Kulcs-Bér telepítése Microsoft Windows 8 (8.1) illetve Windows 10 operációs rendszerre

Jelen cikkünkben segítségükre szeretnénk lenni néhány instrukcióval Windows 8 (+) operációs rendszerre való telepítésre vonatkozóan.


Kulcs-Bér program futtatása Windows 10 operációs rendszeren

2015. július 29-étől elérhető a Microsoft új operációs rendszere a Windows 10.

Az új operációs rendszeren a Kulcs-Bér program futtatásához egyetlen beállítást kézzel módosítanunk kell, ez pedig a dátum formátum beállítása!

A Windows ikonra kattintva válasszuk a Gépház menüpontot:

WIN10_Gépház

A Gépházon belül válasszuk az Idő és nyelv, ezen belül pedig a Régió és nyelv menüpontot! A megjelenő ablakon a Kapcsolódó beállítások alatt megtaláljuk a További dátum-, idő- és területi beállításokat:

WIN10_RégióésNyelv

Ekkor újabb ablak ugrik fel:

WIN10_Régió

Válasszuk a Hely módosítása pontot!

Először ellenőrizzük, hogy a Lakóhely beállítása, illetve a Felügyeleti eszközökön belül az Unicode szabványt nem támogató programok nyelve magyar legyen:

WIN10_Unicode

Ezután a Formátumokon belül ellenőrizzük, hogy a formátum magyar legyen, majd kattintsunk a További beállításokra:

WIN10_Továbbibeáll

A Dátum fül alatt kell módosítani a rövid dátum formátumot:

WIN10_RövidDátum

Az évet illetve a hónapot lezáró pont mögül ki kell törölni a szóközt!

Az Alkalmaz majd az OK gomb megnyomásával mentjük a beállításokat.

A módosítást követően fennakadás nélkül tudják használni Kulcs-Bér programjukat az új operációs rendszeren!


Verziótájékoztató: Kulcs-Bér 2013 december/3 (13M29)

Megjelenési dátum: 2014. április 7.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

13M29 – A 2013. évi személyi jövedelemadó, valamint a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának munkáltatói adó megállapítása


Kulcs- Bér Verziótájékoztató 2015. szeptember (1992)

Megjelenési dátum: 2015. szeptember 02.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!


Rendszerkövetelmény

Milyen számítógépen futtatható a Kulcs-Bér rendszer?


SQL adatbázis szerver átállás – Frissítés SQL Server 2017-re – Kulcs-Bér program

Az SQL2017 szerverre történő áttéréssel a Kulcs-Bér program minimális rendszerigénye: Windows 8, 64 bites operációs rendszer.

Az ajánlott rendszerigény: Windows 10 (1607 verzió), 64 bites operációs rendszer.

1. Adatmentés készítése

Az SQL szerver frissítése előtt készítsen adatmentést azokról  Kulcs-Bér program által használt adatállományokról, melyek SQL 2012 szerveren vagy annál alacsonyabb verziójú szerveren vannak tárolva.

FONTOS!  Új típusú (18 karakter hosszú) termékszámmal rendelkező Ügyfeleinknek előzőleg szükséges a termékszám deaktiválása.

2. Kulcs-Bér program teljes telepítő letöltése, indítása

A telepítőt letöltése után el kell indítani. A teljes telepítő a Microsoft SQL Server Express Editon verziót telepíti, abban az esetben, ha az eszközön, ahova a a telepítés történik, nem található „SQL2017″ néven adatbázis szerver instance.

2022-11-07_09h53_49

Az SQL2017 szerverre történő áttéréssel a Kulcs-Bér program minimális rendszerigénye: Windows 8, 64 bites operációs rendszer. Ez alatti verzió esetén a program telepítése nem történik meg, erről hibaüzenetet küld a telepítő.

MicrosoftTeams-image

Az ajánlott rendszerigény: Windows 10 (1607 verzió), 64 bites operációs rendszer.
Amennyiben az eszközön nem található legalább 4.6 verziójú .NET, a telepítő  előzőleg .NET 4.8-at telepít. A .NET 4.8 telepítése után az eszköz újraindítása szükséges. Az újraindítás után, majd a telepítő újraindítása után történik meg az SQL szerver telepítése.

A Kulcs-Bér program hálózatos telepítéséhez készített  útmutató segítséget nyújt a megfelelő beállítások elvégzéséhez.

 

 

 

3. Kapcsolódás az SQL 2017 szerverhez

Miután a teljes telepítő befejezte a telepítést, el kell indítani a Kulcs-Bér programot, majd indítani a Karbantartás/SQL Beállítás varázslót.

 

2022-11-07_10h15_37Az SQL beállítás varázslóban meg kell adni az új instance elérési útját:

2022-11-07_10h32_28

A termékszám megadása után létre kell hozni egy teszt cég adatbázist:

2022-11-07_10h49_44

4. Adatmentés visszatöltése a SQL 2017 szerverre

Az Adatmentő és visszatöltő segédprogram felhasználói leírása itt érhető el.


Szja bevallások 2014


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. augusztus/4 (v2672)

 

Megjelenési dátum: 2021. szeptember 2.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Felhős ügyfeleink részére a frissítő verzió 2021. szeptember 3-án lesz elérhető.

Fejlesztések

Újdonságok technológia váltás eredményeként

Főfoglalkozású egyéni vállalkozó GYED melletti kivétje

Felszolgálási díj TB járulékalap megjelenítése a Járulékigazoláson

 

 

Javítások

Évközi kilépés miatt egyes meghatározott juttatássá váló SZÉP juttatás szochó alapjának helyes meghatározása

A nem fizetett tanulmányi szabadság és az egyéb nem fizetett rendkívüli szabadság ideje alatt a biztosítás szünetel

 

 

Fejlesztések


1
Újdonságok technológia váltás eredményeként
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Kulcs-Soft programcsalád egyéb ügyviteli termékeihez hasonlóan jelen verziónktól a Kulcs-Bér programunk működése is új, modernebb technológiai alapokra helyeződik.

a) Ennek első eredményeként jelen verziónktól kezdődően felhasználóinknak lehetősége nyílik a program által előállított nyomtatványokat xlsx formátumú fájlba exportálni.

2021-09-02_12h05_17

b) Szintén a technológia váltásnak köszönhetően jelen verziónktól az xls valamint az xlsx exportok kapcsán lehetőséget biztosítunk arra, hogy az exportált nyomtatványok egyetlen munkalapra, vagy oldalanként külön munkalapokra kerüljenek felgyűjtésre.

Kép1

Az Oldaltörések opció bejelöltsége mellett oldalanként külön mappába gyűjtve készül el az export:

Kép2

c) A dátumok naptárból történő választása is a jelenleg legelterjedtebb módon történik jelen verziótól:

2021-09-02_12h09_20Az év váltáshoz a hónap melletti évszámra kell kattintani:

2021-09-02_12h15_09

2021-09-02_12h13_02

1

Főfoglalkozású egyéni vállalkozó GYED melletti kivétje
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően új jövedelem jogcímet biztosítunk a Törzskarbantartások/Közös törzsek/Jövedelem jogcím csoportban „Vállalkozói kivét nem kieg.tev. GYED mellett” megnevezéssel, kérjük, hogy a GYED mellett tevékenységét személyesen folytató egyéni vállalkozó kivétjét a jövőben ezen új jövedelem jogcímen számfejtsék Felhasználóink a GYED jelenlét jogcím jelölése mellett.  Az új jövedelem jogcím a következő helyeken került beállításra:

Kilépő adatlap: 7. sor

M30: 7. sor (20M30-on önálló tevékenységből származó jövedelem sor)

Kép3

1

Felszolgálási díj TB járulékalap megjelenítése a Járulékigazoláson
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Felszolgálási díj esetében korábban csak a TB járulékot jelenítettük meg a Járulékigazoláson. Jelen verziónktól kezdődően a felszolgálási díj TB járulékalapja is gyűjtésre kerül az igazolásra.

 

Javítások

1

Évközi kilépés miatt egyes meghatározott juttatássá váló SZÉP juttatás szochó alapjának helyes meghatározása
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Abban az esetben, ha béren kívüli juttatásként került elszámolásra SZÉP juttatás, majd év közben megszűnt a munkaviszony, és az évközi kedvezményes határ arányosítása miatt a korábban béren kívüli juttatásként elszámolt juttatás egy része egyes meghatározott juttatássá vált, a szocho-t az egyes meghatározott juttatássá váló összeg 1,18-val növelt értéke után kell meghatározni. Ilyen esetben jelen verziónkig csak az egyes meghatározott juttatássá váló összeg 1,18-val növelt összegének és az egyes meghatározott juttatássá váló résznek a különbözete került megállapításra kifizetői szocho alapként a számfejtésben, ami nem volt helyes, mivel a béren kívüli juttatásnak minősülő SZÉP juttatás után 2021.évben nem áll fenn a szocho kötelezettség.

Jelen verziónkban javításra került a kifizetői szocho alap megállapítás ilyen esetben, azaz, ha béren kívüli juttatásként került elszámolásra SZÉP juttatás, majd év közben megszűnik a munkaviszony, és az évközi kedvezményes határ arányosítása miatt a korábban béren kívüli juttatásként elszámolt juttatás egy része egyes meghatározott juttatássá válik, kifizetői szocho alapként az egyes meghatározott juttatássá váló összeg 1,18-val növelt értéke kerül figyelembevételre.

Kérjük, hogy amennyiben készítettek olyan kilépő számfejtést, amely tartalmazott az évközi kedvezményes határ arányosítása miatt egyes meghatározott juttatássá váló szép juttatásból keletkező kifizetői szocho alapot, ismételjék meg a számfejtést.

1

A nem fizetett tanulmányi szabadság és az egyéb nem fizetett rendkívüli szabadság ideje alatt a biztosítás szünetel
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A jogviszonyos jelenlét rendkívüli szabadság csoportjában biztosított „nem fizetett tanulmányi szabadság”  és az „Egyéb nem fiz.rendkívüli szab.” jogcímek szüneteltetik a biztosítást. Korábbi verzióinkban e jelenlét jogcímek jelölése esetén nem került gyűjtésre a biztosítás szünetelése a T1041 jelentésre és a 08M-08 lapra. Jelen verziónktól kezdődően az e jelenlét jogcímek jelöltsége esetén

- biztosítjuk a 2108M-08 lapon a biztosítás szünetelés időszakának gyűjtését az 526-538.sorokon 46. kódon, valamint

- biztosítjuk az ilyen jelenlét időszaknak a T1041 jelentésre való felgyűjtését a biztosítás szünetelésére vonatkozó szabályok szerint.

 

Tájékoztatás

1. Képernyő beállítások

A most kiadott verzió telepítése után célszerű visszaállítani a korábban esetleg az ajánlottnál nagyobbra állított méretezést, mert most már enélkül is megfelelő méretű a Kulcs-Bér program megjelenése Full HD és 4K-s monitorokon.

A visszaállítás: Gépház/Kijelző/Méretezés és elrendezés:

2021-09-03_09h46_29

(Az Önnél található ajánlott beállítások eltérhetnek a képen láthatótól.)

Ha van érték a speciális méretezési beállítások alatt, azt is törölni érdemes.

 

2. Minimális, valamint ajánlott rendszerigény

A Kulcs-Bér program legújabb programverziója csak az alábbi operációs rendszereken fut megfelelően:

  • Windows 10
  • Windows 8.1
  • Windows 7 (SP1+)
  • Windows Server 2019
  • Windows Server 2016
  • Windows Server 2012 R2

A rendszer követelményekről bővebben itt olvashat.

 


Kulcs-Bér verziótájékoztató 2023. július (v2881)

 

Megjelenési dátum: 2023.július 27.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2023. július 28-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Jogszabálykövetés

Új fejlesztések

Javítások

Jogszabálykövetés

2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak minősül a 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak minősül a 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is.

2023. augusztus 1 és december 31. között a munkáltatók egyszeri alkalommal, legfeljebb 200 ezer forint támogatást adhatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók SZÉP-kártyájára az évi 450 ezer forint rekreációs kereten felül.

Ha a munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója van, a 200 ezer forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.

Ha a munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn a teljes adóévben, a 200 ezer forint összegű juttatást nem kell a munkában töltött napokkal arányosítani, az teljes összegben jár. Ha a munkavállaló egy új munkaviszonyt létesít, akkor az új munkáltató is utalhat a SZÉP-kártyájára 200 ezer forint összegben pluszjuttatást.

A munkáltató a 200 ezer forint támogatást több részletben is utalhatja a munkavállaló SZÉP-kártyájára.

A SZÉP-kártyán levő teljes összeg 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható.

A SZÉP egyszeri juttatás elszámolhatósága érdekében a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím törzscsoportban létre kell hozni a SZÉP kártya egyedi juttatás jövedelem jogcímet az alábbi beállításokkal:

Kép1

Kép2

(Munkáltatói és Munkavállalói járulék adatoknál nem kell semmit bejelölni).

A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím törzscsoport beállítófelületén a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó juttatás” opció átnevezésre került, új megnevezése: Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”. Ha e beállítás mellett az Adózási mód legördülő listából a 15%-os kifizetői szja elem kerül kiválasztásra, akkor a számfejtés során az ilyen jövedelmek – ugyanúgy, mint a béren kívüli juttatások – esetében a bruttó jövedelem kifizetői szja alapként, és kifizetői szocho alapként jelenik meg a számfejtési képernyő Munkáltatói közterhek táblarészében.

Az egyszeri juttatás éves 200 ezer forintos maximumának vizsgálatához a „Bruttó maximuma” mezőt használja a program. Az ide berögzített értéket tekintjük a számfejtés során éves maximálisan adható juttatási összegnek, és e mező adata havi szinten is maximálja az adott jövedelem jogcímen számfejtett összeget.

Azon jövedelem jogcímek esetében, amelyeknél a jövedelem törzsben

- a Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás

- a SZÉP kártya és

- a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”

kerülnek beállításra,

- valamint a „Bruttó maximuma”,mező adata 200 e Ft,

a számfejtés során mindaddig, amíg az ilyen jövedelem jogcímen számfejtett összegek a 2023. 08.-09.-10.-11.-12. havi számfejtések során meg nem haladják összesítve a 200 ezer forintot, a számfejtés során ezek a jövedelmeket béren kívüli juttatásként kerülnek elszámolásra, és a SZÉP kártya (jövedelem törzsbeli beállítás: Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás és SZÉP kártya jelölőnégyzetek bejelölt állapotúak) éves 450 ezer forintos rekreációs határának vizsgálata során ezeket a jövedelmeket nem veszi figyelembe a program (kizárólag a 200 ezer forintos jövedelemhatárba számolhatók ezen jövedelmek bele). A 200 ezer forintos összeghatár a 2023.08.01 és 2023.12.31.e között adott egyszeri juttatásokra vonatkozik. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya év közben keletkezik, vagy év közben szűnik meg, a 200 ezer forintos határt nem kell arányosítani!

Amennyiben

- a Béren kívüli/béren kívülinek nem minősülő juttatás

- a SZÉP kártya és

- a Cafeteria táblarész Típus legördülő listájában a „Bérként adózó jutt./SZÉP egyszeri jutt.”

kerülnek beállításra,

- valamint a „Bruttó maximuma”,mező adata 200 e Ft,

paraméterezésű jövedelem jogcímeken rögzített jövedelmek akár havi szinten, akár 2023.08. hóig visszamenőleg gyöngyölítve összesen meghaladnák a 200 ezer forintos keretösszeget a 2023. 08.-09.-10.-11.-12. havi számfejtések során, a hóközi/hóvégi/kilépő számfejtés indításakor üzenetpanelt jelenít meg a program:

Kép3

Alapértelmezettől eltérő számfejtési beállítások:

Amennyiben a Beállítások/Számfejtési alapadatok  képernyőn a Bérként adózó juttatások juttatásának napja mező értéke 1-10 közötti, akkor a juttatás a tárgyhónapot követő havi juttatásnak minősül, ezért ilyen beállítás esetén a 2023. 07.-08.-09.-10.-11. havi számfejtésekben elszámolt SZÉP egyszeri típusú jövedelmeket összegzi a program a 200 ezer forintos összeghatár szempontjából.

Jogszabályi háttér:

A Kormány 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelete a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre tekintettel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 71. § (1) bekezdésétől eltérően béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállaló részére 2023. december 31. napjáig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az Szja tv. 70. § ( 8 ) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is.
(2) A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésétől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fizetés 2023. december 31. napjáig a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható.

(3) A kereskedő – a Széchenyi Pihenő Kártyával kezdeményezett fi zetés elfogadása esetén – az 1. melléklet szerinti főtevékenysége körében élelmiszer belföldi értékesítését végezheti a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója részére.
2. § E rendelet alkalmazásában 1. élelmiszer: a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2021. október 12-i (EU) 2021/1832 bizottsági végrehajtási rendelet 1. melléklete szerinti a) I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá b) V. áruosztályba tartozó termékek közül a só;
2. kereskedő: az e rendelet 1. mellékletében meghatározott gazdasági tevékenységet főtevékenységként folytató, a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet alkalmazásában szolgáltatónak minősülő gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, őstermelő vagy családi gazdaság.
3. § Ez a rendelet 2023. augusztus 1-jén lép hatályba.

2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarend

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Törzskarbantartás/Közös törzsek/Munkarend törzscsoportban a

  • 2 órás
  • 4 órás
  • 6 órás
  • 8 órás és
  • Teljes munkaidős

alapértelmezetten biztosított munkarendek esetében a munkarend szerkesztő felület 2024. év fülén átvezetésre kerültek a 2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarend változások, és új munkarend létrehozásánál is már az áthelyezésnek megfelelően kínálja fel a program az új munkarendben a napi adatokat.

 

Jogszabályi háttér:

15/2023. (VII. 13.) GFM rendelet a 2024. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 102. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 103. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra.

2. § A 2024. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő:

a) 2024. augusztus 3., szombat munkanap

2024. augusztus 19., hétfő pihenőnap

b) 2024. december 7., szombat munkanap

2024. december 24., kedd pihenőnap

c) 2024. december 14., szombat munkanap

2024. december 27., péntek pihenőnap

3. § Ez a rendelet 2024. január 1-jén lép hatályba.

4. § Ez a rendelet 2025. január 1-jén hatályát veszti.


Szakképzési munkaszerződés – Szabadság jogosultság változása

Kulcs-Bér  Light, Standard, kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Szakképzési munkaszerződés esetében 2023.09.01-től  az éves összes szabadság mértéke  nem életkorhoz kötött, hanem a jogviszony típusától függ (tanulói jogviszonyban évi 45 munkanap, felnőttképzési jogviszonyban évi 30 munkanap).

 

A fenti szabály alapján szakképzési munkaszerződés esetében (NYENYI kód: 120) a szabadság kalkulációt a  foglalkozási viszony Bizt.jogv.típusa legördülő kiválasztott eleme alapján kell elvégezni.

-Ha a 120 NYENYI kódú fogl.viszony Bizt.jogv.típusa „Köznevelési intézményben nappali tagozatos tanuló munkavállaló”, akkor éves szinten 45 nap szabadságot kell kalkulálni.

-Ha a 120 NYENYI kódú fogl.viszony Bizt.jogv.típusa „Munkaviszonyban álló”, akkor éves szinten 30 nap szabadságot kell kalkulálni.

 

2023.06.30-át követően kötött szakképzési munkaszerződések:

A szakképzési munkaszerződés megkötésének napjától 2023.12.31-ig az új éves szab.jog. alapján arányosítva kell meghatározni.

 

2023.07.01-e előtt már fennálló szakképzési munkaszerződések:

01.01-től 08.31-ig a „régi” éves szab.jog., 09.01-től 12.31-ig az új éves szab.jog. alapján arányosítva kell meghatározni.

 

KIM szakmai vélemény alapján:

 

Például:

Hogyan kell meghatározni a szabadság jogosultságot egy olyan tanuló esetében, aki 18. életévét betöltötte, és 2023. januárjában a 2023. évre 30 munkanap szabadság lett megállapítva a részére, 09.01-től pedig 45 munkanap szabadságra jogosult?

A szakmai vélemény szerint:

Az éves szabadság mértéke 2023.01.01.-2023.08.31. között 30 nap

Az éves szabadság mértéke 2023.09.01.-2023.12.31. között 45 nap

A szabadság arányosításához az éves szabadság napjainak a számát el kell osztani 365-tel, majd az így a kapott tört számot meg kell szorozni az adott időszakra eső napok számával.

2023.01.01.-2023.08.31. közötti időszakra 243 nap esik

2023.09.01.-2023.12.31. közötti időszakra 122 nap esik

ezek együttesen a 365 nap.

Arányosítás 2023.01.01.-2023.08.31. között

30 nap / 365 nappal = 0,08219

0,08219*243 nappal= 19,97 nap, kerekítve 20 nap az időarányos szabadság mértéke.

Arányosítás 2023.09.01.-2023.12.31. között

45 nap / 365 nappal = 0,12329

0,12329*122 nappal= 15,04 nap, kerekítve 15 nap az időarányos szabadság mértéke.

A fentiek alapján a 2023.07.01-e előtt már fennálló szakképzési munkaszerződés esetében 2023.01.01.-2023.08.31. közötti időszakban arányosan 20 nap, 2023.09.01.-2023.12.31. közötti időszakban arányosan 15 nap szabadság jár, tehát éves szinten összesen 35 nap, tekintettel ugyanis arra, hogy a rendelkezés év közben került bevezetésre, a bevezetés évében az arányosítás miatt a megállapított 45 nap szabadság nem érvényesíthető egész évre vonatkozóan.

Fontos:

A megváltozott szabadság jogosultság a 2023.07.01-e előtt fennálló szakképzési munkaszerződések esetében a szabadság újraszámítását követően jelenik meg. A szabadság újraszámítása elvégezhető egyedileg a jogviszonyban, vagy csoportosan az Elszámolás menüben vagy hónapzáráskor a Karbantartás menüben.

Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy szakképzési munkaszerződés foglalkozási viszony esetében programunk az általános munkarendeket kezeli.

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Augusztus 1-jétől arra a munkaviszonyban álló dolgozóra sem kell alkalmazni a minimum járulékfizetés szabályait (tehát a minimálbér 30 százalékát, mint minimum járulékalapot), aki ingyenes felnőttképzési jogviszonyban folytat tanulmányokat. (A mentesség ez ideig csak a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban, a szakképzésről szóló törvény szerint szakképző intézményben nappali rendszerű szakmai oktatásban, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanulóra, hallgatóra vonatkozott.)

A fenti változás miatt a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Foglalkozási viszonyok törzscsoportban alapértelmezetten biztosított „Szakképzési munkaszerz. nappali tag. tanulóval” foglalkozási viszony megnevezését módosítsuk „Szakképzési munkaszerz. napp.tag.tan.v. ingy.felnőttképz.résztvevővel” megnevezésre.

Jogszabályi háttér:

2023.08.01-tól a Tbj.) 27. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A (2)  bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni a munkaviszonyban álló és] „b) a köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban tanulmányokat folytató tanuló, a szakképző intézmény által szervezett szakmai oktatásban jogszabály alapján ingyenesen részt vevő tanuló, illetve képzésben részt vevő személy, továbbá a  felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató hallgató esetében.

Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás 2308A-01-01 lap gyűjtési szempontjainak aktualizálása a NAV által közzétett 2308 4.0 verziónak megfelelően

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 2308 4.0 verziójában a 2308A-01-01 lapon sor bővítésre és átsorszámozásra került sor.
A korábbi 14. sor 15. sor lett (új sor)
A 14. sor összegző sor, amely a 15-16. sorok adatát összesíti.
A 16. soron a kamatjövedelmet terhelő szocho rögzíthetőségét kell biztosítani (új sor).
Kép1
Jelen verziónkban aktualizáltuk a 2308A-01-01 lap gyűjtését a NAV által közzétett 2308 4.0 verziónak megfelelően. Az aktualizált gyűjtés biztosítja, hogy Természetes személyhez nem köthető szociális hozzájárulási adó (2308A-01-01 lap 15. sora) helyesen gyűjtésre kerüljön a bevallásba. Az Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás programbeli 2308A-01-01 lap rögzítő felületen az analitika alapján, valamint a kézzel történő rögzítések átvételét is aktualizáltan biztosítjuk a jelen verziónkban.
Fontos!
A témában a fejlesztés folyamatos, későbbi verzióink valamelyikében az Adatszolgáltatások/NAV felé/2308 bevallás programbeli 2308A-01-01 lap rögzítő felületen az új sorokat:
14. sor – Szociális hozzájárulási adó összesen megnevezésű sor,  itt kell összegezni a 15+16 sorok adatát,
16. sor – kamatjövedelmet terhelő szocho,
valamint a programban jelenleg 14. soron megjelenő A természetes személyhez nem köthető szociális hozzájárulási adó 15. sorszámúra való módosítása.

Új fejlesztések


3

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Arra kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, legyenek szívesek a vállalkozásuk informatikai szolgáltatásáért felelős személy figyelmébe ajánlani az alábbiakat: 

Belépés bejelentkezett Windows felhasználóval

Ezt a bejelentkezési módszert akkor lehet alkalmazni, ha az általunk használt eszköz nem kapcsolódik helyi vagy Azure tartomány kiszolgálóhoz. Ebben az esetben a bejelentkezett Windows felhasználói fiókazonosító megadása szükséges.

A Karbantartás/Adatbiztonsági beállítások menüpont alatt az alábbiak szerint kell elvégezni a beállításokat:

2023-10-13_16h27_49

Miután a Bér Rendszergazda elvégezte a szükséges beállításokat, egyszer jelszó megadásával be kell léptetni az adott felhasználót, mert a hitelesítés ellenőrzése program indításkor mindig az utolsó sikeresen bejelentkezett felhasználóval történik meg.

A későbbiekben a Windows felhasználóval történő bejelentkezés leállítható, ilyenkor van lehetőség a felhasználóváltásra is.

 

2023-10-13_16h54_57

A folyamat 3 másodperc után belépteti a felhasználót jelszó kérése nélkül és a cég választó képernyő nyílik meg.

Beléptetés tartományi Windows felhasználóval (Active Directory)

Azokon a számítógépeken, amelyek vállalati tartománykiszolgálóhoz vannak csatlakoztatva, a Bér program lehetőséget biztosít a Bér felhasználó és a bejelentkezett tartományi Windows felhasználói fiókazonosító összerendelésére az egyszerű programindításhoz több felhasználós környezetben.

2023-10-13_16h52_19

A hitelesítő adatoknál a felhasználónév mellett a teljesen specifikált, pontokkal elválasztott hosszú tartománynév megadása szükséges, az olyan tartománynevek, mint például az „intranet” nem fogják beléptetni a felhasználót.

A program a tartománynevet felajánlja, ha az az adatbeviteli mező nincs kitöltve.

A Bér programban beállított jelszavas belépés változatlanul megmarad, a fentiek azt csupán kiegészítik.

A Bér Rendszergazda felhasználó továbbra is kizárólag jelszó megadásával jelentkezhet be.

Javítások

3

Biztosítotti nyilvántartásba vétel nyomtatványon nem került gyűjtésre az alapbér típusa abban az esetben, ha a gyűjtésre a belépés napját megelőző napok valamelyikén került sor

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Biztosítotti nyilvántartásba vétel nyomtatványon nem került gyűjtésre az alapbér típusa abban az esetben, ha a gyűjtésre a belépés napját megelőző napok valamelyikén került sor. A hiba javításra került.


Bérprogram eltávolítása

Bérprogram eltávolításának menetéről olvashatnak bejegyzésünkben.


Adatszolgáltatások, jelentések beolvasása az ABEV JAVA keretprogramba

JAVA-s ABEV IMPORT mappa alapértelmezett fellelési helye:

• Microsoft Windows XP operációs rendszer használata esetén
-Sajátgép → Helyi lemez (C:) → Documents and Settings → felhasználónév → abevjava → import
-C:\Documents and Settings\felhasználónév\abevjava\import

• Microsoft Windows Vista, Microsoft Windows 7 operációs rendszer használata esetén
-Számítógép → Helyi lemez (C:) → Felhasználók → felhasználónév → abevjava → import
-C:\Users\felhasználónév\abevjava\import

(Az éppen bejelentkezett Windows felhasználó nevével kell a felhasználónév szöveget kicserélni.)


Területi beállítások, illetve sql collation


Adatmentés, visszatöltés és automatikus adatmentés

A program használata során nagyon fontos, hogy rendszeres időközönként készüljön mentés a program adatállományáról. A mentés készítését el tudjuk indítani kézzel, illetve időzítve is beállítható automatikus mentés készítés.
A bérprogram állományáról éves szinten lehet mentést készíteni, illetve van arra lehetőség, hogy csak bizonyos cégek adatait mentsük el.
Az adatmentővel készült mentések betölthetőek egy kiválasztott SQL instance-ba.

csapo1  Videó a mentés készítéséről

A mentés visszatöltése mindig felülírja az adatbázisban a Kulcs-Bér program által az adott évben aktuálisan tárolt céges adatokat és a közös adatbázisokat függetlenül attól, hogy mely cég(ek) adatait töltjük vissza!

A segédprogramot Windows 8 vagy magasabb verziójú operációs rendszer esetén a Windows ikonra kattintva, majd az alkalmazás nevének beírásával találjuk meg, vagy az alkalmazások listájából tudjuk kiválasztani.

Kép1

 

Windows 8-nál régebbi operációs rendszerek esetén a Start menü/Minden program/Kulcs-Soft/Karbantartás menüben találjuk.

Az Adatmentő segédprogrammal adatmentés csak azon a gépen készülhet, ahol az adatbázis fizikailag található.
Az Adatmentő és visszatöltő segédprogram futtatása előtt be kell zárni a bérprogramot.

Adatmentés
Mentésállomány visszatöltése
Mentésállomány feltöltése
Kapcsolatfelvétel
Automatikus adatmentés

Adatmentés

Kép2

 

Az adatmentés készítés funkció segítségével tudunk mentésállományt készíteni a bérprogram állományáról. A rendszeres mentés elsődleges fontosságú a bérprogram esetén, mert adataink biztonságát ennek segítségével tudjuk a leginkább biztosítani. A mentést célszerű külső tároló eszközön is eltárolni, így bármi probléma adódik a számítógéppel, egy másik gépre telepítve a programot, a mentés visszatöltésével folytatható a munka.

Az Adatmentés készítésének indítása gomb megnyomásával megkapjuk a gépre telepített Kulcs-Soft által fejlesztett programok listáját, melyek adatairól mentést tudunk készíteni.

Itt kell kiválasztani, melyik program állományról szeretnénk a mentést elkészíteni:

Kép4

A bérprogram kiválasztása és a Tovább gombra történő kattintás után ki kell választani az SQL instance-t, ahol a menteni kívánt adatállomány található:

Kép5

A Tovább gombra kattintva az évet kell kiválasztanunk.

Kép7

A „Mentésben szereplő cégek kiválasztása” jelölő négyzet jelölése esetén ki tudunk választani egyet vagy többet az általunk kezelt cégek közül. Az opció jelölése után figyelmeztető üzenet jelenik meg:

Kép2

Ennek az opciónak a használata akkor indokolt, ha a mentés vizsgálat céljából készül, de nem célszerű a teljes állomány beküldése a Kulcs-Soft Nyrt. részére.
Amennyiben a cél biztonsági mentés készítése, akkor teljes mentést kell készíteni az állományról, vagy az adott évről. Ebben az esetben a betöltés előtt nem törlődik minden adatbázis, csak a mentésben szereplő évek közös és céges állománya íródik felül.

Mindkét esetben a Tovább gombra történő kattintás után ki kell választanunk a mappát, ahol tárolni szeretnénk a mentést.

Kép34

Ezt követően a megjegyzés mezőben meg tudunk adni kiegészítő információt, amelyet a könnyebb beazonosíthatóság érdekében meg tudunk jeleníteni az elkészült mentésállomány fájl nevében:

Kép10

 

Ezt követően már csak a Mentés gombra kell kattintani.

2021-06-01_11h40_57

Kép12

Amennyiben nem kívánjuk feltölteni a mentést a Kulcs-Soft Ügyfélszolgálat szerverére, nyomjuk meg a Befejezés gombot.

 

Mentésállomány visszatöltése

Kép13

A Mentésállomány visszatöltése gombot megnyomva ki kell tallóznunk azt a mentésállományt, amit szeretnénk visszatölteni a programba.

Kép14

Ezt követően meg kell adnunk, hogy melyik évbe szeretnénk visszatölteni a mentést. Ennek akkor van jelentősége, ha a mentés több év adatát tartalmazza, de mi csak választott évbe, vagy évekbe szeretnénk elvégezni a visszatöltést.

Kép15

A „Mentésben szereplő cégek kiválasztása” opció jelölésével készült mentés betöltése előtt figyelmeztetést küld a program:

Kép3

Ebben az esetben is csak az éve(ke)t kell kiválasztani.

Kép16

FIGYELEM! A Mentésben szereplő cégek kiválasztása jelölő négyzet jelölésével készült mentés visszatöltése esetén, a visszatöltés előtt, minden Kulcs-Bér adatbázis törlődik a kiválasztott instance-on!

A Tovább gomb megnyomása után ki kell választani azt az SQL instance-t, ahova az állományt be kívánjuk tölteni:

Kép17

A Tovább gomb megnyomása után megtekinthetjük, hogy mely év állományai fognak visszatöltésre kerülni.

2022-08-30_14h29_23

A Visszatöltés gombra kattintva indul a visszatöltés.

Amennyiben a kiválasztott instance-t tartalmazó SQL szerver nincs elindítva, akkor az Adatmentő jelszót kér:

Kép18

Ebben az esetben el kel indítani a megfelelő SQL szervert.

Amennyiben nem jelenik meg a jelszót kérő panel, a Tovább gomb megnyomása után megtekinthetjük, hogy mely program, mely évének állományai fognak visszatöltésre kerülni.

Kép20

Ezután a Visszatöltés gomb megnyomásával a program elindítja a mentés visszatöltését.

 

Mentésállomány feltöltése

Amennyiben fel kívánjuk tölteni a mentést a Kulcs-Soft Ügyfélszolgálat szerverére, a mentésfájl elkészülése után nyomjuk meg a Feltöltés gombot.

Kép21

 

Ahhoz, hogy a Kulcs-Soft Nyrt. munkatársai betekinthessenek a szóban forgó állományba, a felhasználónak írásban hozzá kell járulni. Ennek érdekében a Feltöltés gomb megnyomása után egy hozzájáruló nyilatkozat jelenik meg, melyet kitöltve lehet az adatokat feltölteni.

Kép22

Ezután meg kell nyomni a Feltölt gombot.

A sikeres feltöltést a program visszaigazolja.

Kép23

Kapcsolatfelvétel

A mentésfájlokat vagy akár teljes könyvtárak tartalmát is fel lehet tölteni a Kulcs-Soft ügyfélszolgálatának szerverére a Kapcsolatfelvétel funkcióval.

Kép24

Adott könyvtárban tárolt fájlok feltöltéséhez először meg kel nyomni a Könyvtár hozzáadása gombot, majd kiválasztani a könyvtárat.

Kép25

Ahhoz, hogy a Kulcs-Soft Nyrt. munkatársai betekinthessenek a szóban forgó állományba, írásban hozzá kell járulni. Ennek érdekében a Feltölt gomb megnyomása után egy hozzájáruló nyilatkozat jelenik meg, melyet kitöltve lehet az adatokat feltölteni.

Kép26

Ezután meg kell nyomni a Feltölt gombot.

A sikeres feltöltést a program visszaigazolja.

 

Kép27

Fájlok feltöltéséhez először meg kel nyomni a Fájl hozzáadása gombot, majd kiválasztani a feltölteni kívánt fájlokat. Ezután ugyanúgy, ahogy a könyvtárak esetében, el lehet végezni a feltöltést.

Automatikus adatmentés

A Kulcs-Bér programban lehetőség van automatikus mentés beállítására. A Beállítások/Kezelés/Automatikus adatmentő menüpont csak Kulcs-Bér Rendszergazda felhasználó számára érhető el, a beállításokat pedig csak Windows rendszergazdai jogosultsággal (Futtatás rendszergazdagént) lehet módosítani:

Kép33

Kiválasztható, hogy mely évekről kívánjuk az automatikus mentést elkészíttetni, valamint az, hogy milyen mappába kerüljön az elkészített mentésfájl. Beállítható, hogy milyen gyakorisággal készüljön automatikus mentés, valamint az, hogy a kiválasztott gyakoriságnak megfelelően milyen napon/napokon és hány órakor készüljön el a mentésfájl.

A bejelölt évek mellett minden sorban meg kell adni a Kulcs-Bér rendszergazdai jelszót. A jelszó alapértelmezetten „Kulcs12345″.

A Számítógép Windows felhasználójának adatai szekcióban a számítógép Windows felhasználójának felhasználónevét és a hozzá tartozó jelszót kell megadni. Az automatikus mentés csak akkor fut le, ha a felhasználó Windows rendszergazda jogosultsággal rendelkezik az adott gépen.

A beállítások mentése után nincs több teendő, a mentés a megadott gyakorisággal automatikusan megtörténik.

Az Ütemezés törlése gomb segítségével a beállított értékek törlésére van lehetőség.


Adatvisszatöltés

A korábban mentett adatokat a következő módon tudja visszatölteni:

Start menü / Programok (vagy Minden program) / Kulcs-Soft / Karbantartás / Adatmentő és visszatöltő segédprogram. A segédprogrammal kiválasztható a mentés file (7z kiterjesztés). Amennyiben jelszót kér a visszatöltés, akkor az a programban lévő Rendszergazda jelszava (alapértelmezetten: Kulcs12345). Akkor is jelszót kér, ha új gépre telepítették a programot, de még egyszer sem indították el. Ebben az esetben el kell indítani a Bérprogramot, létre kell hozni egy céget,  majd utána visszatölteni a mentést.


Mire érdemes figyelni verziófrissítéskor?

Ebben a bejegyzésben néhány fontos instrukciót sorolunk fel verziófrissítéssel kapcsolatosan.


11T1041

A 11T1041-es bevallás fájl az Adatszolgáltatások/APEH felé/11T1041 menüpontban készíthető el.


Bérprogram telepítése – Telepítés varázsló lépései

A programot – akárcsak más Windows alapú alkalmazásokat, vagy magát a Windows-t – használatba vétel előtt installálni (Telepíteni) kell a számítógépre. Az egész installálási folyamat néhány igen egyszerű lépésben leírható és elvégezhető. A program telepítése egyszerűen és önállóan is elvégezhető. A telepítés után a program azonnal munkára fogható.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2021. szeptember (v2674)

 

Megjelenési dátum: 2021. szeptember 8.

Felhős ügyfeleink részére a frissítő verzió 2021. szeptember 9-án lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

 

 

Jogszabálykövetés

CSED határozat 2021.július 1-ét megelőzően kezdődő, de 2021.június 30-át követően benyújtott CSED igények esetén

 

Javítások

WIN 7 operációs rendszeren hibaüzenet 2108 bevallás gyűjtésekor

Szabadság listán Kiadott szabadság oszlop gyűjtés hiányosság

Hibaüzenet alvó állapot megszüntetésekor

Egyéb jövedelem rögzítése tabulátor használatával

Egészségbiztosítási statisztikai jelentés txt állomány készítés

 

 

Jogszabálykövetés


1
CSED határozat 2021.július 1-ét megelőzően kezdődő, de 2021.június 30-át követően benyújtott CSED igények esetén
Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

2021. július 1-ét megelőző időpontban kezdődő CSED eset kapcsán, ha az igény bejelentésére 2021. június 30-át követően kerül sor, akkor a határozaton külön fel kell tüntetni a 06.30-ig járó 70%-os napi összeget, és külön a 07.01-től járó napi 100%-os összeget.

Jelen verziónktól kezdve, a fent leírt esetben, ennek megfelelően készül el a CSED határozat:

2021-09-07_12h27_02

 

 

Javítások


1

Windows  7 operációs rendszeren hibaüzenet jelenik meg a 2108 bevallás gyűjtésekor
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Windows 7 operációs rendszeren futtatva  bérprogramot, a 2108-as bevallás gyűjtésekor hibaüzenet jelent meg, és a program futása leállt. Jelen verziónkban  a hiba elhárításra került.

1

Szabadság listán Kiadott szabadság oszlop gyűjtés hiányosság
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A Nyomtatványok/Munkaügyi/Szabadság lista felgyűjtése során a „Kiadott szabadság” oszlopban fixen 0 érték szerepelt. Jelenlegi verziónktól kezdve a oszlopban a kiadott számfejtett szabadság napok (órában történő nyilvántartás esetén órák) száma szerepel.

1

Hibaüzenet alvó állapot megszüntetésekor
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Amennyiben a számítógép alvó állapotba került úgy, hogy a Kulcs-Bér program nem volt lezárva, az alvó állapot megszüntetése utána több hibaüzenet ablak jelent meg a képernyőn, melyek akadályozták a program további használatát. Jelenlegi verziónkban a hibajelenség elhárításra került.

1

Egyéb jövedelem rögzítése tabulátor használatával
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Az egyéb jövedelmek rögzítésekor, ha a jövedelem jogcímhez tartozott % érték, akkor, és tabulátorral lépett le a felhasználó  Megnevezés mezőről, akkor „Százalék” mező nem töltődött automatikusan. Jelen verziónkban javítottuk a hibát.

1

Egészségbiztosítási statisztikai jelentés txt állomány készítés
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Az Egészségbiztosítási statisztikai jelentés txt állományba történő exportálása során a az elkészült fájlba fölösleges mezők kerültek. Jelen verziónktól kezdve  a hibát megszüntettük.

FIGYELEM! Az elkészített txt fájlt, beküldés előtt az új verzióval  újra kell generálni. (A Havi EB statisztikai jelentés papíralapon is beküldhető.)


Kulcs-Bér Verziótájékoztató 2022. november (v2803)

 

Megjelenési dátum: 2022. november 8.

Felhős Ügyfeleink számára a verzió 2022. november 9-én lesz elérhető.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Új fejlesztések

Jogszabálykövetés

Javítások

 

Új fejlesztések

Átállás SQL 2017 adatbázis szerverre

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően a Kulcs-Bér program teljes telepítő programja az eddigi Microsoft SQL 2012 szerver helyett Microsoft SQL 2017-es szervert telepít.

Olyan eszközön, amelyen nincs telepítve „SQL 2017” néven instance, a teljes telepítő alapértelmezetten SQL2017 szervert telepít:

Kép1

FONTOS! Az SQL2017 szerverre történő áttéréssel a Kulcs-Bér program minimális rendszerigénye: Windows 8, 64 bites operációs rendszer. Ez alatti verzió esetén a program telepítése nem történik meg, erről hibaüzenetet küld a telepítő:

Kép2

Az ajánlott rendszerigény: Windows 10 (1607 verzió), 64 bites operációs rendszer.

SQL szerver átállás – SQL2012 frissítése SQL2017-re

Azoknak az Ügyfeleinknek, akik eddig 2012-es vagy alacsonyabb verziójú SQL szervert használtak, célszerű minél előbb átállniuk SQL 2017-re.

Ennek érdekében a következő folyamat végigvitele javasolt minden évre vonatkozóan:

1. Adatmentés készítése – FONTOS!  Új típusú (18 karakter hosszú) termékszámmal rendelkező Ügyfeleinknek előzőleg szükséges a termékszám deaktiválása

2. Teljes telepítő futtatása

3. Kulcs-Bér program indítása után Karbantartás/SQL Beállítás varázsló indítása

4. Kapcsolódás az új instance-ra: „SQL2017”

5. Teszt cég adatbázisának létrehozása

6. Adatmentés visszatöltése az új instance-ra

Az SQL szerver átállásról a részletes leírás ITT érhető el


EFO-PRO import biztosítása

Kulcs-Bér Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónktól kezdődően programunk lehetőséget biztosít az EFO_PRO importfájl Kulcs-Bérbe történő beolvasására is.

Jogszabálykövetés


Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Mivel 2022. november 1-től mégsem kell fizetni a 13% kifizetői ekho-t az ekho-s tevékenység keletkeztette jövedelem alapján, azaz a kifizetői ekho mentesség továbbra is fennáll, így a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Foglalkozási viszonyok törzsben minden olyan alapértelmezetten biztosított foglalkozási viszony esetében, amelynél a kifizetői ekho 13 %-os 2022.11.01-i kezdetű sorral aktiválásra került, törlésre került ez a 13% sor annak érdekében, hogy ismét a 2022.09.01-től érvényes 0 % kifizetői ekho érvényesüljön érvényesítésre a számfejtések során.
Kép3


Kisbenzinkutak támogatása – hosszabbítás 2022.november és december hónapokra

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A 84/2022.(III.5.) Korm.rend. módosítása értelmében a kisbenzinkutakra vonatkozó SZOCHO, rehab. hozzájárulás és KIVA kedvezmények 2022.november, december és 2023. január hónapokra is fennállnak.

E rendeletnek megfelelően a Dolgozó adatai/Jogviszonyok képernyőn a „Kisbenzinkutak támogatásának igénybevétele a 84/2022. (III.5.) korm.rend.alapján” jelölőnégyzet jelölését novemberre és decemberre is biztosítja programunk, és a számfejtésekre a jelölésnek megfelelően kerül sor.

Kép4

Jogszabályi háttér: 

84/2022.(III.5.) Korm.rend.

2. § (1) *  Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltető kifizető a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) alapján fennálló, 2022. év február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december és 2023. év január havi adófizetési kötelezettségét csökkenti a töltőállomáson munkaviszonyban foglalkoztatott – töltőállomásonként legfeljebb négy fő – magánszemély részére juttatott, a Szocho tv. 1. § (1) bekezdése szerint adóalapot képező jövedelem után megállapított szociális hozzájárulási adó.

(2) *  A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény szerint rehabilitációs hozzájárulás fizetésre kötelezett, az 1. § (1) bekezdése szerinti üzemanyagtöltő állomás üzemeltető kifizető a 2022. évben a hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól mentesül, azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett 2022. évre előleget nem fizet.

(3) *  Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltető, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény szerinti kisvállalati adóalany a 2022. év február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december és 2023. év január hónapra vonatkozó kisvállalati adókötelezettsége megállapításánál nem tekinti kisvállalati adóalapnak a töltőállomáson munkaviszonyban foglalkozatott, töltőállomásonként legfeljebb 4 fő magánszemély részére jutatott személyi jellegű kifizetések összegét.

(4) *  Az e §-ban foglalt kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy az üzemanyagtöltő állomás üzemeltető kifizető az e rendelet hatálybalépésekor már fennálló munkaszerződés szerinti munkabérfizetési kötelezettségének eleget tesz, és a munkaszerződéseket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felmondással nem szünteti meg az e rendelet hatálybalépése és 2023. január 31. közötti időszakban.

Javítások

3
Kulcs-Bér Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Korábbi verzióinkban hibásan került gyűjtésre a keresőtevékenységet folytató GYED-et igénybe vevő férfiak száma (35. sor harmadik oszlopmező adata). Kérjük, hogy amennyiben Önöknél gyűjtésre került a tárgyév során GYED keresőtevékenységet folytató férfi biztosított részére, ellenőrizzék a jelentett adat helyességét, és szükség esetén javítsák azt.

3
Kulcs-Bér Light, Standard,Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció
Korábbi verziónkban többes jogviszonyú vállalkozó esetében a 2258 szűrőjén a vállalkozót kiválasztva több jogviszony esetén figyelmeztető üzenetet jelenített meg a program arról, hogy egyszerre csak egy jogviszony jelölhető gyűjtésre, ám ha az alapértelmezetten valamennyi bejelölt jogviszony nem kerül szűkítésre egyetlen jogviszonyra, akkor valamennyi jogviszony adatai gyűjtésre kerültek a 2258 bevallásra, ami hibás gyűjtést eredményezett. Jelen verziónktól kezdődően, ha a több jogviszonnyal rendelkező magánszemély kerül kiválasztásra a szűrőablakon – és így valamennyi jogviszonya bejelölésre kerül – az OK gombra kattintva információs panelt jelenít meg a program arról, hogy csak egy jogviszonyra lehet szűrni a helyes 2258 gyűjtés érdekében, és addig nem enged a program tovább navigálni, amíg a több jogviszony jelölést nem szűkíti egy jogviszony jelölésre a Felhasználó.
Kép5
3
Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Korábbi verzióinkban nem vette át a következő biztosítás szünetelése távollét kódú időszakokat a 2208-08 lapra 120 alkalmazás minősége kód esetében:

51, 52, 71, 69, 24, 25, 76, tekintettel arra, hogy120. alkalmazás minősége kódú Szakképzési munkaszerződés, valamint 46. alkalmazás minősége kódú Tanulószerződéssel foglalkoztatott tanuló jogviszonyok esetében ezek a távolléti kódok nem értelmezhetők, nem jelölhetők,

Felhasználóink igényei alapján jelen verziónktól kezdődően a távolléti kódok gyűjtése a 120. és a 46. alkalmazás minősége kódú jogviszonyok esetében módosításra került, ha ilyen távollétet jelölnek Felhasználóik a jogviszonyos jelenlétben, akkor ezeket a távollét időszakokat is átvételre kerülnek a 2208M-08 lapra a felsorolt kódokkal, így a 08 ellenőrzés futtatásakor az ÁNYK hibaüzenetet fog küldeni, és a Felhasználó javítani tudja a hibára futott biztosítás szünetelése kategória kódot a jogviszonyban jelölhetőre.

3

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Korábbi verziónkban többhavi munkaidőkeret elszámolásakor hibás osztószám alapján került meghatározásra a bérkiegészítés összege. A hibát javítottuk, jelen verziónkban a Munkaidőkeret bérkiegészítés a munkaidőkeret záró hónapjának általános munkarend szerinti osztószáma alapján kerül meghatározásra.


10M29-es adatszolgáltatás

Programunk 2010-es verziójában elkészíthető a 10M29 személyi jövedelemadó megállapítás.