellátást számolni. A naptári napi alap alatt a a minimálbér vagy garantált bérminimum 1/30-ad részét kell érteni, ennek 70 %-a a hallgatói GYED naptári napi összege.
Az alapmegállapítás megváltozott szabályait jelen verziónktól kezdődően biztosítjuk programunkban.
 Jogszabályi háttér (2023.07.01-től):

Ebtv. 42/E. § *  (1) *  A 42/A. § (1) bekezdésében foglaltakon túl gyermekgondozási díjra jogosult az a szülő nő is, *
a) aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:
aa) a 42/A. § alapján gyermekgondozási díjra nem jogosult,
ab) a gyermeke születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben a külföldi állampolgárok számára hirdetett, idegen nyelven folyó képzés kivételével teljes idejű képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik azzal, hogy egy félévre csak egy aktív hallgatói jogviszony vehető figyelembe,
ac) a gyermeke az ab) alpont szerinti hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy a hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követő 1 éven belül születik,
ad) a gyermeket saját háztartásában neveli,
ae) magyar állampolgár vagy másik EGT tagállam állampolgára, és
af) a gyermek születésének napján rendelkezik magyarországi bejelentett lakóhellyel; vagy
b) akinek
ba) *  gyermeke az e bekezdés alapján megállapított gyermekgondozási díj igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és
bb) tekintetében az a) pont aa) és ad)–af) alpontjában meghatározottak fennállnak.
(2) *  Az (1) bekezdés alapján megállapított gyermekgondozási díj a gyermek születésének napjától a gyermek 2 éves koráig jár.
(3) Az (1) bekezdés szerinti gyermekgondozási díjra az (1) bekezdés szerinti jogosultsági feltételeknek megfelelő vér szerinti apa akkor jogosult, ha a szülő nő
a) meghal, vagy
b) *  az (1) bekezdés a) pont ab)–af) alpontjában vagy b) pont bb) alpontjában foglalt feltételek valamelyikének nem felel meg és a 42/A. § alapján gyermekgondozási díjra nem jogosult.
(4) *  A vér szerinti apa részére a gyermekgondozási díj a (2) bekezdésben meghatározott jogosultsági időből igénybe nem vett időszakra jár, de legfeljebb a gyermek 2 éves koráig.
(4a) *  A gyermek születését követő 169. napot megelőzően nem jár gyermekgondozási díj az (1) és (3) bekezdés alapján jogosult részére arra az időszakra, amikor bármilyen jogviszonyban – ide nem értve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenységet – keresőtevékenységet folytat.
(5) Az (1), illetve a (3) bekezdés alapján megállapított gyermekgondozási díj naptári napi összege *
a) *  a felsőfokú alapképzésben, felsőfokú szakképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér,
b) a mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum
70 százalékának harmincad része. *

Új fejlesztések

3

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően az anyasági ellátások széles intervallumban történő rögzítésének biztosításával megoldottá vált programunkban, hogy  több hónapra előre egyszerűen lehessen ellátást rögzíteni.

(A leírásban szereplő jelenlét naptár kifejezés a jogviszonyos jelenlét alsó részére, azaz  a „GYED, GYED extra, CSED” táblarészre utal.)

1. A havi jelenlét adatok rögzítése.

Korábbi verzóinkban a jelenlét naptárban „+” jel megnyomása után létrejött egy üres sor, gyed jogcímmel és „1. eltartott” nevű eltartottal. Ezután lehetett ezt a sort tölteni a sor egy napján dupla kattintással, vagy a soron egér jobb gombjára előugró menüben található funkciókkal. Az alapértelmezetten felkínált jelenlét jogcímet és eltartottat pedig a mezőre kattintva egy lenyíló listából kiválasztott elemmel lehetett módosítani. Sort törölni a „-” gombbal lehetett.

A funkciók közül egyedül a „+” jel működése változott:

Jelen verziónktól kezdődően egy előugró ablak jelenik meg, amiben meg lehet adni a naptári hónapra rögzíteni kívánt ellátás adatait. Az alapértelmezett adatok ugyanazok, mint amit a korábbi üres sor beszúrásakor is használtunk. A felületen megadható időintervallum a hónapra korlátozódik.

Kép1

Itt egy lépésben megadható minden szükséges adat és nem kell a korábban megjelenő üres sor több adatát is módosítani.

 

2. Éves adatok menüben széles intervallum kezelés

Az 1. pontban leírt működés itt is ugyanúgy működik („+”/”-” gombok, előugró menü, dupla kattintás.)

Ha széles intervallumban, aktuális hónaptól eltérő időszakra vonatkozóan szeretnénk ellátást rögzíteni/módosítani/törölni, akkor ahhoz az „éves adatok” felület bal alsó sarkában megjelenő új gombot kell használni:

Kép2

A gombot megnyomva megjelenítésre kerül egy lenyíló menü, „Új”, „Módosít”, „Töröl” funkciókkal.

Az új felvitel megegyezik az 1. pontban leírtakkal, annyi különbséggel, hogy az ellátás tárgyévre és következő évre is rögzíthető bármelyik hónapban állva és az előugró ablak felirata is más:

Kép3

A törléshez ki kell jelölni egy ellátást a jelenlét naptárban, ha nem lenne még jelölt sor. (Rá kell kattintani egy napra, vagy egy másik mezőre az ellátás során) Ezután a „Töröl” gombot használva megjelenik az új felvitelnél is használt széles intervallum kezelő ablak. Az adatok szerkeszthetősége le van tiltva.

Az ablakban a kijelölt ellátás adatai láthatók.
Validációk

-Nem lehet törölni olyan ellátást, aminek legalább egy napja már folyósítva van.

-Táppénz számfejtéssel rendelkező ellátásnak csak a vége dátumát lehet módosítani úgy, hogy az nem lehet korábbi, mint az utolsó folyósított nap.

-Új ellátás rögzítéssel, vagy korábbi ellátás (bármilyen adatának) módosításával nem lehet azonos eltartotthoz egy napra több ellátás rögzítve.
3

Kulcs-Bér Európa – külföldi munkavégzés jövedelme és adója importálási lehetőség

Kulcs-Bér Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően új importálási lehetőséget biztosítunk programunkban. Az importálási lehetőség az Elszámolás/Külföldi munkavégzés jövedelme és adója importálása almenüpontban:

Kép13

Első lépésként a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Külföldi munkavégzés/Munkavégzés időszakok, jövedelmek képernyőn a munkavégzés időszakát manuálisan kell rögzíteni, ezzel létrejönnek a 0-ás összegű jövedelem sorok. Ezeket fogjuk importálással feltölteni.

Kép14

Az xls-nek tartalmazza a jogviszony azonosítására szolgáló adatot (import azonosító), a bruttó vagy nettó összeget, és a levont adó/járulékot, Ha a hónapban csak egyetlen külföldi munkavégzés helye van, akkor importáláskor kiválasztásra kerül az a hónap, amelyre rögzítésre kell, hogy kerüljenek a beolvasott összegek. Ebben az esetben nincs szükség a Dátumtól és/vagy a Dátumig mező kitöltésére.

Ha az adott hónapban több külföldi munkavégzés hely is van, akkor szükséges kitölteni kötelezően a Dátumtól mezőt (kitölthető mindkettő is), és az importtal a megadott dátum intervallumnak megfelelő, a programban korábban már rögzített 0-ás jövedelem sorok feltöltésre kerülnek.

Import fájl:

Kép12

 

A fentiek alapján az xls az alábbi oszlopokat tartalmazza:

-Dolgozó (nem kötelező mező, de ha ki van töltve, akkor a program ellenőrzi az import során).

-Import azonosító

-Dátumtól*

-Dátumig

-Bruttó jövedelem összeg **

-Levont adó/járulék

-Nettó jövedelem**

 

*  Kötelezően töltendő

**A Bruttó jövedelem összeg és a Nettó jövedelem mezők közül tetszőlegesen az egyik kötelezően töltendő. A hiányzó adatot az import során számoljuk ki, és emeljük be a programba.

A mintafájl elérhető:Külföldi_munkavégzés_jövedelem_sablon

Második lépésként az Elszámolás/Külföldi munkavégzés jövedelme és adója importálása pontban az Importállomány legördülőlistából ki kell választani a beemelni kívánt excel állományt, és a Beolvas gombra kell kattintani:

Kép11
Beolvasást követően megjelennek a fájl adatai:

Kép10

A Mentés gombra kattintva az import fájl tartalma beolvasásra kerül, amiről a program üzenetpanelen jelenít meg tájékoztatást:

Kép9

3

Kulcs-Bér Európa – közteher utalási lista angol és német nyelven

Kulcs-Bér Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól az Elszámolás/Utalások/Közterhek menüpont alatt elérhető az Utalás összesítő és a Számlaszám szerinti összesítő angol, illetve német nyelven is.

A két gomb mellett létrehoztunk egy-egy legördülő listát, melyekből ki lehet választani a kívánt nyelvet:

Kép1

Kép2

A Közteher utalás varázsló kezdő ablakán új jelölő négyzetet vettünk fel:

Kép3

Jelölés esetén a Számlaszám szerinti összesítőn az IBAN számlaszámok fognak szerepelni.

 

Javítások

3

Kulcs-Bér Európa – hóközi belépés esetén hibás TB és SZOCHO alap munkaszüneti napot tartalmazó hónapban

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Korábbi verziónkban bizonyos esetekben hibás volt  Kulcs-Európa verziónkban munkaszüneti napot tartalmazó hónapban hóközi belépés esetén a számfejtés átal generált TB és SZOCHO alap.  A hibát javítottuk.

Külföldi_munkavégzés_jövedelem_sablon


Betegszabadság elszámolása utólag

Betegszabadságot utólag úgy lehet elszámolni, hogy az adott hónapot – amikor betegszabadságon volt a dolgozó – vissza kell nyitni. Törölni kell a számfejtését, módosítani kell a jelenlét adatokat, illetve meg kell adni, hogy mikor volt betegszabadságon és újra kell számfejteni a dolgozót.


Csoportos számfejtés

Az Elszámolás / Hóvégi csoportos számfejtés menüpontban válassza ki azokat a dolgozókat, akiknek csoportosan szeretne számfejteni.
Kattintson az Ok gombra. A program a számfejtés előkészítését végzi, a leszűrt dolgozókon halad végig. Az Állapot oszlopban az elkészült számfejtés esetén a kész felirat, ha valami miatt nem tudott a számfejtés elkészülni a Hiba történt felirat jelenik meg.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2015. július/2 (1979)

Megjelenési dátum: 2015. július 22.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!


Táppénz számfejtés menete

A Kulcs-Bér program alkalmas a TB kifizetőhelyek által elszámolandó ellátások számfejtésére.

A helyes elszámolások és a kapcsolódó nyomtatványok, adatszolgáltatások hiánytalan felgyűjtése érdekében az alábbi beállításokat kell megtenni a témában:

Beállítások/Cégadatok/Alapadatok pontban kell megadni a kifizetőhelyi adatokat (TB kifizetőhelyi azonosító és TB törzsszám, TB kifizetőhelyi státusz kezdete, MÁK megyei pénztár):

Táppénz1

Beállítások/Cégadatok/Címadatok beállítása:

Táppénz2

A betegségi- anyasági pénzellátások jogosultsági idejének, a táppénz mértékének, valamint a statisztikai adatszolgáltatások hiánytalan gyűjtésének érdekében fontos az alábbi alapadat rögzítések hiánytalan elvégzése:

Dolgozó adatai/ Munkaügyi alapadatok/Előző munkahelyek:

Ebben a pontban végezhető el a TB igazolványban szereplő biztosítási időszakok (előző biztosítási jogviszonyok, jogelőd időszakok) rögzítése:

Az előző biztosítási jogviszony időtartamainak rögzítése esetében a „Típus” rögzítőfelületen a „Normál” típust kell kiválasztani. Az ellátások szempontjából releváns távolléteket – pl. táppénzen, anyasági ellátáson töltött időszakok, biztosítás szünetelés módozatainak időszakai – a Távollét fülön kell rögzíteni. Előző biztosítási jogviszonyok esetében a Jövedelem fülön nincs szükség adatrögzítésre.

Táppénz3

Jelenlegi (jogelőd) jogviszonyhoz tartozó jövedelmek kezelése:

Jogelőd jogviszony, vagy a jelenlegi jogviszonynak még nem a Kulcs-Bérben számfejtett időszakai vonatkozásában az időtartamok és távollétek rögzítése a ”Normál” típusú jogviszonnyal kapcsolatosan leírtakkal megegyező módon történik, azzal a különbséggel, hogy a jogelőd, vagy jelenlegi biztosítási jogviszonyok esetében a „Típus” rögzítőfelületen a „Jelenlegi” típust kell kiválasztani. Ilyen esetben a Jövedelem fülön is szükséges rögzíteni a járulékköteles jövedelem adatokat havonkénti megbontásban.

Táppénz4

A Jövedelem fül táblázata alatt az Időszakra rögzítés gombra kattintva a program felajánlja az egy hónapnál hosszabb időszakra rögzítés lehetőségét, amely – azonos összegű havi jövedelmek esetén – felgyorsítja az adatrögzítés menetét azzal, hogy nem szükséges valamennyi hónap sorát külön rögzíteni:

Táppénz5

Jelenlegi (jogelőd) jogviszonyhoz tartozó távollétek rögzítése:

Táppénz6

A programban biztosítjuk az Előző munkahelyek pontban rögzített jogviszonyok adatainak lekérdezési lehetőségét is:

Táppénz7

Táppénz8

Eltartottak adatainak kezelése:

Az Eltartottak (EB pénzellátásra jogosító gyermekek) adatainak rögzítésére a Dolgozó adatai/Munkaügyi alapadatok/Eltartottak pontban van lehetőség:

Táppénz9

Kérjük, fordítsanak fokozott figyelmet az Eltartottak típusa legördülőlista elemének helyes kiválasztására. EB pénzellátás a „Gyermek/Családi kedvezményre jogosult” típusú eltartott jogán érvényesíthető. Ne felejtsék el rögzíteni a gyermek TAJ számát,  a hiánytalan statisztikai adatgyűjtés érdekében. Amennyiben a biztosított CSED ellátást vesz igénybe, a szülés várható időpontját megelőzően, amikor a gyermek természetes azonosító adatai és TAJ száma még nem áll rendelkezésre, a Szülés várható ideje mezőt kell kitölteni annak érdekében, hogy az ellátás helyesen kerüljön elbírálásra a programban.

Szintén a Dolgozó adatai/Munkaügyi alapadatok/Eltartottak pontban találjuk a GYÁP napok nyilvántartását. A megfelelő eltartottat kiválasztva a GYÁP napok táblarészben a jogosultsági napok számát a Napok számítása gombra kattintva végzi el a program:

Táppénz10

Annak érdekében, hogy a GYÁP jogosultsági napok helyesen kerüljenek megállapításra, a gyermek születési dátumán kívül rögzíteni kell a biztosítottunk családi állapotát is, amit a Dolgozó adatai/Személyi alapadatok/Személyi adatok pontban az Egyéb adatok táblarészben lehet elvégezni a Családi állapot legördülőlistából kiválasztva a megfelelő családi állapotot. A családi állapot időrendi változásait a program eltárolja:

Táppénz11

Ha a biztosított az adott cégnél az előző biztosítási jogviszony megszűnését követően 30 napon belül új biztosítási jogviszonyt létesít, lehetőséget biztosít a program a jogviszonyok összekapcsolására:

Táppénz12

Táppénz13

GYED, GYES, GYET, Örökbefogadói díj, melletti jogviszony, illetve Passzív ellátás folyósítás jogviszonyának jelölése:

Dolgozó/Alapadatok Foglalkozási jogviszony Korábbi adatok megjelenítése mezőben új sor felvitelével dátummal történik:

Táppénz14

A fenti alapadat rögzítések megléte mellett az EB ellátások időszakának rögzítését – a megfelelő ellátási jogcím kiválasztásával – a Dolgozó adatai/Jogviszony/Jelenlét adatok pontban lehet elvégezni. Amennyiben eltartottra (gyermekre) tekintettel járó anyasági ellátás időszakát rögzítjük a Jelenlét adatok pontban, a sor végén található Eltartott legördülőlistából (amely az Eltartottak pontban rögzített gyermekek listáját kínálja fel) ki kell választani azt a gyermeket, akire tekintettel az ellátás elszámolásra kerül. Programunk az egyidejűleg folyósított több ellátás, vagy a munkavégzéssel egyidejűleg igénybe vett GYED rögzítésére is lehetőséget biztosít:

Táppénz15

Keresőképtelenségi eset végének jelölése:

A jelenlét adatoknál a betegszabadság, táppénz ellátás, CSED,GYED utolsó napján állva jobb egér gombbal kattintva ki kell választani a Keresőképtelenségi eset végének jelölése opciót, ekkor az ellátás utolsó napjaként jelölt betűjelölés színe pirossá válik.

Táppénz16

Kezdő hónapon átnyúló hosszabb, akár következő év végéig tartó ellátási időszakok felrögzítésére is lehetőség nyílik a jelenlétadatok pontban, a jobb felső sarokban az Éves adatok gombra kattintva:

Jelenlét adatok/Éves adat rögzítése/Széles intervallum kezelés

Táppénz17

Táppénz18

EB pénzellátások számfejtése:

Miután a Jelenlét adatok pontban a számfejtendő ellátás jogcíme és orvosi igazolással lefedett időszaka rögzítésre került, a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Számfejtések/Táppénz számfejtések pontban lehet elszámolni az ellátást:

A Táppénz számfejtések pontba lépve a Táppénz intervallumok legördülőlistában megjelennek a tárgyév során rögzített ellátási esetek, amelyek közül ki kell választani azt az esetet, amelyen belül – újonnan kezdődő eset kapcsán – ellátási alapot szeretnénk számítani, valamint – akár új, akár alapszámítással és folyósítással már érintett ellátási eset kapcsán – folyósításra szeretnénk jelölni napokat:

Táppénz19

Ha újonnan kezdődő eset jogcímeit rögzítettük a jelenlét adatok pontban, akkor az eset kiválasztását követően az Új számfejtés gombra kell kattintani, valamint GYÁP eset kapcsán itt kell kiválasztani az ellátásra jogosító gyermek adatait (amelyet korábban az Eltartottak pontban már rögzítettünk) az Eltartottak legördülőlistából:

Táppénz20

Ezt követően megjelenik a táppénz számfejtési képernyő, amelyen megtalálható valamennyi, az ellátási eset szempontjából lényeges információ, valamint amely képernyőn a folyósításra jelölés is elvégezhető (ha előző időszakról áthúzódó olyan esetet választunk ki a Táppénz intervallumok legördülőlistából, amely kapcsán már sor került ellátási alap kalkulációra,  akkor nincs szükség az Új számfejtés gombra való kattintásra, az eset kiválasztását követően megjelenik a számfejtési képernyő az ellátás szempontjából szükséges információkkal, ilyen esetben már csak a folyósításra jelöléssel kell foglalkozni):

Táppénz21

Az orvosi igazolás(ok) alapján az elszámolandó időszakok folyósításra jelölés kétféle módon történhet, vagy egyenként jelöljük a táppénz időszaknál a napok mellett a Folyósít oszlopban a jelölőnégyzetben, vagy több napot egyszerre is jelölhetünk a Műveletek gombra kattintva A Folyósítani kívánt napok Időszakának megadásával:

Táppénz22

A folyósítási időszak bejelölését követően a Számfejtés mentése gomb megnyomásával a kijelölt időszaki táppénz összege betöltődik annak a hónapnak a Jövedelmek juttatásai menüpontjába, amely hónapon állva a folyósításra jelölésre sor került (a képernyő bal felső sarkában ellenőrizhető). A folyósítás hónapja minden esetben megjelenik a Táppénz számfejtésben a napok felsorolásánál az utolsó Folyósítás hónapja oszlopban is:

Táppénz23

A folyósításra jelölést követően a Számfejtés mentése gombra kattintva a folyósításra jelölt ellátási összeg (az EB ellátásokra vonatkozó speciális kerekítési szabályok figyelembevételével) átkerül a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Bérügyi adatok/Jövedelmek, juttatások képernyő Egyéb jövedelmek táblarészébe, és ezt követően a hóvégi/kilépő számfejtést indítva az a többi rögzítésre kerülő egyéb jövedelemmel azonos módon számfejtésre kerül.

A Táppénz számfejtés képernyőn az ellátás számfejtésének mentését követően a Nyomtatványok gombra kattintva elkészíthető az Adatmegállapító lap:

Táppénz24

Táppénz25

valamint a hóvégi/kilépő illetve a hóközi számfejtést követően e pontból le kell kérni a táppénz utalványt egyénileg a Táppénz számfejtés/Nyomtatványok gombra kattintva Táppénzutalvány opciót választva:

Táppénz26

Amennyiben táppénz elszámolására hóközi számfejtéssel szeretnénk sort keríteni, akkor a táppénz számfejtés mentését követően a Jövedelmek juttatások képernyőn megjelenő táppénzes sor Számfejtés sorszáma oszlopában tudjuk jelölni a hóközi számfejtés napját:

Táppénz27

Miután erre sor került, a hóközi számfejtés a szokásos módon elkészíthető.

A táppénz utalványt lehetőségünk van csoportosan is elkészíteni a Nyomtatványok/MÁK/Táppénz utalvány menüben. Itt egy vagy több havi időszak is kiválasztható. Az időszak megadását követően az Ok gombra kattintva a program egy táblázatban felgyűjti a kiválasztott időszakban folyósított ellátásokat. Ezt a táblázatot, amely megmutatja a folyósítási adatokat is, lehetőségünk van akár excel formátumban is menteni, illetve itt szűkíthető a nyomtatásra kerülő utalványok köre:

Táppénz28

A Tovább gomb megnyomásával pedig elkészülnek a kijelölt utalványok.

Táppénz számfejtések módosítása, törlése:

Amennyiben a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Számfejtések/Táppénz számfejtések menüpontban a tárgyhónapban már mentett folyósított ellátás összegét módosítani kívánjuk (a mentettnél rövidebb időtartamra történő folyósítás miatt), első lépésként törölni kell a hóvégi/kilépő számfejtést (ha az ellátás hóközi számfejtéssel került elszámolásra, akkor ezt követően a hóközi számfejtést is törölni kell).

A hóvégi/kilépő (és hóközi) számfejtés törlését követően a Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Bérügyi adatok/Jövedelmek, juttatások menüpont egyéb jövedelmek szekciójából is törölni kell a módosítani kívánt betegségi- anyasági pénzellátás összegét. Ha ezt követően ismét belépünk a Számfejtések/Táppénz számfejtések menüpontba, a „folyósít” jelölőnégyzetek tárgyhavi folyósításra való bejelöltsége megszűnt, így ismét bejelölhető a folyósítással érintett időszak. Magát a táppénz számfejtést akkor lehet törölni, ha ahhoz egyetlen folyósításra jelölt nap sem tartozik.

 

 

 


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. augusztus/2 (v2887)

 

Megjelenési dátum: 2023.augusztus 10.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. augusztus 11-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

 

Jogszabálykövetés

Adatszolgáltatás a társadalombiztosítási kifizetőhelyek által folyósított egészségbiztosítási ellátásokról és a baleseti táppénzről

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 2023. július 1-jétől hatályos 79/B. § (1) bekezdése kimondja, hogy az egészségbiztosító a megállapított, illetve folyósított pénzbeli egészségbiztosítási ellátásokról, a baleseti táppénzről, az utazási költségtérítési támogatásról, a méltányosságból engedélyezett pénzbeli ellátásokról és az egyszeri segélyről a hatáskörébe tartozó ellenőrzési feladatok hatékony ellátása, a társadalombiztosítási kifizetőhelyek Egészségbiztosítási Alappal szembeni elszámolásának biztosítása, statisztikai adatszolgáltatások előállítása és teljesítése, más szervek részére adatszolgáltatás teljesítése, továbbá jogszabályban meghatározott egyéb feladat ellátása érdekében nyilvántartást vezet.

Az új nyilvántartás vezetése céljából a kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató minden hónap 20. napjáig, kizárólagosan elektronikus úton egy új formátumú adatszolgáltatást köteles teljesíteni. Adatszolgáltatást akkor is teljesíteni kell, ha a tárgyhónapban nem került sor pénzbeli egészségbiztosítási ellátás, illetve baleseti táppénz folyósítására.

Az adatszolgáltatást a kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató kizárólag az egészségbiztosító által erre a célra rendszeresített – a személyre szabott ügyintézési felületen (a továbbiakban: SZÜF) közzétett – nyomtatvány alkalmazásával küldheti meg az egészségbiztosító részére.

Az új adatszolgáltatással kapcsolatos adatgyűjtést, annak szükség szerinti kézzel történö korrekcióját – új adatsorok rögzítése, automatikusan gyűjtött sorok törlése, betudással kapcsolatos adatrögzítés – jelen verziónktól kezdődően biztosítjuk programunkban.

2023.07.01-től hatályos új MÁK adatgyűjtés és xml készítés menete a Kulcs-Bér programban a következő:

Az adatszolgáltatás gyűjtése az Adatszolgáltatások/MÁK felé/Elszámolás és adatszolgáltatás a folyósított EB ellátásokról almenüpontból indítható.

Indítást követően a következő képernyő jelenik meg:

Kép1

A képernyő paraméterező felülete tartalmazza a szükséges beállításokat az alapértelmezetten biztosított egészségbiztosítási ellátási jövedelem jogcímeket illetően.

A Tovább gombra kattintva megjelenik a Társadalombiztosítási kifizetőhelyek által folyósított ellátások elszámolása és részletes adatszolgáltatása képernyő.

Ezen első lépésként az Összesítő fülön kell felgyűjteni az adatokat a Gyűjtés gombra kattintva. Az így gyűjtött adatok egyeztethetők  valamelyik bérösszesítő adataival –  de amennyiben a Betudás részben is sor került adatrögzítésre, akkor az ott rögzített visszavont ellátási összeget és a bérösszesítő adatait együttesen kell figyelembe venni az egyeztetés során -. (Egyeztetés céljából – immár csak egyeztető listaként – az EB23 is használható).

Kép2

Miután az Összesítő adatai felgyűjtésre és mentésre kerültek, kérjük Felhasználóinkat, hogy  lépjenek át a Személyenkénti részletező fülre, ahol szintén a Gyűjtés gomra kattintás után jelennek meg a táppénzszámfejtésben elkészített, majd hóvégi/kilépő számfejtéssel számfejtett esetek.

Kép3

Bal oldalon az ellátásban részesülő lényeges adatai kerülnek megjelenítésre, és ha itt rákattintanak valamelyik ellátásban részesülő sorra, akkor a jobb oldalon megjelenik az ellátásban részesülő ellátásához kapcsolódó valamennyi lényeges adat.

Az adatok szerkeszthetők, kézzel is rögzíthetők új ellátásra jogosultak, valamint azokhoz tartozó ellátások, valamint törölni is lehet a gyűjtött sorokból. Ilyen esetekben – új sor létrehozása, vagy meglévő törlése –a sorszámozásnak (azonosító vége) folyamatosságát biztosítja a program.

A táppénz számfejtésben majd a hóvégi/kilépő számfejtésben  elszámolt ellátási adatok a Személyenkénti részletező fülön a „Rögzítés módja” oszlopban „Automatikus” státuszt, az ugyanitt kézzel felrögzített sorok „Manuális” státuszt kapnak, ezzel is segítve az adtok ellenőrzésében.

Ha a felületre kézzel szeretnénk adatot rögzíteni, akkor a képernyő bal oldalának alsó részében a + gombra kell kattintani. Ha ezt megtettük, egy előreugró ablakban a program felkínálja a dolgozói névsort, amelyben kijelölhető az az ellátásra jogosult személy, akinek az ellátási adatait kézzel szeretnénk rögzíteni. Ezután a „Választ” gombra kattintást követően a képernyő bal oldalára bekerül az így kiválasztott ellátásra jogosult személy, és a jobb oldaton ki lehet tölteni a hozzá kapcsolódó ellátási adatokat.

Kép4

Fontos!

Amennyiben a Személyenkénti részletező fülön manuálisan kerül sor új ellátásban részesülő, és ahhoz kapcsolódó ellátási eset rögzítésére, vagy az automatikus gyűjtéssel a jelentésbe bekerült ellátásban részesül adataiban bármilyen kézi módosításra sor kerül, mindenképpen ellenőrizzék a jelentés Összesítő fülének adatait, és szükség esetén módosítsák itt is az összesítő adatokat!

 

Az adatok mentését követően a Tovább gombra kattintva elérkezünk az xml készítő képernyőre.

Ezen a képernyőn a program automatikusan felajánl egy könyvtárat, ahová az xml fájl mentésre kerül, ez az útvonal azonban szabadon szerkeszthető.

Kép5

Az XML állomány készítése gombra kattintva elkészül a fájl, amiről a program üzenetet küld:

Kép6

Az adatszolgáltatás jogosultság kezelése az EB23 jelentésével azonos.

 

 

Fontos!

-      A táppénz számfejtésbe be nem kerülő ellátások, amelyek csak az egyéb jövedelmeknél kerülnek rögzítésre, csak az összesítőbe kerülnek be, a részletezőben ezeket az ellátásokat kézzel kell felrögzíteni!!!

-      A gyermek adatainál valamint a betudás adatoknál új sor felvitelekor (vagy meglévő módosításakor) a taj szám ill. a határozat száma mezőkben megjelenik egy „…” gomb, amit megnyomva egy lista jelenik meg a választható eltartottakkal/betudás adatokkal. Kiválasztás esetén a mezők a választott elem adataival feltöltésre kerülnek, nem kell minden mezőbe manuálisan adatot rögzíteni.

-      Az új XML adatszolgáltatás legkorábban 2023. július hónapban indítható. Ezt megelőző valamely időszakban ezen új almenüpontra kattintva a program üzenetpanelt jelenít meg:

 Kép7

Ilyen esetben az új almenüpont elindítását a program nem engedi.

-      Az EB23 és a Havi egészségbiztosítási statisztikai jelentés 2023. június hónapot követő hónapokban, a Negyedéves statisztika almenüpont pedig az utolsó negyedév hónapjaiban indítva a következő üzenetpanelt jeleníti meg:

Kép8

Ezekben az esetekben az üzenet nem tiltó, hanem figyelmeztető jellegű, a gyűjtések tehát változatlanul elindíthatók, ám a felgyűjtött nyomtatványok immár csak ellenőrzési, egyeztetési célból használhatók.

-      Az EB23 és a Havi egészségbiztosítási statisztikai és a Negyedéves statisztika jelentés ellenőrzések Vezetői információk/Ellenőrzések funkció alatt nem látszódnak már a fentebb említett hónapokban.

Felhívjuk figyelmüket hogy az új jelentésben az előző időszaki ellátás módosítása esetében az  előző időszakban jelentett sor automatikus törlése és az új sor automatikus létrehozása a módosított adatokkal funkció ebben a jelenlegi verzióban még nem működik – 2023. július hónapban ez a funkció még nem is használható, tekintettel arra, hogy az új adatszolgáltatási kötelezettség első ízben 2023. július hónapot érinti -, ezt a funkciót egy későbbi verziónkban fogjuk biztosítani.

Amennyiben Önök nem folyósítottak az adott hónapban ellátásokat, az Összesítő és a Személyenkénti részletező fülön akkor is el kell indítani a gyűjtést, és el kell menteni a gyűjtött adatokat, majd generálni kell az xml fájlt, mert a KH felé nemleges esetben is kell adatot szolgáltatni!

A beküldéssel kapcsolatos részletes információkat a 2023. 1. számú Kifizetőhelyi tájékoztatóban találják, amelyet ezen a linken is elérhetnek.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2019. február/2 (v2398)

Megjelenési dátum: 2019. február 27.

Javító verzió!

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Javítások

Egészségbiztosítási statisztikai jelentés felgyűjtésének módosítása
Magánszemélyt terhelő SZOCHO fizetési kötelezettség megállapításának módosítása
Megváltozott munkaképességű egyéni és társas vállalkozók SZOCHO/KIVA adó kedvezménye
Arányos szolgálati idő számításának szükségessége tanulószerződéses foglalkoztatottak esetén
Valószínűsíthető betegség jelenlét jogcím utólagos korrekciója
Táppénz fizetési jegyzéken kifizetett összeg megjelenítése előző évről áthúzódó ellátás esetén

Újdonságok

Családi adóalap kedvezmény figyelembe vételének sorrendje
Negyedéves statisztika a lezárt keresőképtelenségi esetekről

Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. február/3 (v2610)

 

Megjelenési dátum: 2021. február 10.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Maximált összegben megállapított gyermekgondozási díjak januári átszámítása

Javítások

Foglalkoztatói kedvezmények meghatározása a 2021. február 1-től érvényes minimálbér alapján KIVA cégek esetében

Munkaviszonyból származó, alsóhatárt el nem érő TB járulékalap esetén  hibásan került meghatározásra a szocho alap, amennyiben a számfejtésben foglalkoztatói kedvezmény is érvényesítésre kerül

A 485/2020.(XI.10.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó cégeknél a szocho alsóhatárt el nem érő alapok esetében hiányos volt a 2108M-07 lap 387.sor c) mező adatgyűjtése

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy az EB21 és a 2021.évi Havi EB stat. jelentés már a 2021.február/2 verziónktól kezdődően elérhető programunkban.

 

 

 

Jogszabálykövetés

Maximált összegben megállapított gyermekgondozási díjak januári átszámítása
Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Bevezetésként tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2020. évben, vagy 2021. január hónapban kezdődő, maximált összegben megállapított gyermekgondozási díjak, valamint a 2021. január hónapban kezdődő minimálbér alapú táppénz esetek januári átszámítása több lépésben kerülnek megvalósításra programunkban.

Jelen vezórziónkban arra biztosítunk lehetőséget, hogy azok a Felhasználók, aki a január hónapon állva szeretnék újraszámolni a maximált összegben megállapított gyermekgondozási díjakat, ezt megtehessék. Az átszámolás menete a következő:

  1.  Amennyiben az állományban január hónapban már – akár előző évről áthúzódó, akár 2021. januárjában kezdődő  ellátás – számfejtésre került a Táppénz számfejtés pontban, úgy a folyósításra még nem jelölt januári napok esetében jelen verziófrissítés futtatását követően a napi összegek aktualizálásra kerülnek a 2021. február 1-től érvényes minimálbér alapulvételével.
  2. Amennyiben az állományban január hónapban már – akár előző évről áthúzódó, akár 2021. januárjában kezdődő  ellátás – számfejtésre került a Táppénz számfejtés pontban, úgy a folyósításra jelölt januári napok esetében jelen verziófrissítés futtatását követően a Táppénz számfejtés pontból előzőleg automatikusan átvett GYED jövedelmet törölni kell (természetesen, amennyiben ez bekerült a hóközi/hóvégi/kilépő számfejtések valamelyikébe, akkor először ezt vagy ezeket a számfejtéseket kell törölni), ezt követően pedig be kell lépni a Táppénz számfejtés pontba, és rá kell kattintani az „Új számfejtés” gombra. Ezt követően a januári napi összegek a 2021. február 1-től érvényes minimálbér alapulvételével kerülnek megállapításra.

Kép1

Amennyiben a fentiekre az állományban már nincs lehetőség, akkor a január hónapot érintő különbözetek február hó során történő elszámolásának lehetőségét – a 2021. január hónapban kezdődő minimálbér alapú táppénz eseteket érintő különbözetekkel együttesen – februári verzióink valamelyikében fogjuk biztosítani. A különbözetek elszámolásához szükséges beállítások menetéről részletes útmutatót biztosítunk majd a verziótájékoztatóban.

Jogszabályi háttér:

A minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról szóló 21/2021. (I. 28.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében, ahol jogszabály rendelkezése szerint valamely jogosultság megállapításának vagy felülvizsgálatának a tárgyév januárjában érvényes kötelező legkisebb munkabér vagy a garantált bérminimum az alapja, ott a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. (I. 28.) Korm. rendeletben meghatározott kötelező legkisebb munkabér vagy garantált bérminimum alapján a jogosultságot 2021. február 28. napjáig ismételten meg kell állapítani vagy felül kell vizsgálni.

 

Foglalkoztatói kedvezmények meghatározása a 2021. február 1-től érvényes minimálbér alapján KIVA cégek esetében
Kulcs-Bér Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

 

A 2021. 02.08-án közzétett 21KIVA 2.0 verziójú kitöltési útmutatójában a következő olvasható:

„A minimálbér és a garantált bérminimum alapján megállapított jogosultságokat újból meg kell állapítani vagy felül kell vizsgálni a 2021. február 1-jétől érvényes emelt értékhatárok alapján, ha a jogosultság alapja a tárgyév januárjában érvényes kötelező legkisebb munkabér vagy a garantált bérminimum. Ennek megfelelően, a Szocho. tv. egyes rendelkezései alapján a kedvezményezett foglalkoztatottak után személyenként érvényesíthető kedvezmény meghatározásakor (ld. 2. sor) már a 2021. január hónapra vonatkozóan is az emelt minimálbérrel lehet számolni.”

Tehát a minimálbér alapú foglalkoztatói kedvezmények kapcsán már január hónapban a február 1-től érvényes minimálbér alapján kell meghatározni a kedvezményes felsőhatárt KIVA cégek esetében is. Az előző verziónk a tárgyév első napján érvényes minimálbér alapján állapította meg a fenti esetben a foglalkoztatói kedvezmények felső határát KIVA cégek esetében. Jelen verziónkban ezt a kitöltési útmutatóban írtaknak megfelelően javítottuk.

Fontos: Amennyiben Önök január hónapban KIVA cégben számfejtettek minimálbér alapú, kedvezményes felsőhatárt meghaladó foglalkoztatói kedvezményeket, kérjük, a helyes foglalkoztatói kötelezettségek megállapítása érdekében ismételjék meg ezeket a számfejtéseket.

Forrás:

https://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_programok_nav/nyilatkozatok/21KIVA.html

 

Munkaviszonyból származó, alsóhatárt el nem érő TB járulékalap esetén  hibásan került meghatározásra a szocho alap, amennyiben a számfejtésben foglalkoztatói kedvezmény is érvényesítésre került
Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Munkaviszonyból származó, alsó határt el nem érő TB járulékalap esetén hibásan került meghatározásra a szocho alap, amennyiben a számfejtésben foglalkoztatói kedvezmény is érvényesítésre került A hibát jelen verziónkban javítottuk,

Fontos: Amennyiben Önök január hónapban olyan munkaviszonyból származó, alsóhatárt el nem érő szocho alapos számfejtést is készítettek, amellyel szemben foglalkoztatói kedvezmény is érvényesítésre került, kérjük, a helyes foglalkoztatói kötelezettségek megállapítása érdekében ismételjék meg ezeket a számfejtéseket, majd gyűjtsék újra a 2108 bevallást is.

 


A 485/2020.(XI.10.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó cégeknél a szocho alsóhatárt el nem érő alapok esetében hiányos volt a 2108M-07 lap 387. sor c) mező adatgyűjtése
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 485/2020.(XI.10.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó cégeknél a szocho alsóhatárt el nem érő alapok esetében hiányos volt a 2108M-07 lap 387.sor c) mező adatgyűjtése.  A hibára az előző verziónkban felhívtuk Felhasználóink figyelmét.

Fontos: Amennyiben Önök a 485/2020.(XI.10.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó cégben  munkaviszonyból származó, alsóhatárt el nem érő szocho alapos számfejtést is készítettek, kérjük, jelen verziófrissítés futtatását követően gyűjtsék a 2108 bevallást.

 


GYED Extra- Hallgatói GYED

Hallgatói jogviszony alapján járó gyermekgondozási díj (diplomás gyed)


Verziótájékoztató: 2014. október (1876), 2014. november (1878)


Megjelenési dátum: 2014. november 06 (csütörtök)

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

2014. november (1878) verzió tartalma:

Amennyiben Ön a 2014. október (1876) Kulcs-Bér verziót használja és munkaidő keretben foglalkoztat munkavállalókat, a számfejtések helyessége érdekében kérem, mindenképp szíveskedjen a verziót letölteni.

Megjelenési dátum: 2014. október 28. (kedd)

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

2014. október (1876) verzió tartalma:

 Munkarend importálási lehetőség

Táppénz számfejtés módosítások
Ekho, valamint Ekho+ minimálbér számfejtés optimalizálása
2015. évi munkarend (éven túli jelenlét adat rögzítési lehetőség)
Egyes meghatározott juttatások 1408-01. lap adatszolgáltatásának módosítása
Munkaügyi statisztika egyéb jövedelmekhez tartozó juttatások felgyűjtésének bővítése
Levonások kezelését érintő módosítások
Vasutas Önkéntes Egészségpénztár számlaszám változás
Web jelenlét letöltésekor, visszautasított szabadságok figyelése
Tanulószerződéses egyéni járulékalapjának csökkentése igazolatlan távollét esetén
Excel importer bővítése osztott munkaidő kezeléssel
Béremelési értesítő lekérésekor időintervallum megadási lehetőség
Titoktartási díj egy összegben történő kifizetésekor az adózás módosítása
Program gyorsítás