Küldje el ezt a cikket! Küldje el ezt a cikket!
Cikk nyomtatása Cikk nyomtatása

Kulcs-Bér Európa


Általános információk

A Kulcs-Bér Európa, egyaránt megoldást kínál azon cégek számára, akik külföldi kiküldetés keretében vagy külföldi telephelyen foglalkoztatnak munkavállalókat, illetve, ahol külföldiek foglakoztatása során szükséges, hogy angol vagy német nyelven tájékoztatást adjanak, legyen szó fizetési jegyzékről, nyilatkozatokról, vagy akár jelentések készítéséről.

A külföldi telephelyen történő foglalkoztatottak száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, ahogy ez az alábbi statisztikai kimutatásból is jól látható. A külföldi foglakoztatás szerteágazó szabályozása miatt, jelentős adminisztrációs terhet ró a munkáltatókra, amelyet szeretnénk csökkenteni, ezért döntöttünk a Kulcs-Bér Európa program megvalósítása mellett.

Külföldi foglalkoztatás statisztika

„A foglalkoztatottak az előző év I. negyedévéhez viszonyított 145 ezres létszámnövekedéséből a nők 51,5 ezer, a férfiak pedig 93,5 ezer fővel részesültek. A nemek közötti különbség részben azzal függ össze, hogy nagyobb mértékben nőtt a közfoglalkoztatás keretében dolgozó férfiak létszáma, és a versenyszférában is a férfi dominancia jellemezte területek voltak a fő létszámfelvevők. A létszámnövekedés 2/3-a a hazai elsődleges munkaerőpiacon működő szervezeti körre jutott, a fennmaradó egyharmadon 2:1 arányban osztozott a közfoglalkoztatás, illetve a külföldi telephelyen történő munkavállalás.”
Forrás: Statisztikai Tükör 2016. június

A külföldi foglakoztatás történhet kiküldetés keretében, legfeljebb 12 hónapig, amely időszak további 12 hónappal meghosszabbítható. Ebben az esetben a munkavállaló Magyarországon marad biztosított, tehát a munkaszerződésben meghatározott alapbére alapján kell a járulékalapot képező jövedelmet megállapítani. Általánosságban elmondható, hogy a jövedelme külföldön adóköteles, ez alól a szabály alól kivétel az OECD kettősadózás elkerüléséről szóló egyezményei alapján, ha a kiküldetésben végzett munka nem haladja meg a 183 napot.

A különböző egyezmények és országok közti megállapodások jövedelemtípusonként is meghatározhatják, hogy egy adott jövedelem hol adóköteles, így előfordulhat, hogy a munkavállalónak hazai, valamint külföldi adóköteles jövedelme is keletkezik.

Előzetes felméréseink alapján, azt tapasztaltuk, hogy a cégeknek jelenleg nem áll rendelkezésükre olyan nyilvántartási és elszámoló rendszer, amelyben a Magyarországon fizetendő járulék alapot külön tudná kezelni a külföldön adóköteles jövedelmektől. A Kulcs-Bér Európa erre kíván megoldást nyújtani, ezáltal a munkáltatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy egy számfejtésen belül kezelje a munkavállaló járulék alapját, abban az esetben is, ha az nem eredményez kifizetendő jövedelmet, ugyanakkor az adatszolgáltatásokhoz szükséges külföldi jövedelmek nyilvántartására is megoldást nyújt.

A program egyaránt lehetőséget biztosít a forintban és a devizában elszámolt/kifizetett jövedelmek nyilvántartására, ezzel is tovább egyszerűsítve a külföldi foglalkoztatással járó adminisztrációt.

Amennyiben a magyar munkáltató külföldi telephelyén történik a munkavégzés fontos lehet a bérköltségek megoszlásának nyilvántartása is, amelyhez szintén segítséget nyújt a Kulcs-Bér Európa.

Innen pedig már csak egy lépés az automatikus főkönyvi feladás, amellyel a könyvelésbe át tudják adni a telephelyek bérköltségeit, anélkül, hogy különböző nyilvántartásokból kézzel kellene az adatokat összesíteni és lekönyvelni.

A Web-es alkalmazások megkönnyítik a szabadságok nyilvántartását földrajzi helytől függetlenül, így az adatok a lehető leggyorsabban a bérszámfejtő rendelkezésére állhatnak a hóvégi számfejtések elkészítéséhez.

Azon túl, hogy egyre több cég foglalkoztatja külföldön munkavállalóit, hazánkban is egyre több külföldi anyanyelvű munkavállalóval találkozhatunk, akiket a magyarországi jogszabályoknak megfelelően szükséges tájékoztatnunk.

Azon cégek számára is segítséget kívánunk nyújtani, akik ezzel a helyzettel szembesülnek, ezért a Kulcs-Bér Európa tartalmazza a bérjegyzéket, valamint valamennyi munkavállalói nyilatkozatot német és angol nyelven is. A Web-Jelenlét, Web-Szabadság tervező, és az Elektronikus bérjegyzék kiküldési lehetőségünk szintén elérhető az említett két idegen nyelven, igyekezve ezzel könnyíteni a cégen belüli kommunikációt, valamint a bérszámfejtés menetét.

Természetesen gondoltunk arra is, hogy a cég menedzsmentje számára is szükséges lehet idegen nyelvű kimutatások készítése, így a bérösszesítőt, valamint az analitikus lekérdezéseket is elérhetővé tettük angol, valamint német nyelven. A program felhasználói felülete természetesen továbbra is magyar, így a felhasználó számára nem okoz nehézséget a lekérdezések összeállítása.

Új adatrögzítési lehetőségek

1. Beállítások menü

1.1. Banki adatok

Dolgozói és céges banki adatok esetén is lehetőségünk van jelölni, hogy külföldi bankszámláról van szó.

A céges bankot a Beállítások/Cégadatok/Banki adatok menüpontban tudjuk felvenni:

Céges banki adatok

Amennyiben jelöljük, hogy külföldi számlaszámról van szó, a 3×8-as tagolás eltűnik a bankszámlaszámnál és lehetővé válik az IBAN szám rögzítése. Külön mezőben rögzíteni tudjuk a cég SWIFT számát is.

1.2. Számfejtési alapadatok

A Kulcs-Bér Európa program lehetőséget kínál rá, hogy a dolgozók a webjelenléti rendszerben jelöljenek külföldi kiküldetés jelenlét jogcímet. Ezen jelölés mellett a program a webjelenlét leszinkronizálása során, a Beállítások menüben megadott külföldi kiküldetés napi összege alapján kiszámolja, hogy adott hónapban a dolgozót mekkora összegben illeti meg külföldi kiküldetési napidíj.

Ennek számítása érdekében új beállítási lehetőség érhető el a Beállítások/Számfejtési beállítások menüpontban:

Külföldi kiküldetés napi összege

Az ablakban meg tudjuk adni a külföldi kiküldetés napi összegét és azt, hogy milyen jövedelem jogcímen számolja el a program. Arra figyelni kell, hogy a külföldi kiküldetés összegét jelenleg csak és kizárólag euróban lehet megadni.

A külföldi kiküldetés napi összegének beállítása csak akkor látszik, ha a webjelenlét beállító felületén jelölésre került, hogy ezt a funkciót a webjelenlétben alkalmazni kívánják.

1.3. Külföldi munkavégzés

A Beállítások/Számfejtés/Külföldi munkavégzés menüben minden hónaphoz kapcsolódóan lehetőséget biztosítunk árfolyam rögzítésére:

Árfolyam rögzítés

Árfolyam rögzítésére abban az esetben van szükség, ha adott hónapban rögzítettünk fel valamelyik dolgozóhoz külföldi munkavégzést. Ebben az esetben árfolyam rögzítése nélkül a számfejtés nem készíthető el.

1.4. Dátumformátum

A nyomtatványok angol illetve német nyelvű megjelenítéséhez igazodva, lehetőségünk van az adott nyelvre jellemző dátumformátum kiválasztására is.

A Beállítások/Számfejtés/Nyomtatványok beállításai menüpontban tudjuk kiválasztani a kívánt dátumformátumot:

Dátumformátum megadása

2. Törzskarbantartások

2.1. Közös törzsek

• Állampolgárság: Az állampolgárságok rögzítésére szolgáló törzs két új oszloppal bővült. Ezekben lehetőségünk van angol illetve német nyelven rögzíteni az állampolgárság megnevezését.

• Bank: A bank adatlapján beállítható, hogy devizautalás esetén a program milyen formátumban állítsa össze az utalási file-t:

Deviza utalás beállítása

• Foglalkozási viszony: A gyári alapértelmezett foglalkozási viszonyok megnevezése angol illetve német nyelven is rögzítésre kerül a foglalkozási viszonyok adatlapján.
Ennek köszönhetően az idegen nyelvű nyomtatványokon a foglalkozási viszonyok megjelenítése is a választott nyelven történik.

Az egyénileg kialakított foglalkozási viszonyok esetén is elérhető ez a rögzítő felület, így ezek esetében is megadható az idegen nyelvű megnevezés:

Foglalkozási viszonyok megnevezése

• Jövedelem jogcím: A gyári alapértelmezett jövedelem jogcímek esetén megadtuk a német és angol megnevezést is, így az idegen nyelvű nyomtatványokon ezek a jövedelem jogcímek angol illetve német nyelven jelennek meg. Ez a lehetőség az egyénileg felvett jövedelem jogcímek esetén is elérhető:

Jövedelem jogcím megnevezése

• Irányítószám: Az irányítószámokat tartalmazó törzs is szabadon bővíthető, így szükség esetén külföldi települések irányítószáma is rögzíthető.

• Közterület jellege: A programban jelenleg a Magyarországra és az Egyesült Államokra jellemző közterület jellegek érhetők el, de a törzsadatok listája korlátlanul bővíthető.

• Levonási jogcím: A levonási jogcímek megnevezése is fordításra került. Egyénileg felvett levonási jogcímek esetén a levonási jogcím adatlapján utólag is feltölthető az idegen nyelvű megnevezés.

• Ország: Az ország megnevezéseket tartalmazó törzsadatok adatlapján is lehetővé tettük az idegen nyelvű megnevezések rögzítésének lehetőségét. Amennyiben szükséges, ezen megnevezések idegen nyelvű megfelelőjét kézzel kell megadni:

Ország megnevezés-címformátum

Itt beállítható továbbá a címformátum is. A címformátum a cím nyomtatványokon történő megjelenítését befolyásolja.

• TEÁOR: A TEÁOR számokat tartalmazó törzsben szintén lehetőséget biztosítunk az idegen nyelvű megnevezések rögzítésére.

2.2. Cégfüggő törzsek

• Beosztás: A cégnél használatos beosztások angol illetve német megfelelője rögzíthető a törzsben a beosztások adatlapján.

• Külföldi munkavégzés helye: Ebben a menüpontban kell felrögzíteni, hogy az adott cég, mely külföldi telephelyen foglalkoztat munkavállalókat:

Külföldi munkavégzés helye

Meg kell adni a külföldi foglalkoztatás megnevezését, az elszámoláshoz alkalmazott pénznemet, illetve hogy a kifizetendő összeg, milyen jövedelem elemekből épül fel:

- Csak a külföldi munkavégzés idején Magyarországon járulékalapot képező jövedelem: Ebben az esetben csak a külföldi munkavégzés idejére Magyarországon járulékalapot képező jövedelem kerül megjelenítésre, mint kifizetendő összeg. A fizetési jegyzéken ez az összeg megjelenik a hóvégi kifizetés vagy utalás soron, utalás esetén az utalandó listára illetve az utalási file-ba felgyűjtésre kerül.

- Csak a külföldi munkavégzésre tekintettel fizetett jövedelem: A külföldi munkavégzésre tekintettel nem magyar pénznemben fizetett összeg kerül feltüntetésre, mint kifizetendő.

- Mindkettő: A külföldi munkavégzés idejére Magyarországon járulékalapot képező jövedelem és a külföldi munkavégzésre tekintettel nem magyar pénznemben fizetett összeg is megjelenik, mint kifizetendő összeg.

- Egyik sem: Sem a külföldi munkavégzés idején Magyarországon járulékalapot képező jövedelem, sem a külföldi munkavégzésre tekintettel fizetett összeg sem jelenik meg kifizetendőnek.

Külföldi jövedelem tartalmazza a magyar járulékköteles jövedelmet: Amennyiben ezt a jelölőnégyzetet pipáljuk, akkor a program a nem magyar pénznemben kifizetett összeg részének tekinti a Magyarországon a külföldi munkavégzés idejére járulékalapot képező jövedelmet.

Az adatlapon fel tudjuk rögzíteni, hogy az adott ország előírásai alapján hány nap szabadság illeti meg a dolgozót, amit nem magyar pénznemben kell kifizetni részére. Azt is meg tudjuk adni, hogy mekkora az egy nap szabadságra járó összeg a helyi előírások alapján.

• Munkakör: A cégben használatos munkakörök esetén meg tudjuk adni az angol illetve a német nyelvű megnevezést is.

• Szervezeti egység: A szervezeti egység nevét angol illetve német nyelven is meg tudjuk adni.

• Telephely: A telephely nevét angol illetve német nyelven is meg tudjuk adni.

• VBK juttatás: Amennyiben cafetéria modult használunk, akkor a cégfüggő törzsben fel tudjuk venni a cégben használatos cafetéria elemeket, és meg tudjuk adni ezek angol illetve német nyelvű megnevezését is.

• VBK juttatás csomag: Amennyiben cafetéria csomagokat állítunk össze és ezeket tesszük a dolgozók által választhatóvá, akkor ebben az esetben is meg tudjuk adni a csomag megnevezésének idegen nyelvű megfelelőjét.

3. Dolgozói adatlap

3.1. Személyi alapadatok

• Személyi adatok: A dolgozó adatlapján a Személyi alapadatok/Személyi adatok menüpontban van lehetőségünk megadni, hogy milyen nyelven szeretnénk a dolgozóval tartani a kapcsolatot a webes alkalmazásokon keresztül illetve, hogy milyen nyelven szeretnénk elkészíteni részére a fizetési jegyzéket:

Dolgozóhoz választott nyelv megadása

• Elérhetőségek: Az Elérhetőségek felületen be tudjuk állítani a dolgozóhoz akár külföldi lakcímét is. Amennyiben a Törzskarbantartások/Közös törzsekben felvettük a külföldi település irányítószámát, a külföldi országban használatos közterület jellegeket, akkor ezek a dolgozói adatlap ezen felületén kiválaszthatók, elérhetők.

Abban az esetben, ha az ország adatlapján megadtuk a címformátumot, akkor a dolgozó adatait tartalmazó nyomtatványokon a cím az adott országra jellemző struktúrában kerül megjelenítésre:

Címformátum megjelenése a nyomtatványokon

Ezen a nyomtatványom a munkáltató esetén magyar címformátumot állítottunk be, a munkavállaló esetén viszont német címformátumot. Így a dolgozó a számára megszokott formátumban kapja az adatokat.

• Banki adatok: A dolgozó adatlapján a Banki adatok menüpontban be tudjuk rögzíteni a dolgozó által használt bankszámlaszámot. A Kulcs-Bér Európa lehetővé teszi, hogy amennyiben a dolgozó külföldi banknál rendelkezik folyószámlával, akkor ennek adatait is el tudjuk tárolni a dolgozó adatlapján, jövedelmeinek kifizetése során ezeket az adatokat a program fel is használja.

Dolgozó banki adatok

Amennyiben jelöljük, hogy a dolgozó külföldi bankszámlaszámmal rendelkezik, a 3*8-as tagolás eltűnik a számlaszámnál, így lehetőség van IBAN számot rögzíteni a mezőbe.

Szintén elérhető a SWIFT kód rögzítés lehetősége.

3.3. Adószámítási adatok és kedvezmények

A dolgozó adatlapján a Jogviszonyok/Bérügyi adatok/Adószámítási adatok és kedvezmények menüpontban megtalálható a külföldön adózó hónapok jelölésének lehetősége.

A beállítás jelentősége abban áll, hogy jelölése mellett a program nem számfejt személyi jövedelemadót a dolgozó jövedelméből.

A Kulcs-Bér Európa programban ennek a jelölésnek azonban nincs jelentősége.

A külföldi munkavégzésre vonatkozó adatok megadása mellett a program helyesen, a beállításoknak megfelelően kezeli a külföldi munkavégzéssel kapcsolatos jövedelmek esetén a személyi jövedelemadó számfejtését.

A Kulcs-Bér Európa lehetővé teszi, hogy amennyiben a dolgozó adott hónapon belül Magyarországon illetve külföldön is jövedelemre tesz szert (nem átfedő időszakban), akkor a magyarországi jövedelméből érvényesítse az általános szabályok szerinti levonásokat, a külföldi jövedelméből pedig a beállításoknak megfelelően vonja az adót vagy sem.

Erre a program figyelmezteti is a felhasználót:

Külföldön adózó hónapok

3.4. Külföldi munkavégzés

• Munkavégzés időszakok, jövedelmek: Új menüponttal bővült a dolgozók adatlapja. A jogviszonyokon belül találjuk a Külföldi munkavégzés menüpontot, ezen belül a Munkavégzés időszakok, jövedelmek felületen tudjuk berögzíteni a dolgozók külföldi munkavégzéséhez kapcsolódó adatokat:

Külföldi munkavégzés időszakok, jövedelmek

Időintervallumra tudjuk rögzíteni, hogy a dolgozó mikor dolgozik külföldön. A dátumig mező kitöltése nem kötelező, a program folyamatosnak kezeli a külföldi munkavégzést, míg a záró dátumot meg nem adjuk.

Az itt megadott időintervallumra feltölti a dolgozó jelenlét adatit külföldi munkavégzéssel:

Külföldi kiküldetés a jelenlét adatoknál

A munkavégzés helye mezőben legördülő menüből választhatjuk ki a Törzskarbantartások/Cégfüggő törzsek/Külföldi munkavégzés helye menüpontba felvett munkavégzési helyeket.

Itt tudjuk jelölni azt is, hogy a külföldi munkavégzésre tekintettel szerzett jövedelem külföldön vagy Magyarországon adózik.

Fel tudjuk rögzíteni, hogy a külföldi munkavégzés idején a magyarországi biztosítási jogviszony fenntartása érdekében mekkora összeg alapján vonják a járulékokat. Ezt az összeget a külföldi munkavégzés idejének megfelelően a program arányosítja (az arányosítás naptári napok alapján történik).

A külföldi munkavégzés időszakának rögzítését követően a Külföldi munkavégzés jövedelme és adója ablakban meg kell adnunk, hogy ezen időszak tekintetében a dolgozót mennyi bér illeti meg, illetve ebből mennyi adó került levonásra. Tabulátor billentyűvel lépdelve a program a bruttó és a levont összeg különbözeteként meghatározza a nettó összeget.

Az itt kalkulált jövedelem kerül számfejtésre a hóvégi számfejtés során.

3.5. Jövedelem kifizetések

A dolgozó adatlapján a jövedelem kifizetések menüpontban be tudjuk állítani a dolgozók részére az idegen pénznemben történő kifizetést, akár készpénzes, akár utalásos formában.

Amennyiben a dolgozó részére csak idegen pénznemben teljesítünk kifizetést, akkor egy sort kell felvennünk a Jövedelem kifizetések menüpontban, ahol jelölni kell a kifizetés pénznemét.

Amennyiben forintban és idegen pénznemben is teljesítünk kifizetést, akkor ezt két soron kell rögzíteni az alábbi módon:

Jövedelem kifizetések

A külföldi kifizetés jelölése esetén az Elszámolás menüben, a munkabérek utalása során jelölni tudjuk, hogy csak a devizás kifizetéseket gyűjtse fel a program. Természetesen ebben az esetben is él az azonos számlaszámra történő összevonás lehetősége, de csak abban az esetben, ha azonos pénznemekről van szó.

A Jövedelem kifizetések menüpontban nincs korlátozva, hogy hány kifizetés sort veszünk fel, illetve hány pénznemben.

3.6. Jelenlét adatok

A jelenlétadatos táblázat új sorral bővült, ahol a Külföldi munkavégzés időszakok menüpontban megadottak alapján megjelenítésre kerülnek a külföldi munkavégzéssel lefedett napok:

Külföldi kiküldetés a jelenlét adatoknál

3.7. Számfejtések

• Hóvégi számfejtés: A hóvégi számfejtési képernyő kibővült, hogy megjeleníthetők legyenek a külföldi munkavégzésre tekintettel kifizetett jövedelmek adatai is:

Hóvégi számfejtés képernyője

Az ablak felső részén, jobb oldalon látjuk a dolgozót adott hónapban megillető kifizetések megoszlásának táblázatát. Kifizetőként megkülönböztetésre kerül a magyarországi cég illetve külföldi telephely. A táblázat azt mutatja, hogy ezek közül melyik teljesít a dolgozónak kifizetést, milyen összegben és milyen pénznemben.

Az ablak felső részén bal oldalt a magyarországi kifizetések kerülnek megjelenítésre forintban illetve külföldi pénznemben.

A számfejtési képernyő alján találjuk a külföldi munkavégzéssel kapcsolatos jövedelmek részletezését: milyen árfolyamon került átváltásra, mekkora a bruttó összeg, mekkora adó terheli, mekkora a nettó összege.

A számfejtést befolyásolja, hogy a Törzskarbantartások/Cégfüggő törzsek/Külföldi munkavégzés menüpontban illetve a dolgozó adatlapján a Külföldi munkavégzés időszakok, jövedelmek felületen hogyan állítottuk be a külföldi munkavégzés adatait.

Magyarországon fizetendő: Csak a Magyarországon járulékalapot képező jövedelem

A külföldi jövedelem nem tartalmazza a magyar járulékköteles jövedelmet

A külföldi munkavégzésre tekintettel szerzett jövedelem külföldön adózik

Számfejtés 1. példa

Ebben az esetben a Külföldi munkavégzés – jövedelem kifizetések ablakban nem jelenik meg fizetendő összeg, hiszen a külföldi munkavégzésre tekintettel fizetett összeget a külföldi telephely állja. Ugyanakkor a részletezés megmutatja, hogy a külföldi munkavégzésre tekintettel a külföldi telephely milyen összeget fizetett ki, és hogy Magyarországon milyen összeg kerül kifizetésre. Mindez pénznemenkénti bontásban.

A Magyarországon kifizetésre kerülő összeg megjelenik a magyar számfejtés eredményét mutató kifizetendő táblázatban is.

-Magyarországon fizetendő: Csak a külföldi munkavégzésre tekintettel fizetett jövedelem

A külföldi jövedelem nem tartalmazza a magyar járulékköteles jövedelmet

A külföldi munkavégzésre tekintettel szerzett jövedelem külföldön adózik

Számfejtés 2. példa

Ezen beállítás szerint Magyarországon csak a külföldi munkavégzésre tekintettel juttatott bért fizetik ki (a külföldi munkavégzés idejére Magyarországon biztosítási jogviszonyt eredményező járulékalapot képező jövedelmet nem). Ennek megfelelően a Külföldi munkavégzés – jövedelem kifizetések ablakban a cég neve mellett megjelenik a külföldi pénznemben fizetendő összeg.

Ezen példák mintájára változik a számfejtési képernyőn megjelenő adatok elrendezése, amennyiben minden jövedelmet Magyarországon vagy minden jövedelmet külföldön fizetnek meg.

A megjelenítés természetesen annak megfelelően is módosul, hogy a jövedelmet terhelő adót külföldön vagy Magyarországon fizetik.

• Kilépő számfejtés: A program kilépő számfejtés készítése estén is kezeli a Külföldi munkavégzés időszakok, jövedelmek táblázatában rögzített adatokat.

Nyomtatványok, nyilatkozatok

A nyomtatványok és nyilatkozatok szűrőablakán megtalálható a megjelenítés nyelvének beállítási lehetősége:

Nyomtatványok nyelvválasztása

A szűrőablakon be tudjuk állítani, hogy milyen nyelven szeretnénk megjeleníteni az adott nyilatkozatot vagy nyomtatványt. A Dolgozói nyelvbeállítással egyező opció azt teszi lehetővé, hogy ha kiválasztjuk a nyomtatvány nyelvét, akkor annak megfelelően kiválogatja a program azokat a dolgozókat, akikhez ugyanaz az alapértelmezett nyelv került beállításra. Így gyorsabban ki lehet választani, hogy kiknek szeretnénk az adott nyelven előállítani a nyomtatványt vagy nyilatkozatot.

1. Idegen nyelven elérhető nyomtatványok

• Adóadatlap

• Álláskeresési igazoló lap

• Biztosítotti nyilvántartásba vétel

• Bérkarton

• Bérösszesítő igazolás egyszerűsített foglalkoztatott részére

• EKHO igazolás

• Járulékigazolás

• Jövedelemigazolás

• Fizetési jegyzék

• Aláíró jegyzék

• Munkaviszony igazolás

• Munkavállalói tájékoztató

• Működési bizonyítvány

2. Nyilatkozatok

• Apai szabadság igénybevétele

• Cégüdülő szolgáltatás igénybevétele

• Családi adóalapkedvezmény nyilatkozat

• Egyedülállóság

• EHO nyilatkozat

• Első házas kedvezmény érvényesítése

• Éves szabadság eltérő kiadása

• Gyermek után járó pótszabadság igénybevétele

• Iskolakezdési támogatás

• Járuléklevonás

• Keresetigazolás

• Költségnyilatkozat

• Külföldi magánszemély adókedvezmény nyilatkozata

• Önkéntes kölcsönös egészségpénztári tagság

• Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári tagság

• Önsegélyező pénztári tagság

• Személyi kedvezmény érvényesítése

• TB kiskönyv hiánya

• Üdülési csekk igénybevétele

• VBK juttatás tartozás levonás

Adatszolgáltatások

1. 08INT

Az adatszolgáltatáson a LXXX. törvény 56/A§-a alá eső munkáltatóknak kell havi rendszerességgel beadni a NAV felé.

LXXX. törvény 56/A§

„A magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezett külföldi foglalkoztató (a továbbiakban: külföldi vállalkozás) javára biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében munkát végző foglalkoztatott részére kifizetett járulékalapot képező jövedelem alapulvételével a külföldi vállalkozás a 19.§ (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott nyugdíjjárulékot, valamint egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot állapít meg és von le.”

A programban felrögzített adatok alapján a program automatikusan előállítja az adatszolgáltatást és lehetőséget ad az ÁNYK-ban történő automatikus megnyitásra.

A menüpont indítását követően az általános szűrőablakon tudjuk kiválasztani, mely dolgozók adatait szeretnénk az adatszolgáltatásra felgyűjteni.

2. Bérösszesítők

A menedzsment részére továbbítható adatszolgáltatások szűrőablakán is lehetőséget biztosítunk az angol vagy német nyelvű megjelenítés beállítására.

• Általános bérösszesítő

• Analitikus bérösszesítő

• Összevont bérkarton

Webes alkalmazások

1. Webjelenlét

A Kulcs-Bér Európa által elérhető a webjelenlét idegen nyelvű kezelő felülete. Az alkalmazás aktiválása a megszokott módon történik. Az idegen nyelvi modul eredményeként azonban nyelvválasztási lehetőséget találunk a kezelőfelületen, így a magyar mellett angol és német nyelven is megjeleníthető az alkalmazás.

Webjelenlét kezdő képernyő

A megjelenítés beállításainak mentése érdekében cookie-kat helyeztünk el az oldalon. Ezek segítségével a Windows felhasználóhoz illetve a böngészőhöz kapcsolódóan elmentjük a webjelenléthez választott nyelvet, így ismételt megnyitás esetén már ezzel a megjelenítéssel fogadjuk a felhasználót.

Webjelenlét_német

A felület nyelvesítése teljes körű, így az aktiváló üzenetek, a magyarázó szövegek, a rövidítések a figyelmeztetések, tájékoztatások, értesítések mind a választott nyelven jelennek meg.

Az alkalmazáshoz kapcsolódó levelezések, szabadság elfogadás/elutasítás nyelve szintén a választott nyelven történik.

A webjelenlétben lehetőségünk van jelölni a külföldi kiküldetés időszakát. Ezen opció aktiválásához a Beállítások/Web Jelenlét menüpontban be kell pipálni a külföldi kiküldetés jelölőnégyzetét és fel kell szinkronizálni a beállításokat a webjelenlétre:

Külföldi kiküldetés webjelenlét beállítás

Ezt követően a webjelenlét dolgozói felülete kiegészítésre kerül egy plusz oszloppal:

Külföldi kiküldetés a webjelenlétben

A külföldi kiküldetés távollétet engedélyeztetni kell a felettessel, ezért új opcióként megtalálható a külföldi kiküldetés engedélyeztetéséhez kapcsolódó kérelem küldés is. Ennek működése megegyezik a szabadságkérelem küldésével.

2. Elektronikus bérjegyzék

A dolgozó adatlapján lehetőségünk van beállítani, milyen nyelven szeretnénk kommunikálni a dolgozóval az elektronikus bérjegyzékhez kapcsolódó tájékoztató és kísérő levelekben, milyen nyelven szeretnénk előállítani a részére küldött fizetési jegyzékeket:

Dolgozóhoz választott nyelv megadása

Amennyiben elektronikus bérjegyzéket küldünk a dolgozó részére, akkor az ezzel kapcsolatos levelezés is a választott nyelven történik.


Hasznos volt az információ?
info

Miért nem volt hasznos az információ? Kérjük, írja le pár mondatban észrevételét!
Hasznos volt az információ?
info


Kapcsolódó bejegyzések