2011. évi munkarend

A Munka Törvénykönyve a következő munkaszüneti napokat határozta meg: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.

1. § (1) E rendelet hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra.
(2) E rendelet hatálya nem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelõ és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is mûködõ munkáltatónál, illetve az ilyen jellegû munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére.


2012. évi munkarend

 

A Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény 125. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § m) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el:


Órában történő szabadság nyilvántartás

A Munka törvénykönyve 124.§ (2) bekezdése értelmében, az 5/2-től eltérő munkarendben (általános munkarendtől eltérő), illetve a napi egyenlőtlen munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók szabadságát órában kell nyilvántartani. Ennek megfelelően programunkban a dolgozó adatain belül, a Jogviszonyok/Munkaügyi adatok/Szabadság és pihenőidő nyilvántartásnál lehetőséget biztosítunk a szabadság kezelési típusának beállítására.


Munkarend felvitele, rögzítése

A Kulcs-Bér program működése a munkarenden alapul. A számfejtés a munkarendben, illetve a jelenlét adatoknál megadottak alapján történik. Emiatt a munkarendek helyes beállítására és alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítani. A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Munkarend törzscsoportja alapértelmezetten 7 munkarendet tartalmaz – és a törzs a Felhasználó által korlátlanul bővíthető -:

- 8 órás: Minden olyan dolgozó esetén alkalmazható munkarend, akik napi 8, heti 40 órában végeznek munkát az 5/2-es munkarendnek megfelelően.

- 6 órás: Minden olyan dolgozó esetén alkalmazható munkarend, akik napi 6, heti 30 órában végeznek munkát az 5/2-es munkarendnek megfelelően.

- 4 órás: Minden olyan dolgozó esetén alkalmazható munkarend, akik napi 4, heti 20 órában végeznek munkát az 5/2-es munkarendnek megfelelően.

- 2 órás: Minden olyan dolgozó esetén alkalmazható munkarend, akik napi 2, heti 10 órában végeznek munkát az 5/2-es munkarendnek megfelelően.

- Teljes munkaidős: Alapbeállításait tekintve ez a munkarend megegyezik a 8 órás munkarenddel. A lényege, hogy azon munkakörök esetén, melyek könnyített vagy veszélyeztetett munkavégzéssel járnak és így a napi 8 órától eltérő napi munkavégzés esetén is teljes munkaidősnek számítanak, be lehessen állítani a teljes munkaidős munkarendet.

- Vállalkozói munkarend: Ezt a munkarendet kell beállítani minden olyan foglalkozási viszony esetén, ahol a foglalkoztatott nem köteles munkaidő nyilvántartást vezetni. (Pl: megbízás, választott tisztségviselő, egyéni vállalkozó, társas vállalkozó)

- Egyszerűsített foglalkoztatotti munkarend: Ezt a munkarendet az egyszerűsített foglalkoztatási viszonnyal rendelkező dolgozókhoz kell beállítani.

Mivel számfejtést befolyásoló tényezőről van szó, nagyon fontos, hogy a megfelelő munkarendet válasszuk ki. A munkarend azt határozza meg, hogy a dolgozónak mely nap tekintendő munkanapnak, mely nap pihenőnapnak, illetve munkaszüneti napnak. Egy munkarend akkor rendelhető hozzá több dolgozóhoz, ha ezek a dolgozók ugyanolyan beosztás alapján végeznek munkát. Minden a munkarendben alkalmazott módosítás ugyanis minden dolgozóra kihat, akihez ugyanaz a munkarend került hozzárendelésre!

Amennyiben a dolgozók nem azonos beosztás alapján végeznek munkát, akkor hiába 8 órás mindenki, nem lehet ugyanazon munkarend alapján számfejteni őket. Ebben az esetben egyedi munkarendeket kell létrehozni és a dolgozókhoz rendelni. Ezekben egyénileg kell meghatározni a ledolgozható napokat és a pihenőnapokat. Az új munkarend felvitele több módon is megoldható:

• Az egyik megoldás, hogy a Munkarend listájában az Új felvitel gombra kattintunk. Ekkor megnyílik az új munkarend adatlapja, ahol meg tudjuk adni a hozzá tartozó beállításokat.

• A másik megoldás, hogy lemásoljuk valamelyik már meglévő munkarendet. Ehhez rá kell kattintani az egér jobb gombjával a listában szereplő valamely meglévő munkarendre és az Új felvitel meglévő alapján lehetőséget kell választanunk: Ebben az esetben a program létrehozza az új munkarend adatlapját a másolásra kijelölt munkarend beállításaival. Így csak a szükséges módosításokat kell végrehajtani, a munkarend létrehozása gyorsabb. A munkarendet a dolgozók adatlapján a Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Alapadatok menüpontban tudjuk megadni:

Munkarend1

A Munkarend beállító felületén a következő beállítási lehetőségek állnak rendelkezésünkre:

- Kód: A program új munkarend felvétele esetén automatikusan adj a kódot sorfolytonosan.

- Megnevezés: A munkarend megnevezése alapján kerül megjelenítésre a dolgozó adatlapján illetve a lekérdezésekben.

- Részmunkaidős: Minden olyan esetben, mikor a munkarend részmunkaidősnek minősül, ezt az opciót jelölni kell, mert csak ezen jelölés mellett tekinti a program részmunkaidősnek a dolgozót, függetlenül a napi vagy a heti órakerettől. A KSH statisztikákra csak akkor fogja a részmunkaidősök közé gyűjteni a dolgozó adatait, ha ez a jelölés aktív.

- Napi órakeret: Ebben a mezőben kell megadni azt a napi óraszámot, ami a dolgozóra leginkább jellemző. Ez egy adatrögzítést segítő funkció, az itt megadott óraszámmal tölti fel a program a dolgozó ledolgozható napjait az óraadatos táblázatban. Ettől az adott napok tekintetében el lehet térni napi egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén.

- Heti órakeret: Ide azt az óraszámot kell megadni, amivel a dolgozó a T1041-es változásjelentőben bejelentésre került.

- 5/2-től eltérő: Az opciót akkor kell jelölni, ha a dolgozó egyenlőtlen munkaidőbeosztásban dolgozik. Ebben az esetben őt munkaidőkeretben kell foglalkoztatni, a munkaidőkeret számításához a program automatikusan generálja az adatok a heti órakeret alapján. A Havi/többhavi munkaidőkeret számításakor használt napi órakeret számított adatát nem szabad felülírni, mert ez a munkaidőkeret helytelen elszámolásához vezet.

- Munkarend használata: A gombra kattintva a program felgyűjti azon dolgozókat, akik valamely jogviszonyához ez a munkarend már beállításra került. A felugró lista a Nyomtatás gombra kattintva nyomtatható.

A munkarend táblázatos részében találjuk az alkalmazható jelölések listáját, valamint az év felbontását naptári napokra. Minden naptári nap esetén megadható, hogy az:

X – munkanap

P – pihenőnap

F – munkaszüneti nap

A jelöléseket meg tudjuk adni csoportosan is az érintett cellák folytatólagos kijelölésével, nem szükséges egyesével beállítani a napokat. A kijelölést követően vagy magára a jelölésre kell kattintani, vagy az adott betű billentyű lenyomásával lehet az átállítást megtenni. Új munkarend felvételekor az éves naptárra a program feltölti az 5/2-es munkarendnek megfelelő beállításokat, így csak az ezekhez képest jelentkező eltéréseket kell külön jelölni.355 Amennyiben 5/2-től eltérő munkarendben foglalkoztatunk dolgozókat előfordulhat, hogy a munkavállalónak a beosztása szerinti munkanapokon és a törvényben előírt két pihenő napján kívül keletkezik, beosztás nélküli munkanapja, amelyet szoktak még nevezni kiegyenlítő napnak, vagy nulla órás munkanapnak is.

Ha a munkavállalónak ezen a napon mégis munkát kell végeznie mivel, ha ez nem kijelölt pihenőnap számára, akkor nem 100% bérpótlék illeti meg, csupán 50%. Az egyenlőtlen munkaidő beosztás eredményeként előfordulhat, hogy a munkavállalónak keletkezik úgynevezett nulla órás munkanapja vagy kiegyenlítő napja, mivel a heti pihenőnap és a munkaszüneti nap kivételével a hét többi napja beosztástól függetlenül munkanapnak számít.

A fentieket figyelembe véve, azon túl, hogy amennyiben ezen a napon munkavégzés történik eltérő a bérpótlék mértéke, a munkáltatónak lehetősége van a kiegyenlítő napra szabadság elszámolására, az alábbi jogszabályi értelmezés alapján: „Tekintettel arra, hogy a heti pihenőnap és a munkaszüneti nap kivételével a hét többi napja beosztástól függetlenül munkanapnak számít a Munka Törvénykönyv 124. §-a szerint, ezért ezekre a napokra is kiadható a szabadság. Amennyiben a munkáltató napokban kívánja nyilvántartani a szabadságot, úgy az egész „kiegészítő nap” szabadságnak számít, a munkavállaló szabadsága napjainak számát eggyel kell csökkenteni és ennek megfelelően, az általános munkarend szerint kell a bérezést teljesíteni. Vagyis egy heti 15 órában dolgozó személy esetén ez valójában napi 3 órás bérnek felel meg. Amennyiben a szabadságot órákban kívánják nyilvántartani, úgy ezekre a napokra szintén az általános munkarend alapulvételével kell elszámolni a munkavállaló szabadságának óraszámaiból 3 óra szabadságot, tekintettel arra, hogy ezeken a „kiegészítő napokon” nincs munkaidő-beosztás, ezért a 124. § (5) bekezdését itt is alkalmazni kell.”

A munkarendben lehetőséget biztosítunk a nulla órás munkanap jelölésére az alábbiak szerint:

B0 – nulla órás munkanap beállítása

T0 – nulla órás munkanap törlése

Amennyiben a munkavállaló a kiegyenlítő napon nem végez munkát, akkor a munkarendben pihenőnapként kell beállítani, jelölve, hogy ez nem a heti két pihenőnap egyike, hanem egy kiegyenlítő nap, így jól elkülöníthető, hogy mely napra van lehetőség a munkavállalónak munkavégzést elrendelni, illetve szabadságot folyósítani. (Ha be van jelölve nulla órás munkanap, akkor egy kis fekete háromszög megjelenik 0-al a közepén a cella jobb alsó sarkában.)

Amennyiben a dolgozó munkát végez, vagy szabadság elszámolás történik ezen a napon, akkor a jelölés meghagyása mellett a munkarendben munkanapra szükséges módosítani a pihenőnapot. Munkavégzés esetén, a munkavégzés hónapjában kerül elszámolásra a ledolgozott munkaidő 50%-os bérpótlékkal és nem számít bele a ledolgozott munkaidőbe. Szabadság elszámolása esetén a távolléttel ellátott óraszám a munkaidő keret részét képezi, ezzel elkerülendő, hogy kétszeres jövedelem kerüljön kifizetésre, erre a napra.

F- > f – 5/2-es munkarend szerint pihenőnapra eső munkaszüneti nap átállítása munkanapra eső munkaszüneti napra

f- > F – az előző beállítás visszavonása

Ez a beállítás azt teszi lehetővé, hogy az 5/2-től eltérő munkarendben dolgozó órabéreseknek vagy teljesítménybéreseknek minden munkaszüneti napra számoljon-e a program távolléti díjat vagy sem. A program alapértelmezett beállítások mellett csak akkor számol az órabéreseknek, illetve a teljesítménybéreseknek távolléti díjat munkaszüneti napra, ha az a munkaszüneti nap az 5/2-es munkarend szerint munkanapra esik. Ezzel a beállítással ezen lehet módosítani. A hónapok napi adatai után találjuk az adott hónap összesítését, hogy hány munkanap, naptári nap, illetve, hogy a munkanapok alapján hány óra került beállításra. A táblázatban az aktuális hónap narancssárga színnel jelenik meg:

Munkarend2

Az egyes hónapok nevére kattintva meg tudjuk nyitni az óraadatos táblázatot:

Munkarend3

Ebben a táblázatban tudjuk beállítani, hogy az egyes ledolgozható napokon a dolgozó hány óra munkavégzésre került beosztásra. Alapértelmezetten a heti órakeret mezőben megadott óraszámmal kerül feltöltésre a táblázat. Amennyiben a dolgozó elszámolása nem részletes jelenlétadatok alapján történik, a program a ledolgozott óraszámot ebből az óraadatos táblázatból számolja.

Programunkban biztosítjuk a szociális ágazatban, egészségügyi és köztisztviselői ágazatspecifikus munkaszüneti napok jelölhetőségét és elszámolását.
A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Munkarend pontban a beállító felületen található a két ágazatspecifikus munkaszüneti nap jelölőnégyzete. Ezek akár egyenként, akár együttesen is jelölhetők a munkarendben. Bejelöltség esetén az ilyen munkarend alapján feltöltött jogviszonyos jelenlét adatok a Mt. szerinti munkaszüneti napokkal azonos módon kerülnek kezelésre a számfejtés során.

Munkarend4

 

 


2009 évi munkarend

 

16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelet a 2009. évi munkaszüneti napok körüli -a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

január 2., péntek pihenőnap,

(A szociális és a munkaügyi miniszter 1/2009. ( I. 7.) SZMM rendelete 1.§. alapján (megjelent Magyar Közlöny 2009/2 számában) ” A 2009.évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 16/2008. (IX.26) SZMM rendelet 2.§ a) pontjában a „január 10., szombat” szövegrész helyébe a „március 28., szombat” szöveg lép.”
A miniszteri rendelet alapján január 10-e szombat pihenőnap, március 28. szombat pedig munkanap lesz.)

január 10., szombat pihenőnap,
március 28., szombat munkanap.

augusztus 29., szombat munkanap,
augusztus 21., péntek pihenőnap,
december 19., szombat munkanap,
december 24., csütörtök pihenőnap.


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. április/2 (v2863)

 

Megjelenési dátum: 2023. május 9.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. május 10-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Hibajavítás

 

Jogszabálykövetés

A Kulcs-Európában az automatikusan meghatározott adómentes külföldi kiküldetési napidíj korábbi 60 Euros összege 85 Euróra módosult 2023. március 30. napjától. A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Külföldi munkavégzés/Munkavégzés időszakok, jövedelmek képernyő Külföldi kiküldetés táblarész „Órabérrel” gombjának aktív állapota mellett rögzített napi adatok alapján a 2023.03.29. napját követő időszakra rögzített külföldi kiküldetés napokra a program a számfejtés során 85 Euroban határozza meg az adómentes külföldi kiküldetési napidíj összegét.

Jogszabályi háttér:

1. A külföldi kiküldetéshez kapcsolódó elismert költségekről szóló 285/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet módosítása

1. § A külföldi kiküldetéshez kapcsolódó elismert költségekről szóló 285/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „1.  § A  személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a  továbbiakban: Szja tv.) 3. számú melléklet II.  Igazolás nélkül, költségként elszámolható tételek cím 7.  pont a)  alpontja szerinti költség a  nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott magánszemély esetében – amennyiben nem választja a 2. § szerinti elszámolást – napi 85 eurónak megfelelő forintösszeg.”

2. § A Kormányrendelet a következő 7. §-sal egészül ki: „7.  § E  rendeletnek a  hazai közúti fuvarozói vállalkozások versenyképességének javítását célzó egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 96/2023. (III. 29.) Korm. rendelettel (a  továbbiakban: Korm. rendelet2.) megállapított 1. §-át a Korm. rendelet2. hatálybalépésének napján folyamatban lévő kiküldetésekre is alkalmazni kell.”

A 2023. március 29-én megjelent a hazai közúti fuvarozói vállalkozások versenyképességének javítását célzó egyes kormányrendeletek módosításáról 96/2023. (III. 29.) Korm. rendelet, mely a kihirdetést követő napon, tehát március 30-án lépett hatályba.

Hibajavítás

Kulcs-Bér  Light, Standard, Kompakt, Prémium és Európa verzióban elérhető funkció

5/2-től eltérő munkarend és órában történő szabadság nyilvántartás és kiadás esetén bizonyos esetekben a teljes apai szabadság időszak 100 %-os távolléti díjjal került elszámolásra. A hibát javítottuk, az jelen verziónkban már nem tapasztalható.

Kulcs-Bér Light,  Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Cég és cégfüggő törzsbeli jogosultság beállítások a Kulcs-Bér 2023. áprilisi verziónkban hibásan működtek. A hibát javítottuk, az jelen verziónkban már nem tapasztalható.

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Kulcs-Bér 2023. április verziófrissítés futtatását követően „TKS” kezdetű hibaüzenetet jelenített meg a program. A hiba akkor volt tapasztalható,  ha a számfejtés során a program valamilyen távollétre olyan automatikusan létrehozásra kerülő egyéb jövedelmet számolt volna, amely esetében a Jövedelem törzsben a „Százalék” mező 0-tól eltérő értékre volt beállítva. (Kivételt képeztek a betegszabadság jövedelem jogcímek).

A jövedelem törzs gyári beállításai mellett az alábbi 3 db jövedelem jogcím számfejtésével volt probléma:
Alapbér munkaszüneti napra (adómentes)
Alapbér munkaszüneti napra (tan.szerz./hallg.)
Alapbér munkaszüneti napra szakképz. (adómentes)
A hiba jelen verziónkban javításra került.

Távolléti díj számítása napi egyenlőtlen munkaidő esetén

Mi alapján számolja a Kulcs-Bér program a távolléti díjat és az alapbért, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén?


Munkarend változás 2013.

A 2013. évi munkarendváltozás a 2012. szeptember 4-én megjelent Magyar Közlöny 116. számában került kihirdetésre.


Verziótájékoztató – 2012. október


Hogyan állíthatom be a több műszakos munkavállaló beosztását, és automatikus pótlékszámítását?


Munka törvénykönyve változások 2013. augusztus 1-től

Munka törvénykönyve változások 2013. augusztus 1-től (táblázat, és magyarázat)


2009 jogszabályi változások


Verziótájékoztató: 2014. november/2 (1885)

ÚJ modul: Online Szabadság tervező
ÚJ funkció: Következő évi munkarend és szabadság adatok feltöltése Web-jelenlét modulba
ÚJ funkció: Automatikus üzenetküldés a modul elérhetőségéről az új belépők részére
Új funkció: A Web-jelenlét Admin felületén e-mail cím megadási lehetőség az egyes engedélyezési folyamatok értesítő leveleinek továbbításához
Csoportos munkaszerződés nyomtatásban a sorszámozás optimalizálása
Új jövedelem jogcímek: Helyközi bérlettérítés (hazautazás)
Új funkció: Excel importer bővítése szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményekkel
Egyházi személyek jogviszonyának kezelése
Új funkció: Főkönyvi feladás Mátrix rendszerbe

Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2017.február (v2204)

Megjelenési dátum: 2017. február 06.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

08-as bevallásban kerekítési különbözetek kezelése
Főkönyvi órafelosztó esetén a közterhekhez egyedi másodlagos főkönyvi szám beállítása
Természetbeni juttatások átvételi listájának bővítése
Tiszta teljesítménybéresek túlmunka elszámolása
Új opció a munkarendek beállításában a munkaszüneti nap kezelésére
Önsegélyező pénztárak listájának bővítése
Magánnyugdíjpénztári adatok levétele a munkaviszony igazolásról
KSH havi munkaügyi jelentés (2238)
OEP nyomtatványok

Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. július (v2881)

 

Megjelenési dátum: 2023.július 27.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. július 28-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Új fejlesztések

Javítások

Jogszabálykövetés

2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak minősül a 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak minősül a 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is.

2023. augusztus 1 és december 31. között a munkáltatók egyszeri alkalommal, legfeljebb 200 ezer forint támogatást adhatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók SZÉP-kártyájára az évi 450 ezer forint rekreációs kereten felül.

Ha a munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója van, a 200 ezer forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.

Ha a munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn a teljes adóévben, a 200 ezer forint összegű juttatást nem kell a munkában töltött napokkal arányosítani, az teljes összegben jár. Ha a munkavállaló egy új munkaviszonyt létesít, akkor az új munkáltató is utalhat a SZÉP-kártyájára 200 ezer forint összegben pluszjuttatást.

A munkáltató a 200 ezer forint támogatást több részletben is utalhatja a munkavállaló SZÉP-kártyájára.

A SZÉP-kártyán levő teljes összeg 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható.

A SZÉP egyszeri juttatás elszámolhatósága érdekében a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím törzscsoportban létre kell hozni a SZÉP kártya egyedi juttatás jövedelem jogcímet az alábbi beállításokkal:

Kép1

Kép2

(Munkáltatói és Munkavállalói járulék adatoknál nem kell semmit bejelölni).

A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím törzscsoport beállítófelületén a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó juttatás” opció átnevezésre került, új megnevezése: Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”. Ha e beállítás mellett az Adózási mód legördülő listából a 15%-os kifizetői szja elem kerül kiválasztásra, akkor a számfejtés során az ilyen jövedelmek – ugyanúgy, mint a béren kívüli juttatások – esetében a bruttó jövedelem kifizetői szja alapként, és kifizetői szocho alapként jelenik meg a számfejtési képernyő Munkáltatói közterhek táblarészében.

Az egyszeri juttatás éves 200 ezer forintos maximumának vizsgálatához a „Bruttó maximuma” mezőt használja a program. Az ide berögzített értéket tekintjük a számfejtés során éves maximálisan adható juttatási összegnek, és e mező adata havi szinten is maximálja az adott jövedelem jogcímen számfejtett összeget.

Azon jövedelem jogcímek esetében, amelyeknél a jövedelem törzsben

- a Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás

- a SZÉP kártya és

- a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”

kerülnek beállításra,

- valamint a „Bruttó maximuma”,mező adata 200 e Ft,

a számfejtés során mindaddig, amíg az ilyen jövedelem jogcímen számfejtett összegek a 2023. 08.-09.-10.-11.-12. havi számfejtések során meg nem haladják összesítve a 200 ezer forintot, a számfejtés során ezek a jövedelmeket béren kívüli juttatásként kerülnek elszámolásra, és a SZÉP kártya (jövedelem törzsbeli beállítás: Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás és SZÉP kártya jelölőnégyzetek bejelölt állapotúak) éves 450 ezer forintos rekreációs határának vizsgálata során ezeket a jövedelmeket nem veszi figyelembe a program (kizárólag a 200 ezer forintos jövedelemhatárba számolhatók ezen jövedelmek bele). A 200 ezer forintos összeghatár a 2023.08.01 és 2023.12.31.e között adott egyszeri juttatásokra vonatkozik. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya év közben keletkezik, vagy év közben szűnik meg, a 200 ezer forintos határt nem kell arányosítani!

Amennyiben

- a Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás

- a SZÉP kártya és

- a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”

kerülnek beállításra,

- valamint a „Bruttó maximuma”,mező adata 200 e Ft,

paraméterezésű jövedelem jogcímeken rögzített jövedelmek akár havi szinten, akár 2023.08. hóig visszamenőleg gyöngyölítve összesen meghaladnák a 200 ezer forintos keretösszeget a 2023. 08.-09.-10.-11.-12. havi számfejtések során, a hóközi/hóvégi/kilépő számfejtés indításakor üzenetpanelt jelenít meg a program:

Kép3

Alapértelmezettől eltérő számfejtési beállítások:

Amennyiben a Beállítások/Számfejtési alapadatok  képernyőn a Bérként adózó juttatások juttatásának napja mező értéke 1-10 közötti, akkor a juttatás a tárgyhónapot követő havi juttatásnak minősül, ezért ilyen beállítás esetén a 2023. 07.-08.-09.-10.-11. havi számfejtésekben elszámolt SZÉP egyszeri típusú jövedelmeket összegzi a program a 200 ezer forintos összeghatár szempontjából.

Jogszabályi háttér:

A Kormány 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelete a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre tekintettel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 71. § (1) bekezdésétől eltérően béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállaló részére 2023. december 31. napjáig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az Szja tv. 70. § ( 8 ) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is.
(2) A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésétől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fizetés 2023. december 31. napjáig a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható.

(3) A kereskedő – a Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fi zetés elfogadása esetén – az 1. melléklet szerinti főtevékenysége körében élelmiszer belföldi értékesítését végezheti a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója részére.
2. § E rendelet alkalmazásában 1. élelmiszer: a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2021. október 12-i (EU) 2021/1832 bizottsági végrehajtási rendelet 1. melléklete szerinti a) I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá b) V. áruosztályba tartozó termékek közül a só;
2. kereskedő: az e rendelet 1. mellékletében meghatározott gazdasági tevékenységet főtevékenységként folytató, a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet alkalmazásában szolgáltatónak minősülő gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő vagy családi gazdaság.
3. § Ez a rendelet 2023. augusztus 1-jén lép hatályba.

2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarend

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Munkarend törzscsoportban a

  • 2 órás
  • 4 órás
  • 6 órás
  • 8 órás és
  • Teljes munkaidős

alapértelmezetten biztosított munkarendek esetében a munkarend szerkesztő felület 2024. év fülén átvezetésre kerültek a 2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarend változások, és új munkarend létrehozásánál is már az áthelyezésnek megfelelően kínálja fel a program az új munkarendben a napi adatokat.

 

Jogszabályi háttér:

15/2023. (VII. 13.) GFM rendelet a 2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 102. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 103. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra.

2. § A 2024. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

a) 2024. augusztus 3., szombat munkanap

2024. augusztus 19., hétfő pihenőnap

b) 2024. december 7., szombat munkanap

2024. december 24., kedd pihenőnap

c) 2024. december 14., szombat munkanap

2024. december 27., péntek pihenőnap

3. § Ez a rendelet 2024. január 1-jén lép hatályba.

4. § Ez a rendelet 2025. január 1-jén hatályát veszti.


Szakképzési munkaszerződés – Szabadság jogosultság változása

Kulcs-Bér  Light, Standard, kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Szakképzési munkaszerződés esetében 2023.09.01-től  az éves összes szabadság mértéke  nem életkorhoz kötött, hanem a jogviszony típusától függ (tanulói jogviszonyban évi 45 munkanap, felnőttképzési jogviszonyban évi 30 munkanap).

 

A fenti szabály alapján szakképzési munkaszerződés esetében (NYENYI kód: 120) a szabadság kalkulációt a  foglalkozási viszony Bizt.jogv.típusa legördülő kiválasztott eleme alapján kell elvégezni.

-Ha a 120 NYENYI kódú fogl.viszony Bizt.jogv.típusa „Köznevelési intézményben nappali tagozatos tanuló munkavállaló”, akkor éves szinten 45 nap szabadságot kell kalkulálni.

-Ha a 120 NYENYI kódú fogl.viszony Bizt.jogv.típusa „Munkaviszonyban álló”, akkor éves szinten 30 nap szabadságot kell kalkulálni.

 

2023.06.30-át követően kötött szakképzési munkaszerződések:

A szakképzési munkaszerződés megkötésének napjától 2023.12.31-ig az új éves szab.jog. alapján arányosítva kell meghatározni.

 

2023.07.01-e előtt már fennálló szakképzési munkaszerződések:

01.01-től 08.31-ig a „régi” éves szab.jog., 09.01-től 12.31-ig az új éves szab.jog. alapján arányosítva kell meghatározni.

 

KIM szakmai vélemény alapján:

 

Például:

Hogyan kell meghatározni a szabadság jogosultságot egy olyan tanuló esetében, aki 18. életévét betöltötte, és 2023. januárjában a 2023. évre 30 munkanap szabadság lett megállapítva a részére, 09.01-től pedig 45 munkanap szabadságra jogosult?

A szakmai vélemény szerint:

Az éves szabadság mértéke 2023.01.01.-2023.08.31. között 30 nap

Az éves szabadság mértéke 2023.09.01.-2023.12.31. között 45 nap

A szabadság arányosításához az éves szabadság napjainak a számát el kell osztani 365-tel, majd az így a kapott tört számot meg kell szorozni az adott időszakra eső napok számával.

2023.01.01.-2023.08.31. közötti időszakra 243 nap esik

2023.09.01.-2023.12.31. közötti időszakra 122 nap esik

ezek együttesen a 365 nap.

Arányosítás 2023.01.01.-2023.08.31. között

30 nap / 365 nappal = 0,08219

0,08219*243 nappal= 19,97 nap, kerekítve 20 nap az időarányos szabadság mértéke.

Arányosítás 2023.09.01.-2023.12.31. között

45 nap / 365 nappal = 0,12329

0,12329*122 nappal= 15,04 nap, kerekítve 15 nap az időarányos szabadság mértéke.

A fentiek alapján a 2023.07.01-e előtt már fennálló szakképzési munkaszerződés esetében 2023.01.01.-2023.08.31. közötti időszakban arányosan 20 nap, 2023.09.01.-2023.12.31. közötti időszakban arányosan 15 nap szabadság jár, tehát éves szinten összesen 35 nap, tekintettel ugyanis arra, hogy a rendelkezés év közben került bevezetésre, a bevezetés évében az arányosítás miatt a megállapított 45 nap szabadság nem érvényesíthető egész évre vonatkozóan.

Fontos:

A megváltozott szabadság jogosultság a 2023.07.01-e előtt fennálló szakképzési munkaszerződések esetében a szabadság újraszámítását követően jelenik meg. A szabadság újraszámítása elvégezhető egyedileg a jogviszonyban, vagy csoportosan az Elszámolás menüben vagy hónapzáráskor a Karbantartás menüben.

Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy szakképzési munkaszerződés foglalkozási viszony esetében programunk az általános munkarendeket kezeli.

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Augusztus 1-jétől arra a munkaviszonyban álló dolgozóra sem kell alkalmazni a minimum járulékfizetés szabályait (tehát a minimálbér 30 százalékát, mint minimum járulékalapot), aki ingyenes felnőttképzési jogviszonyban folytat tanulmányokat. (A mentesség ez ideig csak a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban, a szakképzésről szóló törvény szerint szakképző intézményben nappali rendszerű szakmai oktatásban, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanulóra, hallgatóra vonatkozott.)

A fenti változás miatt a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Foglalkozási viszonyok törzscsoportban alapértelmezetten biztosított „Szakképzési munkaszerz. nappali tag. tanulóval” foglalkozási viszony megnevezését módosítsuk „Szakképzési munkaszerz. napp.tag.tan.v. ingy.felnőttképz.résztvevővel” megnevezésre.

Jogszabályi háttér:

2023.08.01-tól a Tbj.) 27. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A (2)  bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni a munkaviszonyban álló és] „b) a köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban tanulmányokat folytató tanuló, a szakképző intézmény által szervezett szakmai oktatásban jogszabály alapján ingyenesen részt vevő tanuló, illetve képzésben részt vevő személy, továbbá a  felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató hallgató esetében.

Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás 2308A-01-01 lap gyűjtési szempontjainak aktualizálása a NAV által közzétett 2308 4.0 verziónak megfelelően

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 2308 4.0 verziójában a 2308A-01-01 lapon sor bővítésre és átsorszámozásra került sor.
A korábbi 14. sor 15. sor lett (új sor)
A 14. sor összegző sor, amely a 15-16. sorok adatát összesíti.
A 16. soron a kamatjövedelmet terhelő szocho rögzíthetőségét kell biztosítani (új sor).
Kép1
Jelen verziónkban aktualizáltuk a 2308A-01-01 lap gyűjtését a NAV által közzétett 2308 4.0 verziónak megfelelően. Az aktualizált gyűjtés biztosítja, hogy Természetes személyhez nem köthető szociális hozzájárulási adó (2308A-01-01 lap 15. sora) helyesen gyűjtésre kerüljön a bevallásba. Az Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás programbeli 2308A-01-01 lap rögzítő felületen az analitika alapján, valamint a kézzel történő rögzítések átvételét is aktualizáltan biztosítjuk a jelen verziónkban.
Fontos!
A témában a fejlesztés folyamatos, későbbi verzióink valamelyikében az Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás programbeli 2308A-01-01 lap rögzítő felületen az új sorokat:
14. sor – Szociális hozzájárulási adó összesen megnevezésű sor,  itt kell összegezni a 15+16 sorok adatát,
16. sor – kamatjövedelmet terhelő szocho,
valamint a programban jelenleg 14. soron megjelenő A természetes személyhez nem köthető szociális hozzájárulási adó 15. sorszámúra való módosítása.

Új fejlesztések


3

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Arra kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, legyenek szívesek a vállalkozásuk informatikai szolgáltatásáért felelős személy figyelmébe ajánlani az alábbiakat: 

Belépés bejelentkezett Windows felhasználóval

Ezt a bejelentkezési módszert akkor lehet alkalmazni, ha az általunk használt eszköz nem kapcsolódik helyi vagy Azure tartomány kiszolgálóhoz. Ebben az esetben a bejelentkezett Windows felhasználói fiókazonosító megadása szükséges.

A Karbantartás/Adatbiztonsági beállítások menüpont alatt az alábbiak szerint kell elvégezni a beállításokat:

2023-10-13_16h27_49

Miután a Bér Rendszergazda elvégezte a szükséges beállításokat, egyszer jelszó megadásával be kell léptetni az adott felhasználót, mert a hitelesítés ellenőrzése program indításkor mindig az utolsó sikeresen bejelentkezett felhasználóval történik meg.

A későbbiekben a Windows felhasználóval történő bejelentkezés leállítható, ilyenkor van lehetőség a felhasználóváltásra is.

 

2023-10-13_16h54_57

A folyamat 3 másodperc után belépteti a felhasználót jelszó kérése nélkül és a cég választó képernyő nyílik meg.

Beléptetés tartományi Windows felhasználóval (Active Directory)

Azokon a számítógépeken, amelyek vállalati tartománykiszolgálóhoz vannak csatlakoztatva, a Bér program lehetőséget biztosít a Bér felhasználó és a bejelentkezett tartományi Windows felhasználói fiókazonosító összerendelésére az egyszerű programindításhoz több felhasználós környezetben.

2023-10-13_16h52_19

A hitelesítő adatoknál a felhasználónév mellett a teljesen specifikált, pontokkal elválasztott hosszú tartománynév megadása szükséges, az olyan tartománynevek, mint például az „intranet” nem fogják beléptetni a felhasználót.

A program a tartománynevet felajánlja, ha az az adatbeviteli mező nincs kitöltve.

A Bér programban beállított jelszavas belépés változatlanul megmarad, a fentiek azt csupán kiegészítik.

A Bér Rendszergazda felhasználó továbbra is kizárólag jelszó megadásával jelentkezhet be.

Javítások

3

Biztosítotti nyilvántartásba vétel nyomtatványon nem került gyűjtésre az alapbér típusa abban az esetben, ha a gyűjtésre a belépés napját megelőző napok valamelyikén került sor

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Biztosítotti nyilvántartásba vétel nyomtatványon nem került gyűjtésre az alapbér típusa abban az esetben, ha a gyűjtésre a belépés napját megelőző napok valamelyikén került sor. A hiba javításra került.


A szabadságkiadás szabályai

2012. évi I. tv (Mt)
122. § (1) A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki.
(2)59 A munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.


Verziótájékoztató : Kulcs-Bér 2013. július (2013 évközi változások )

 


Verziótájékoztató – 2013. február/4.

Megjelenési dátum: 2013. február 27.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

A 2013. február/4. verzióban elérhető újdonságok, fejlesztések

Alapértelmezett – alapbér alapján történő fizetett ünnep elszámolás a havi béresek esetén »
Órában történő szabadság nyilvántartás »
Végrehajtói – behajtási jutalék letiltásokkal való kezelése »
Új távolléti jogcím: Valószínűsíthető betegség miatti keresőképtelenség »
Frissítésre került a foglalkoztatói igazolás »
KIVA-s cégben számfejtett tanulószerződéses jogviszony »
Foglalkoztatói kedvezmények kezelése »
Szabadság újraszámításkor a szabadság napok kieső idővel történő csökkentése »
Munkaidőkeretben foglalkoztatottak havi elszámolása »
Bérkiegészítés alkalmazása havi béres munkavállalók fizetett szabadságával összefüggő távollét esetén »
Beosztás, illetve pótlékok figyelembevétele távolléti díj számítása esetén »
Alapbérrel elszámolt fizetett szabadság »

Alapértelmezett – alapbér alapján történő fizetett ünnep elszámolás a havi béresek esetén

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

A fizetett ünnep alapbérrel történő elszámolását havi béres munkavállalók esetén alapértelmezettre állítottuk, azonban a távolléti díj alapján történő elszámolásának jelölésére továbbra is lehetőség van a Beállítások/Számfejtési alapadatok pontban.

Órában történő szabadság nyilvántartás

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Új funkcióval bővítettük programunkat a Munka törvénykönyve 124.§ (2) bekezdése értelmében:

 (2) A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani.

A fentiekben foglaltak alapján az 5/2-től eltérő munkarendben (általános munkarendtől eltérő), illetve a napi egyenlőtlen munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók szabadságát órában kell nyilvántartani. Ennek megfelelően programunk új opcióval bővült. A dolgozó adatain belül, a Jogviszonyok/Munkaügyi adatok/Szabadság és pihenőidő nyilvántartásnál lehetőséget biztosítunk a szabadság kezelési típusának beállítására.

Figyelem! Kulcs-Bér Light programban az automatikus szabadság számítás továbbra sem elérhető, azonban az órában történő nyilvántartást lehetővé tettük ebben a verzióban is.

További részleteket és képernyőképekkel illusztrált leírás kapcsolódó blogbejegyzésünkben olvashatnak:

Órában történő szabadság nyilvántartás leírása >>

Végrehajtói – behajtási jutalék letiltásokkal való kezelése

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Új levonási jogcím került paraméterezésre programunkban: Végrehajtási jutalék néven. A letiltási jogcím használatához kérjük, töltse vissza az alapértelmezett beállításokat a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Levonási jogcímek pontban.

Az új levonási jogcímen kívül, új letiltási paraméter kezelése is megvalósításra került szintén a végrehajtási jutalékkal összefüggésben. Abban az esetben , ha egyedileg létrehozott jogcímet használtak a végrehatói (behajtási) jutalék érvényesítésére, kérjük végezzék el az új paraméter beállítását.

Új távolléti jogcím: Valószínűsíthető betegség miatti keresőképtelenség

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól lehetőséget biztosítunk a „valószínűsíthető betegség miatti keresőképtelenség” jelenlét rögzítésére, melynek megfelelően a dolgozó jelenlét naptár opciója új jelenlét jogcímmel bővült. A jogcím az „igazolt, nem fizetett” kategória alatt található meg.


Kulcs-Bér Prémium felhasználóinknak az új jelenlét jogcímtől függetlenül továbbra is biztosítjuk a visszamenőleges jelenlét adat korrekció használatát.

Frissítésre került a foglalkoztatói igazolás

Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által közzétett módosított Foglalkoztatói Igazolásnak megfelelően programunkban is frissítésre került az igazolás, amely a Nyomtatványok/ Bérügyi menüpontból érhető el. Tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség van a programból történő elektronikus bevallás elkészítésére.

KIVA-s cégben számfejtett tanulószerződéses jogviszony

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

A 2011.évi CLVI. törvény IX. fejezete 455.§.(1) c) alapján a tanulószerződéssel foglalkoztatott után fizetendő SZOCHO alapja a tanulószerződésben meghatározott díj. Jelen esetben ez képezi a SZOCHO alapját abban az esetben is, ha a tanuló betegszabadságon van, vagy EB pénzellátásban (táppénz, GYED) részesül. A tanulószerződéses esetében az e mezőbe rögzített összeg alapján állapítja meg programunk a SZOCHO alapot, azonban KIVA-s cégformát illetően SZOCHO fizetési kötelezettség nincs, így a tanulószerződés alapján foglalkoztatott után fizetendő KIVA 16% alapja a tanulószerződésben meghatározott díj. A tanulószerződésben meghatározott díjat továbbra is a dolgozó jogviszonyán belül, a Jövedelem juttatások pontban kell rögzíteni.

Foglalkoztatói kedvezmények kezelése

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Megvalósításra került a foglalkoztatói kedvezmények munkaviszonyra tekintettel történő alkalmazásának figyelése. A jövőben nem engedélyezi programunk a kedvezmény jelölését olyan esetekben, ha nem megfelelő jogviszonyban kívánjuk alkalmazni azt.

Szakmai háttér:
• 2011. évi CLV. tv. a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásról (4.§)
• 2011. évi CLVI. tv. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvény (460.§-463.§)

A törvény alapján kizárólag munkaviszony esetén lehet alkalmazni a kedvezményeket. A kedvezményt a munkáltató, kifizető a munkaviszonyra tekintettel az őt terhelő SZOCHO, illetve szakképzési hozzájárulásból érvényesítheti. Továbbá a frissítés futtatását követően eltávolításra kerül a nem munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében bejelölt kedvezmény a még nem számfejtett hónapokban.

Szabadság újraszámításakor a szabadság napok kieső idővel történő csökkentése

Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

A Mt. 115. (1) és (2) bekezdése értelmében a 30 napot meghaladó keresőképtelenség esetén, a dolgozónak keresőképtelenség idejére nem jár szabadság. Az erre az időszakra eső szabadságos napok számával csökkenteni kell a dolgozó kiadható szabadságos napjainak számát. A jogszabálytól csak a dolgozó javára lehet eltérni. Ennek megfelelően programunkban megvalósításra került a fentiek kezelése. Amennyiben módosítani szeretnének az alapértelmezett beállításon, a Beállítások / Dolgozók kezelésének beállításainál tehetik meg.

Részleteket kapcsolódó bejegyzésünkben olvashatnak:

Szabadság újraszámításakor a szabadság napok kieső idővel történő csökkentése >>

Munkaidőkeretben foglalkoztatottak havi elszámolása

Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Pontosításra került a munkaidőkeretben foglalkoztatott havi béres munkavállalók havi- és munkaidőkeret végén történő elszámolása.

Bérkiegészítés alkalmazása havi béres munkavállalók fizetett szabadságával összefüggő távollét esetén

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Programunkat felkészítettük a munkabérek védelméről szóló törvény, és a Munka törvénykönyvében foglaltak alapján a havi béres munkavállalók távolléti díjának  számfejtése során esetenként megjelenő bérkülönbözet kezelésére. Ennek megfelelően új funkcióval bővült a Jogviszonyok/Bérügyi adatok/Jövedelem juttatások pontja.

A bérkiegészítés alkalmazásával kapcsolatos részleteket kapcsolódó bejegyzésünkben olvashatják:

Bérkiegészítés alkalmazása havi béres munkavállalók fizetett szabadságával összefüggő távollét esetén >>

Beosztás, illetve pótlékok figyelembevétele távolléti díj számítása esetén

Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Programunkban módosításra került a pótlékok, illetve a beosztás figyelembevétele fizetett távollét esetén. A Nemzeti Gazdasági Minisztérium állásfoglalása alapján:

„A 2013. január 1-jén hatályba lépett távolléti díj számítási szabályokhoz igazodik a törvény azon szabálya, amely szerint – amennyiben a munkavállalónak volt munkaidő-beosztása – a távolléti díjon felül megilleti az a bérpótlék is, amelyre akkor lett volna jogosult, ha a munkavégzés alóli mentesülés tartama alatt ténylegesen munkát végzett volna. Lényeges, hogy ilyenkor a távolléti díj számítása során a bérpótlék-részt (Munka Törvénykönyve 151. §) nem kell figyelembe venni; vagyis a bérpótlékok kétszeresen nem kerülnek felszámolásra. A munkavállalót ugyanakkor valamennyi bérpótlék megilleti ilyen esetben; tehát nem csak a törvény, hanem a kollektív szerződés, munkaszerződés, vagy munkáltatói szabályzat alapján járó bérpótlékokat is figyelembe kell venni.”

Alapbérrel elszámolt fizetett szabadság

Light, Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkció

Tekintettel arra, hogy a Munka Törvénykönyve nem tiltja, hogy kollektív szerződés alapján eltérjen a munkáltató a szabadság távolléti díjjal történő megállapításától, ezért választható opcióként biztosítjuk a fizetett szabadságok alapbérrel történő elszámolását, mely programunkban a Beállítás/ Számfejtési alapadatok menüpontban állítható be. Ezen beállítás alkalmazásakor a „Alapbér fizetett ünnepre” jogcím fog megjelenni.


Munka törvénykönyve változások 2013 – Összefoglaló táblázat

Munka törvénykönyve változások 2013


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2022. március (v2737)

 

Megjelenési dátum: 2022. március 24.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2022. március 25-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Törvénykövetés

Kisbenzinkutak támogatása

Kulcs-Bér  Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Beállítások/Számfejtés/Számfejtési alapadatok pontban új jelölési lehetőséget biztosít a program „Kisbenzinkutak támogatására a 84/2022. (III.5.) korm.rend.alapján jogosult” megnevezéssel. Amennyiben ez az új jelölőnégyzet bejelölésre kerül, úgy az adott cégnél a már legalább 2022. március 6. napján fennálló (megszűnés esetén nem munkáltatói felmondással megszűnő) munkaviszonyok esetén jelölhetővé és elszámolhatóvá válik a „Kisbenzinkutak támogatására a 84/2022. (III.5.) korm.rend.alapján jogosult” kedvezmény:
Kép1
Ha a Beállítások/Számfejtés/Számfejtési alapadatok pontban az új „Kisbenzinkutak támogatására a 84/2022. (III.5.) korm.rend.alapján jogosult” jelölőnégyzet bejelölt állapotú, úgy  a Dolgozó adatai/Jogviszonyok képernyőn biztosítsunk 2022. év február, március, április, május és június vonatkozásában havonkénti jelölhetőséget biztosítunk az olyan munkaviszonyok esetében, amelyek legkésőbb 2022. március 6. napján létesültek, és legalább egy napig fennállnak (és ha megszűntek, akkor a megszűnési mód nem munkáltatói vagy munkavállalói felmondás). Amely hónapra bejelölésre kerül a kedvezmény, abban a hónapban a hóvégi/kilépő számfejtés során a számfejtésben érvényesül a SZOCHO fizetési – KIVA-s vállalkozás esetében KIVA fizetési kedvezmény.
Kép2

Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Számfejtések/Hóvégi vagy kilépő számfejtésA kedvezményre jelölt munkaviszonyok esetében a hóvégi/kilépő számfejtés során a Munkáltatói közterhek szekcióban a SZOCHO/KIVA kötelezettségek nullás összegben kerülnek megjelenítésre:

Kép24

A Dolgozók listája/Névsoros lista/Lista/Jogviszonyok listája képernyőn új oszlopot biztosítunk „Kisbenzinkutak kedvezményes hónapjai megnevezéssel, amelyben követhetők a munkaviszonyokban bejelölt kedvezményes hónapok:

Kép4

Törzskarbantartás/Közös törzsek/Kilépési módok
A 84/2022. (III.5.) Kormányrendelet szerinti kedvezmény abban az esetben érvényesíthető, ha a R.2.§ (4) alapján az üzemanyagtöltő állomás üzemeltető kifizető az e rendelet hatálybalépésekor (2022. március 6-án) már fennálló munkaszerződés szerinti munkabérfizetési kötelezettségének eleget tesz, és a munkaszerződéseket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felmondással nem szünteti meg az e rendelet hatálybalépése és 2022. június 30. közötti időszakban.
Ennek megfelelően az alapértelmezetten biztosított Kilépési módok esetében jelölésre került, hogy melyek jogosítanak a kedvezmény érvényesítésére, és mely módok zárják ki az érvényesítés lehetőségét:

Kép5

Kérjük, hogy a nem alapértelmezett egyedi kilépési módok esetében vizsgálják meg, és a rendeletnek megfelelően állítsák be az új opciót.

Adatszolgáltatások/NAV felé/2208 bevallás

A 2208A Főlapra új jelölő került fel:

Kép6

A 2208M-08 lapra is új jelölő került fel:
A „Jelölje, ha a 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet 2. § (4) bekezdésében foglalt feltételek a munkavállaló vonatkozásában teljesülnek” mező kitöltése: A kifizetőnek a 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet szerinti feltételek teljesülését munkavállalónként kell vizsgálnia és a feltételek teljesülése esetén az adott dolgozóra vonatkozóan érvényesítheti a kedvezményt, melyet a jelölő mező kitöltésével jelezhet. A kedvezménnyel érintett munkavállalókra vonatkozó együttes feltételek a következők: – a kifizető a 2022. március 6-án már fennálló munkaszerződés alapján a munkabér-fizetési kötelezettségének eleget tesz, és – a kifizető a munkaszerződéseket felmondással nem szünteti meg a 2022. március 6. és 2022. június 30. közötti időszakban. A jelölő mező kitöltésének további feltétele a 2208A főlap (C) blokk Nyilatkozat egyidejű kitöltése. A 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerint töltőállomásonként legfeljebb 4 fő esetén csökkenthető az adófizetési kötelezettség.
Kép7

2208M-07 lap
385. sor: Szociális hozzájárulási adó alapja Ebben a sorban kérjük szerepeltetni a fent leírt szabályok alapján a természetes személyhez köthető szociális hozzájárulási adó alapját. Ha a 2208A főlapon nyilatkozott, hogy a 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglalt adófizetési kedvezményt igénybe kívánja venni, valamint az 5. § (3)-(5) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak és a 2208M-08 lapon jelölte, hogy a 2. § (4) bekezdésében foglalt feltételek a munkavállaló vonatkozásában teljesülnek, akkor a kötelezettség alapját a c) oszlopban teljes összegben kell feltüntetni.

386. sor: Szociális hozzájárulási adó összege E sor c) oszlopában a 385. sorban feltüntetett összeg 13 %-át kell szerepeltetni. Ha a 2208A főlapon nyilatkozott, hogy a 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglalt adófizetési kedvezményt igénybe kívánja venni, valamint az 5. § (3)-(5) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak és a 2208M-08 lapon jelölte, hogy a 2. § (4) bekezdésében foglalt feltételek a munkavállaló vonatkozásában teljesülnek, akkor a 2022. február, március, április, május és június havi szociális hozzájárulási adó-fizetési kötelezettségét csökkentheti a töltőállomáson munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személy részére juttatott, a Szocho tv. 1. § (1) bekezdése szerint adóalapot képező jövedelem után megállapított szociális hozzájárulási adóval.217 Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a 386. sor c) oszlopban az érintett munkavállaló tekintetében a csökkentett kötelezettség összegét kell feltüntetni. Ha a természetes személynek kizárólag az Szja tv. szerinti összevont adóalapba tartozó, munkaviszonyból származó jövedelmet juttatott, akkor a c) oszlopba nulla kötelezettség összeget kell szerepeltetni.
Az a) oszlopban külön fel kell feltüntetni a természetes személyt terhelő szociális hozzájárulási adó összegét.

2208M-11 lap

677. sor: A fizetendő szociális hozzájárulási adó összegéből a 6,5%-os mértékű kötelezettség alapja/összege Ha a 2208M-11-es lap 675. sorban igénybe vehető részkedvezményt tüntetett fel, akkor az ehhez kapcsolódó 6,5%-os mértékű kötelezettség alapját és összegét ebben a sorban kell szerepeltetni. A 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet alapján könnyítéssel érintett adózóknak az a) oszlopban feltüntetett teljes összegű kötelezettség alapja után a c) oszlopban a csökkentett – vagyis nulla – kötelezettség összegét kell szerepeltetni.

678. sor: A fizetendő szociális hozzájárulási adó összege Ebben a sorban a kedvezmény alapjaként figyelembe nem vehető (azaz a minimálbér négyszerese feletti) juttatással összefüggő kötelezettség alapját és összegét kell szerepeltetni. A 84/2022. (III. 5.) Korm. rendelet alapján könnyítéssel érintett adózóknak az a) oszlopban feltüntetett teljes összegű kötelezettség alapja után a c) oszlopban a csökkentett – vagyis nulla – kötelezettség összegét kell szerepeltetni.

Rehabilitációs hozzájárulás

Amennyiben a Beállítások/Számfejtés/Számfejtési alapadatok pontban az új „Kisbenzinkutak támogatására a 84/2022. (III.5.) korm.rend.alapján jogosult” jelölőnégyzet bejelölésre kerül, úgy az
üzemanyagtöltő állomás üzemeltető kifizető 2022. évben öt hónapra arányosan jutó hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól mentesül, azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett 2022. év első és második negyedévére előleget nem fizet, tehát a rehabilitációs előleg számítás futtatásakor az I. és a II. negyedévi kötelezettség gyűjtésekor 0 Ft rehabilitációs hozzájárulási előleget számol a program, az éves elszámolás során pedig hét havi arányos jutó hozzájárulás-fizetési kötelezettséget.

Jogszabályi háttér:

84/2022.(III.5.) Kor. rendelet

https://nav.gov.hu/ado/szocialis_hozzajarulasi_ado/adozasi-konnyitesek-a-kisbenzinkutaknak

 

22KIVA

Kulcs-Bér Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónkban már biztosítjuk az aktualizált  22KIVA előleg bevallás gyűjtésének lehetőségét. A bevallás a következőkkel módosult:

22KIVA főlap:
A (C) blokkból törlésre került a „Nyilatkozat a 485/2020.(XI.10.) …” jelölőnégyzet, valamint a „Nyilatkozat arról, hogy a 485/2020.(XI.10.)…” kódmező és legördülőlista.

Kép8
22KIVA-ELOLEG lap:
- Törlésre kerültek a 7-8-9-10. sorok.
- Törlésre kerültek a Negyedév 1. hónap b), Negyedév 2. hónap c) és Negyedév 3. hónap d) oszlopok, csak a Teljes negyedév a) oszlop maradt.1. sor A Tbj. szerint járulékalapot képező személyi jellegű kifizetések és a Szocho. tv. szerint meghatározott egyes juttatások – Az adóelőleg alapjának meghatározásakor az 1.sorokban szerepeltetendő tételeket kell figyelembe venni, és az így kimutatott adóelőleg-alap 10 %-ának felel meg az adóelőleg összege. Az adóelőlegre vonatkozó adatokat naptári negyedéves időszakra összesítve kell feltüntetni.2. sor A kedvezményezett foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezmény – Itt kell csökkentő tételként feltüntetni az adóalany által a kedvezményezett foglalkoztattak133 részére kifizetett munkabér, vagy a kedvezményezett foglalkoztatott után megállapított Szocho. tv. szerinti adóalap vagy a kedvezményezett kutató-fejlesztő foglalkoztatott vonatkozó tevékenysége közvetlen költségeként elszámolt bérköltség után az adóelőleg-megállapítási időszakban érvényesíthető kedvezmény összegét.- A 6. soron a százalékmértéket 10%-ra aktualizálták.Kép9

Negyedéves EB statisztikák (a tárgynegyedévben lezárt keresőképtelenségekről, CSED-ről, GYED-ről)

Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Az Adatszolgáltatások/MÁK felé pontból indítható negyedéves EB statisztikák aktualizálásra kerültek, jelen verzióban már lehetőséget biztosít a program a 2022. I. negyedéves adatgyűjtésre. A lezárt keresőképtelenségi esetek akkor kerülnek felgyűjtésre, ha a jelenlét naptárban az EB ellátási eset utolsó napján jelölésre kerül a lezártság ténye. Az eset lezárását a szóban forgó napon állva, az egér jobb klikk lenyomása után felugró „eset végének jelöl” funkcióval jelölhető.

Kép10

Új fejlesztések

Magánszemélyhez nem köthető KIVA alapot képező, a számfejtésbe nem kerülő juttatások KIVA bevallásra történő gyűjtésének biztosítása

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően a A Törzskarbantartás/Cégfüggő törzsek/Magánszemélyhez nem köthető juttatások analitika törzs beállító felületét bővítésre került egy új opcióval, amely a következő: „KIVA (Egyes megh.jutt.)”

Kép11

Amennyiben az adatszolgáltatás/NAV felé/2208 bevallás gyűjtésének futtatásakor egy analitika alap rögzítésre kerül a programbeli 2208A-01-01 lapon:

Kép12
ebben az esetben az analitika érték részletezésben a KIVA kötelezettség is megjelenik tájékoztató adatként.

A 2208A-01-01 lap mentését követően átlépve az Adatszolgáltatások/NAV felé/22KIVA pontba lépve immár megjelenítésre kerül a „Magánszemélyhez nem köthető adatok” táblarész az aktuális naptári negyedévről havi bontásban, ahol az „Újragyűjtés indítása” gombra kattintva a 2208A-01-01 lapon már rögzített analitika érték a KVA bevalláson is megjelenítésre kerül. A magánszemélyhez nem köthető adatok gyűjtésére a 2208A-01-01 lap előzetes analitika rögzítése nélkül is van lehetőség ezen a felületen az „Analitika” gombra kattintva.

Kép13

A fenti táblázatba az analitikából bekerült magánszemélyhez nem köthető KIVA kötelezettség gyűjtését a következő kapcsolódó programrészekben biztosítjuk:
-    Általános bérösszesítő
-    Analitikus bérösszesítő
-    Összevont bérkarton
Ezeken az összesítőkön a cégösszesítő oldalakon jelenik meg a magánszemélyhez nem köthető KIVA kötelezettség, abban az esetben, ha a gyűjtési feltételek megadására szolgáló szűrőablakon a „Magánszemélyhez nem köthető (nem számfejtett) kötelezettségek és kedvezmények megjelenítése” jelölőnégyzet bejelölt állapotú.
-    Közteherutalás
-    Főkönyvi feladás
Kép14

Kép15

 


3

Újdonságok a Kulcs-Beosztásban

A frissítés 2022. március 25-én lesz elérhető

1. Munkavállalói felület angol nyelven

A Munkavállalók profiljának szerkesztése alatt létre hoztunk egy új mezőt a munkavállalói felület nyelvének kiválasztására:

Kép16

A magyar mellett jelenleg az angol áll rendelkezésre:

Kép17

2. Csoportos távollét rögzítés

Új gombot hoztunk létre a Távollét szerkesztés alatt:

Kép18

A gomb megnyomása után megjelenő ablakban lehet megadni a távollét napjait és azokat a munkavállalókat kiválasztani, akikre vonatkozik a távollét:

Kép19

A Hozzáadás az összes munkavállalóhoz feliratra kattintva lehet kiválasztani azokat a munkavállalókat, akiket a megadott intervallumban távollétre jelölünk.

Kép20

A távollét beállítása a kiválasztott munkavállalókhoz a Tömeges távollét hozzáadás gomb megnyomása után történik meg.

 

3. Csoportos munkarend hozzárendelése munkavállalóhoz

A Munkarendek/Szerkesztés menüpont alatt létrehoztunk egy új mezőt a munkarendhez munkavállalók kiválasztása érdekében:

Kép21

Szerkesztés üzemmódban, a Munkavállalók mezőbe kattintva lehet kiválasztani azokat a  munkavállalókat, akikhez adott munkarendet akarjuk rendelni:

Kép22

4. A Jelenléti íven a program jelöli a home office-ban töltött munkanapot:

Kép23

 

5. A Jelenléti íven feltüntetésre került a vezetői aláírás rész

6. Munkaidőjegyzékre rákerült a munkahely megnevezése

7. Az exportált Műszaktáblázat-ban feltüntetjük a munkahelyet és a munkakört

 

Javítások


3

2208M-10 lap gyűjtése tárgyhónaptól eltérő időszaki jövedelmek számfejtése esetén

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Tárgyhónaptól eltérő időszaki jövedelmek számfejtése esetén  tárgyhavi 2208M-10 lapra kerültek gyűjtésre a jövedelmek, ha pedig ezek a jövedelmek kilépés utáni számfejtéssel kerültek elszámolásra, akkor nem kerültek gyűjtésre az adatok a 2208M-10 lapra. A hibás gyűjtés javításra került. Kérjük, hogy amennyiben a tárgyévben Önök számfejtettek a leírtak szerinti adatokat tartalmazó elszámolásokat, ellenőrizzék a 2208M-10 lapi gyűjtést
.


3
2208 önellenőrzés gyűjtés

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Önellenőrzés gyűjtésekor nem csak a módosított számfejtést tartalmazó jogviszony(ok), hanem valamennyi – módosítással nem érintett – 25 év alatti vagy NÉTAK kedvezménnyel érintett jogviszony is gyűjtésre került az önellenőrző bevallásba. A hibát javítottuk.

3
Főkönyvi felosztás lista hibaüzenet

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Az Adatszolgáltatások/Főkönyvi listák/Főkönyvi felosztás lista esetében, amennyiben a szűrőablakon be volt jelölve valamelyik opció a „Jövedelmek arányában bontott” szekció alatt, akkor a hibaüzenet jelentkezett, és a lista nem volt indítható.
2022-03-24_11h17_01

Jelen verziónkban javítottuk a hibát

 

Önellenőrzés gyűjtésekor nem csak a módosított számfejtést tartalmazó jogviszony(ok), hanem valamennyi – módosítással nem érintett – 25 év alatti vagy NÉTAK kedvezménnyel érintett jogviszony is gyűjtésre került az önellenőrző bevallásba. A hibát javítottuk.