Vezető és beosztott jelölése

A programban rögzített munkavállalók (dolgozók) közötti kapcsolat, illetve a cégen belüli alapvető hierarchiák a szervezeti egységbe való sorolással, illetve a szervezeti egység vezetőjének jelölésével történik. A Kulcs-Bér Prémium szoftverhez alapértelmezetten kapcsolódó webjelenlét modulnál ezek már ismerősek lehetnek, ugyanis az elv ugyan az. Ahhoz tehát, hogy meg tudjuk adni, hogy egy-egy dolgozó,részleg felettese melyik – szintén a Kulcs-Bérrel nyilvántartott- személy a vezető, mindenképp használnunk kell a szervezeti egység adta lehetőségeket.<\p>


Vezetői felület

A webes rendszer a feltöltött adatok alapján már az adóazonosító jelből (belépési adatokból) meg tudja állapítani, hogy az adott dolgozó be van-e állítva valamelyik szervezeti egység vezetőjeként, avagy sem. Abban az esetben ha a háttérben azt érzékeli, hogy az illető aki belépett, vezető, számára egy bővített , úgynevezett „vezetői felületet” jelenít meg a webes rendszer. Vezetői felület A fenti képen az üdvözlő felületet áthatjuk. A felületen látható a vezető közvetlen felettese, a jogviszony(ok) megnevezése, illetve a jobb felső sarokban látható a modulválasztó lehetősége. Ez utóbbi a webjelenléttel való párhuzamos használatkor használandó.<\p>


Beosztottak felülete

A beosztottak felülete természetesen részben megegyezik a vezető felületével, ámbár a kizárólag maguknak tervezhetnek szabadságot (míg a vezető saját magának+ beosztottaknak). A bejelentkezéshez szintén a dolgozó adóazonosító jele adott, azaz az azonosító és jelszó első esetben ugyan az, ezt belépés után mindenképp változtassák meg!
Beosztottak felhasználói felület fejléce
A terv adatok ellenőrzésére a beosztottnak is jogosultsága van, azaz ellenőrizheti, hogy minden lényeges feltételnek eleget tett-e. Munkatársak szabadságtervei választása esetén pedig betekintést nyerhet, hogy a közvetlen kollégái -azonos részleg vagy azonos munkakör esetén- az adott napon terveznek-e már szabadságot. Így a beosztottak is reális adatokkal rendelkeznek az felől, hogy az adott napon például azért nem tud már szabadságra menni, mert a minimum létszám nem teszi lehetővé. Például az adott munkakör minimum létszáma 3, (egyébként 5 -en vannak) , és 2 kollégája már szabadságon van azon a napon amit ő is be szeretett volna jelölni tervként.


Az online Web Szabadság tervező aktiválása

A Kulcs-Bér program Beállítások/”Web szabadságtervező beállítások” opciójában használat előtt élesíteni kell a funkciót.

Online szabadságtervező elérhetősége
A szabadság tervező opció aktiváló felülete igen egyszerű, egyértelmű információk beállítására alkalmas. A szabadság tervező modul aktiválása könnyedén elvégezhető, ha a sor elé egy pipát teszünk, majd elmentjük a módosítást. Kérjük legyenek türelemmel aktiválást követően, ugyanis a háttérben éppen zajlik a webes adatbázis létrehozása, amely néhány percet is igénybe vehet. Ugyan itt, arra is lehetőséget biztosítunk, hogy megadják, a jövőben szabadságok tervezésénél a munkavállaló összes szabadságára tekintettel mennyit jelölhet a vezető (munkáltató) , illetve mennyit jelölhet a munkavállaló.


Web-Jelenlét nyilvántartó modul beállítása

A modul segítségével kinyomtatott jelenléti ív helyett, a dolgozók egy közös felületen, de egyedi azonosítóval belépve rögzíthetik jelenlétüket. A webes felületen lehetőség van a szervezeti egységekhez beállított vezető felé szabadságigénylés küldésre, melyről a vezető egy e-mailes értesítést kap és elbírálhatja el az igényt küldő dolgozó szabadságát.

Emlékeztetőül:„A Kulcs-Soft Nyrt. garantálja, hogy a Web-Jelenlét szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos kommunikáció biztonságos SSL kapcsolaton keresztül történik. A kiszolgáló szerveren az adatbázisok jelszóval védettek, azokhoz a felhasználókon kívül más személy nem férhet hozzá. A szerverkomponensek minden esetben a legfrissebbek, így tartalmazzák a biztonsági frissítéseket is.”

A Webjelenlét modult a Beállítások/Webjelenlét beállításai opcióban lehet aktiválni.


Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2018. augusztus (2334)

Megjelenési dátum: 2018. augusztus 30.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

Webjelenlét fejlesztések
Folyamatos keresőképtelenségi igazolás
Historikus adatok inaktiválásának lehetősége
Új lekérdezés: Távolléti díj számítás
Új lekrédezés: Dolgozók szabadság egyenlege

Közalkalmazottak bérelszámolása

A közalkalmazottak bérének megállapítását valamint az alapszabadságon túl a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltaknak megfelelően a pótszabadságokat is automatikusan meghatározza a foglalkoztatott közalkalmazotti bértábla besorolása alapján.


Web-jelenlét nyilvántartás és a bérprogram adatainak szinkron folyamatai és kezelése

A webes jelenlét nyilvántartásban lehetőség van a szervezeti egységekhez beállított vezető felé szabadságigénylés küldésre, valamint aktuális információk elérésére a kiadott, és a még kivehető szabadságokról. A webes rendszerben rögzített jelenléti adatok pedig könnyen szinkronizálhatók a bérporgram adatbázisába, további feldolgozásra.


Webjelenlét

Általános információk
Beállítások
Webes felület

 

Általános információk

A webjelenlét lehetőséget ad rá, hogy a cég dolgozói egy közös webes felületen, de egyedi belépési azonosítókkal vezessék jelenlét adataikat. A rendszer előnye, hogy a cég időt, nyomtatófestéket és papírt spórol a jelenléti ívek vezetése és feldolgozása során.

Ez a megoldás jelentős könnyebbséget jelent azoknak a cégeknek is, amelyek több telephellyel rendelkeznek így a jelenléti ívek és szabadság engedélyek eljuttatása a telephelyekre, majd onnan történő begyűjtése logisztikai kihívást jelent.

A webjelenléti felületre fel tudjuk tölteni a dolgozó munkarendjét, szervezeti egységét és közvetlen felettesének nevét, elérhetőségét. Ennek segítségével a dolgozó a webes felületen keresztül, e-mail küldés formájában tud szabadságot igényelni a felettesétől, aki szintén elektronikus úton tudja a megigényelt szabadságigényt elfogadni vagy elutasítani.

A webes felületen a dolgozó tájékoztatást kap az az őt megillető szabadságok számáról, a már elfogadott, illetve kiadott valamint a még felhasználható szabadságok számáról.

A felület kialakításának előnye, hogy az adott szervezeti egységhez tartozó dolgozók látják egymás távolléteit, így a szabadságok igénylése és kiadása során figyelembe tudják venni a helyettesíthetőséget.

A szervezeti egységek vezetőinek lehetőségük van ellenőrizni a szervezeti egységükbe tartozó dolgozók jelenléti ívét. Opcionálisan beállítható, hogy a jelenléti íveket csak akkor tudjuk leolvasni a bérprogramba, ha a felettes átnézte és jóváhagyta azokat. A felettes e-mailben tudja tájékoztatni a dolgozót, miért utasította vissza a jelenléti ívet.

Az elektronikusan vezetett jelenléti adatokat a bérszámfejtő össze tudja szinkronizálni a bérprogrammal, így a számfejtést megelőző jelenlétadat rögzítésre fordított idő a minimálisra csökkenthető.

A webjelenléti ív vezetése a munkaügyi ellenőrök által is elfogadott bizonylata a munkaidő nyilvántartásának.

Beállítások

• Számfejtési alapadatok/Külföldi kiküldetés

Amennyiben a webjelenlét felszinkronizálásakor jelöljük, hogy külföldi kiküldetést szeretnénk kezelni, akkor itt a Számfejtési beállításokban megjelenik a külföldi kiküldetés elszámolásához kapcsolódó beállító felület.

Itt tudjuk megadni, hogy egy napra mekkora összeget szeretnénk elszámolni és milyen jogcímen:

Számfejtési alapadatok - külföldi kiküldetés

• Webjelenlét

Webjelenlét_beállítás

o Webjelenlét rendszer aktiválva

A webjelenlét rendszer aktiválása érdekében a jelölőnégyzetet ki kell pipálni, majd rá kell kattintani a mentés gombra. A program ekkor létrehozza a linket, amelyen a cég számára elérhető a webjelenlét rendszer.

o Napi túlórák automatikus számítása és importálása

Az opció jelöltsége mellett a webjelenéten megadott óraadatok alapján a program meghatározza, hogy a dolgozó teljesített-e rendkívüli munkavégzést, ha igen, akkor kiszámolja ennek óraszámát és ennek megfelelően importálja az adatokat a bérprogramba.
A túlmunka óraszámának meghatározásához a program összehasonlítja a weben magadott napi ledolgozott óraszámot és a munkarendben aznapra szereplő óraszámot. Amennyiben a ledolgozott idő több, mint a munkarendben szereplő óraszám, a program túlórát számol.
A webjelenlét munkaidőkeretes dolgozók esetén kezelni tudja a munkaidőkereten felül elrendelt túlórát is.

o Havi jelenlét adatok engedélyezése funkció aktív

Az opció jelöltsége mellett a webjelenlét adatok letöltéséhez szükséges, hogy az erre kijelölt személy, a webjelenlét engedélyező jóváhagyja a dolgozó webjelenléti ívét. Az engedélyező személynek joga van elutasítani a dolgozó jelenlét adatait, erről automatikus e-mailben értesíteni is tudja az illető dolgozót. Az e-mailben az elutasítás okát is meg tudja adni.

o Nem engedélyezett jelenléti ívek letöltése

Ez a beállítás csak abban az esetben elérhető, ha a havi jelenlét adatok engedélyezése funkció aktív. Amennyiben ezt az opciót nem aktiváljuk, akkor a webről nem tudjuk letölteni azokat a jelenléti íveket, amelyeket az engedélyező nem hagyott jóvá. Ha ezt az opciót jelöljük, akkor az engedélyező jóváhagyása nélkül is leolvashatók a jelenléti adatok a webről, de a program értesítést fog küldeni róla, hogy mely dolgozók jelenlét adatai nem kerültek elfogadásra.

o Havi importált adatokból a hiányzó napok feltöltése munkarend szerinti alapértelmezett jogcímmel

Az az opció azt teszi lehetővé, hogy amennyiben egy dolgozónak nem tudtuk letölteni a havi jelenlét adatait, a rendszer a hiányzó napokat feltölti a munkarendben megadott alapértelmezett jelenlét adatokkal (munkanap, pihenőnap, munkaszüneti nap).
Amennyiben ez az opció nem jelölt, a hiányzó adatok nem kerülnek feltöltésre, így a dolgozó adott hónapja nem számfejhető, míg a weben nem pótolja azokat, és így szinkronnal letölthetővé nem válnak.

o Külföldi kiküldetés funkció aktív

Amennyiben aktiváljuk a funkciót, a webjelenléten lehetősége lesz a dolgozóknak külföldi kiküldetést jelölni.
A külföldi kiküldetést a felettesnek szintéj jóvá kell hagynia, így ehhez is kapcsolódik e-mail küldési funkció.

• Dolgozók adatai – adatrögzítés

o E-mail

A webjelenlét használata során a dolgozó e-mailben kommunikál felettesével a szabadság kérvényezés során, így a dolgozók adatlapján érdemes megadni a dolgozó e-mail címét.
Erre a Személyi alapadatok/Elérhetőségek menüpontban van lehetőség.
Az e-mail cím lehet teljesen tetszőleges, nem szükséges céges e-mail címnek lennie.

o Szabadság egyenleg

A webjelenlét rendszerbe feltöltésre kerülnek a dolgozó szabadság adatai. A feltölthetőség érdekében a webjelenlét felszinkronját megelőzően ki kell számoltatni a programmal a dolgozót megillető szabadságok számát.
Ezt vagy a dolgozó adatlapján tudjuk megtenni a Munkaügyi adatok/Szabadság és pihenőidő nyilvántartás menüpontban a Szabadság számítás gomb megnyomásával, vagy csoportosan az Elszámolás/Csoportos szabadságszámítás menüpontban.

o Munkarend

A webjelenlét felszinkronizálásakor feltöltésre kerül a dolgozó munkarendje, ennek alapján tudja vezetni a jelenlét adatait.
Amennyiben a dolgozó munkarendje eltér az általános munkarendtől, akkor a felszinkront megelőzően ki kell alakítani a dolgozó egyedi munkarendjét.
Munkarendet többféleképpen hozhatunk létre a programban. Egyrészt a Törzskarbantartások/Közös törzsek/Munkarend menüpontban új felvitellel vagy másolással. Az ebben a menüpontban létrehozott munkarendek ezt követően hozzárendelhetők a dolgozókhoz.
Másrészt a dolgozó adatlapján a Jogviszony alapadatok menüpontban. A Munkarend mező mellett a + jelre kattintva szintén létre tudunk hozni új munkarendet. Az ezen a felületen rögzíthető adatok mindegyike esetén lehetőségünk van közvetlenül bővíteni a törzsadatokat, így nem kell kilépni a dolgozó adatlapjáról, ha olyan adatot szeretnénk rögzíteni, ami pillanatnyilag nem szerepel a törzsben.

 o Home office

A dolgozó jogviszonyához, a Jogviszony megnevezés képernyőn lehet beállítani, hogy a ledolgozandó napra home office kérelmet küldhet-e a közvetlen felettesének.

 

• Törzskarbantartás/Cégfüggő törzsek/Szervezeti egység

Webjelenlét_szervezeti egység

o Vezető

A webjelenléten keresztül bonyolított szabadság kérelmek kezelése érdekében meg kell adnunk, hogy az adott szervezeti egységben ki a vezető, akinek joga van engedélyezni vagy elutasítani a szabadság kérelmeket.
Legördülő menüből tudjuk kiválasztani a cégben rögzített dolgozók névsorából az illetékes személyt.

o  Vezető közvetlen felettese

Megadható, hogy az adott szervezeti egység vezetőjének van-e közvetlen – akár szervezeti egységen kívüli- felettese, és ha igen, akkor ki. Ebben az esetben a szervezeti egység vezetője szabadságigény esetén beállítható, hogy ne saját maga bírálja el.

o Webjelenlét engedélyező

Ő az a személy, aki jóváhagyhatja a dolgozók által kitöltött webjelenlét adatokat. A jóváhagyási funkció elérhetősége a Beállítások/Webjelenlét beállításai felületen aktiválható.
A funkció használata mellett figyelni kell rá, hogy amennyiben aktiváltuk a webjelenlét engedélyezést, a dolgozók szervezeti egységében legyen megadva engedélyező, ellenkező esetben nem lesz, aki jóváhagyja jelenlét adatokat, így előfordulhat, hogy nem tudjuk majd letölteni a webről az adatokat, csak egy ismételt felszinkront követően.

• Elszámolás/Jelenlét adatok kezelése

A webjelenlét és a program közötti kommunikáció az Elszámolás/Jelenlét adatok kezelése menüponton keresztül történik.

o Adatok feltöltése Webjelenlét/Webszabadságtervező rendszerbe

Ez a menüpont teszi lehetővé, hogy a bérprogramban rögzített, a jelenlétadat kezeléséhez szükséges adatok feltöltésre kerüljenek a webes felületre.
A menüpont indításával beállító felület ugrik fel:

Webjelenlét_felszinkron beállító
Ezen a felületen be tudjuk állítani, hogy milyen adatokat szeretnénk feltölteni a webre. Alapértelmezetten a tárgyéven túli adatokon kívül, minden adat feltöltésre kerül.
A tárgyéven túli adatok feltöltésre év vége felé lehet szükség az éven túlnyúló kiléptetések kezeléséhez, illetve a tárgyévet követő január szabadság adatainak kezeléséhez.
A Tovább gombra kattintva az általános szűrőablak ugrik fel. Itt lehetőségünk van kiválasztani azokat a dolgozókat, akiknek az adatait szeretnénk felszinkronizálni.
Az Ok gomb megnyomásával megjelenik a felszinkron felület, ahol a Feltöltés gomb megnyomásával megkezdődik az adatok feltöltése a webre:

Webjelenlét_felszinkron
Az első feltöltés követően a dolgozók e-mailben kapnak értesítést róla, hogy a webjelenlét rendszer elérhető számukra:

Webjelenlét_üdvözlő e-mail

o Jelenlét adatok letöltése és importálása webjelenlét rendszerből

A menüpont indítását követően felugrik az általános szűrőablak, ahol szükség esetén ki tudjuk választani azokat a dolgozókat vagy dolgozói csoportokra, amelyek esetén szeretnénk letölteni a webről a jelenlét adatokat.

A leszinkron felület megjeleníti a webről letöltött adatokat, amelyek ezen a felületen ellenőrizhetők:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_leszinkron

A letöltés során a program minden esetben üzenetben tájékoztat, ha van jóvá nem hagyott jelenlét ív, letöltésre került engedélyezett vagy nem engedélyezett szabadság, külföldi kiküldetés, túlmunka, de ezeket a figyelmeztetés oszlopban meg is jeleníti.

Ezen a felületen kell megadni a külföldi kiküldetés napidíjának elszámolásához alkalmazott árfolyamot is.

A Feldolgozás gombra kattintva az adatok betöltésre kerülnek a dolgozókhoz.

A feldolgozás során nem csak jelenlét jogcímek, hanem az ezekhez kapcsolódó jövedelem jogcímek (túlmunkadíj, külföldi kiküldetés napidíja) is beolvasásra kerülnek.

A Külföldi kiküldetés jövedelem elszámolás mezőben nézetválasztó segítségével váltani tudunk az importált jelenlétek és jövedelmek felület között.

Amennyiben módosítjuk az árfolyamot, akkor az Újraszámítás gomb segítségével tudjuk aktualizálni a külföldi kiküldetés számított összegét.
A webjelenlét letöltését és feldolgozását követően a webes felületen már nem módosíthatók az adott hónap jelenlét adatai.

o Részletes jelenlétadat kezelés a weben

A dolgozók jelenlétadat vezetése két módon történhet, részletes jelenlétadat vezetése mellett és e nélkül. Részletes jelenlétadatok hiányában azt tartjuk nyilván, hogy adott napon a dolgozó dolgozott-e és ha igen, mely időponttól mely időpontig.

Részletes jelenlétadat kezelés esetén nem csak azt tartjuk nyilván, hogy dolgozott-e és ha igen mettől meddig, hanem azt is, hogy milyen beosztásban tette ezt. Ezek alapján a program automatikusan elbírálja a dolgozó műszakpótlék jogosultságát, automatikusan megállapítja az őt megillető pótlékok összegét.

Ez a részletes jelenlétadat kezelés webjelenlét alkalmazása mellett is vezethető.

Ebben az esetben a dolgozó adatlapján a sorszámos jogviszonyon állva jelölnünk kell, hogy a dolgozó esetében részletes jelenlétadat nyilvántartást szeretnénk vezetni:
Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_dolgozó
Amennyiben ezzel a jelöléssel szinkronizáljuk fel a dolgozó adatait a webjelenlétre, letöltéskor a leszinkron felület kiegészül a részletes jelenlétadat kezeléssel kapcsolatos opciókkal:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_leszinkron

Fontos! Abban az esetben, ha Ön használ részletes jelenlétadatokat, de nem itt szeretné megadni a napi analitikát (műszaktípus), még a letöltés megkezdése előtt jelölje a Műszaktípus kitöltése nem kötelező opciót. Abban az esetben, ha nem tölti ki a műszaktípusokat, hiába van jelölve a dolgozó jogviszonyánál részletes jelenlétadat kezelése, a feldolgozáskor nem fog figyelmeztetést küldeni a program a hiányosságokra hivatkozva.

Amennyiben ezen a felületen szeretné megadni a dolgozók adott napra vonatkozó műszaktípusait, akkor ne pipálja ki a Műszaktípus kitöltése nem kötelező opciót. A Műszaktípus oszlopban minden ledolgozott naphoz hozzá tudja rendelni a vonatkozó műszaktípust. A műszaktípusokat nem csak egyesével lehet megadni, hanem csoportosan is. Ezt a célt szolgálja a sorok csoportos módosítása szekció. A lista műveletek gombra kattintva a rögzítést segítő opciók érhetők el:

Webjelenlét_Részletes jelenlétadat_lista műveletek

Miután leválogattuk a módosítani kívánt sorokat, ki kell választanunk a vonatkozó műszaktípust, majd a Rögzítés a bejelölt sorokhoz gomb segítségével hozzá is rendelhetjük a dolgozókhoz az adatokat. A műszaktípus legördülő menüből azokat a műszaktípusokat tudjuk kiválasztani, amelyeket a Törzskarbantartások/Cégfüggő törzsek menüpontban létrehoztunk.

A műszaktípusok kiválasztásakor módosíthatjuk az ebédidőt, vagy az osztott munkaidőre vonatkozó adatokat is.

A sorokat nem csak csoportosan, hanem egyénileg is módosíthatjuk. Ekkor opcionálisan megszabhatjuk, hogy a műszaktípus kiválasztása felülírja-e a már rögzített munkaidőt és ebédidőt vagy sem. A módosítás csak azon sor esetén fog végrehajtásra kerülni, amely aktuálisan kijelölésre került a fenti listában.

A Műszaktípus kitöltése nem kötelező opció azt is lehetővé teszi, hogy amennyiben a dolgozókhoz előzetesen feltöltjük a műszaknaptárat, akkor a webjelenlét letöltése csak a napi munkaidő kezdete és vége időpontot írja felül, de a már rögzített műszaktípust ne.

A webjelenlét használata megköveteli, hogy a dolgozók adatait minden hónapban feltöltsük a webjelenlétre a számfejtést követően. Ekkor kerülnek ugyanis felszinkronizálásra a számfejtésben szereplő adatok. Így lesznek az elfogadott szabadságokból számfejtett szabadságok, ennek segítségével tudja a program helyesen nyilvántartani a kivehető, függőben lévő és kivett szabadságok számát.

A folyamatos szinkron elmaradása esetén előfordulhat, hogy a programban és a weben nyilvántartott szabadság adatok nem fognak egyezni.

Webes felület

Az adott cég esetében a webjelenlét ugyanazon linken érhető el. A bejelentkezési adatok függvényében azonban eltérő felületeket látunk. A webjelenlét adminisztrátora az admin felületet tudja kezelni, a dolgozók a dolgozói felületet, míg a szabadságok elbírálói vagy a jelenléti ívet jóváhagyók a vezetői felületet.

• Admin felület

Az admin felületre első bejelentkezéskor az alábbi adatokkal lehet belépni:
felhasználó: admin
jelszó: 123456

• Beállítások

Az első bejelentkezés során a jelszót meg lehet változtatni a Beállítások ikonra kattintva:

Webjelenlét_Admin_beállítások
o Bejelentkezési adatok módosítása: Ezen a felületen lehet megváltoztatni az alapértelmezett admin jelszót.

o Jelenlét időpont megadási módja: Ezzel a beállítással azt tudjuk meghatározni, hogy a webjelenlét felületen a dolgozó milyen módon tudja megadni a munkaidő kezdete és vége dátumot.

Amennyiben az opció jelölt, a dolgozó tetszőleges időpontot tud megadni a munkaidő kezdete és vége mezőben. Ebben az esetben arra is lehetősége van, hogy utólag, vagy előre feltöltse a jelenlét adatait.

Amennyiben az opció mellől kivesszük a pipát, a dolgozó nem tudja szabadon megadni a munkaidő kezdet és vége időpontot, hanem kap egy Most gombot, amit megnyomva a megnyomás idejét adja meg a program munkaidő kezdetének vagy végének.

o Szabadság visszaigazolások másolatának beállítása: Amennyiben ebben a mezőben magadunk e-mail címet, akkor az e-mail cím tulajdonosa másolatot fog kapni a dolgozók szabadság kérelem visszaigazolásairól.

o Engedélyezett szabadság törlésekor vezetői értesítés beállítása: Az opció jelöltsége esetén a vezető értesítést kap róla, ha egy által engedélyezett szabadságot a dolgozó mégis visszavon.

• Elmaradási figyelmeztetések

Az admin itt tudja időszakra lekérni, hogy mely dolgozóknak nincs töltve a webjelenléte.

A felületen ki tudjuk jelölni azokat a dolgozókat, akiknek e-mailt szeretnénk küldeni elmaradásukkal kapcsolatban.

Az admin felületen jelölni tudjuk, hogy a dolgozói listában elérhetőek legyenek a kilépett dolgozók is. Alapértelmezetten ez az opció nem jelölt, így csak az aktív jogviszonnyal rendelkező dolgozók választhatók ki a legördülő listából. Az admin szerkesztési joggal nem rendelkezik, így csak megtekinteni tudja a kiválasztott dolgozó jelenlét adatait.

Ezen a felületen is elérhető az évválasztó. Ennek akkor van jelentősége, ha már több évet kezelünk a webjelenlétben. Segítségével a különböző évek adatai is megtekinthetők.

Amennyiben a webről letöltöttük egy adott hónap jelenlét adatait, a dolgozói felületen már nem szerkeszthetők ennek a hónapnak az adatai. Ha utólag mégis módosítani kell valamelyik dolgozó jelenlét adatait, az adminnak szerkesztésre kell engedélyezni a dolgozó adott hónapját.

Ehhez be kell lépni az admin felületre, ki kell választani a dolgozót, a dolgozó adott hónapját, majd a szerkesztés engedélyezése gomb megnyomásával engedélyezni kell a szerkesztést:

Webjelenlét_Admin_szerkesztés engedélyezése

Az admin felületen lehetőségünk van a dolgozók jelenlét adatait csoportosan pdf-be exportálni is. Ehhez ki kell választani egy dolgozót a legördülő menüből, majd a csoportos pdf export gombra kell kattintani:
Webjelenlét_Admin_csoportos export

• Dolgozói felület

Az üdvözlő üzenetben szereplő linkre kattintva megjelenik a webjelenlét bejelentkező felülete:

Webjelenlét_bejelentkező felület
Első alkalommal a dolgozók adóazonosító jelükkel tudnak bejelentkezni a rendszerbe. A belépést követően lehetőségük van megváltoztatni jelszavukat.

A beállítások menüben ezen kívül a dolgozó meg kell, hogy adja a munkaidő kezdete és vége időpontot. Így amennyiben a jelenléti íven ledolgozott napot jelöl, ezek az időpontok automatikusan kitöltésre kerülnek, de természetesen át is írhatók.

A dolgozói felületen a megjelenítésre kerül a dolgozó felettese, ő lesz, aki a szabadság kérelmeket jóváhagyja majd.

A dolgozónak megjelenítjük a tárgyévre vonatkozó szabadság adatait: kivehető szabadságok száma, függőben lévő szabadságok (amelyek jóváhagyásra várnak), engedélyezett szabadságok és felhasznált szabadságok.

A Munkatársak szabadsága pontban meg tudják nézni, hogy az ugyanazon szervezeti egységben dolgozó kollégáik mikor lesznek szabadságon, így saját szabadságuk tervezésekor ezt figyelembe tudják venni.

A jelenlét felületen a ledolgozható napok mellett megjelenik egy fogaskerék. Erre kattintva tudják kiválasztani, hogy az adott napon dolgoztak, szabadságon, betegszabadságon, egyéb távolléten voltak. A legördülő menüből tudják törölni is az adott napi előzetesen rögzített jelenlét adatokat.

Szabadság vagy egyéb távollét választása esetén a program jelöli, hogy függőben lévő távollétről van szó.
A Szabadság kérelem küldése gombra kattintva megjelennek ezek a függőben lévő napok. Itt ki tudják választani, hogy mely napok vonatkozásában szeretnének kérelmet küldeni felettesüknek:
Webjelenlét_dolgozói felület

A kérelem küldése gombra kattintva a vezető e-mailt kap a kérelemről:

Webjelenlét_szabadság kérelem küldése

Az engedélyezést vagy elutasítást az e-mailen keresztül is meg tudja tenni, de saját felületére belépve a weben is.

Amennyiben az adott jogviszonyhoz engedélyezve van a home office alkalmazása, akkor a dolgozó választási lehetősége kibővül:

2021-06-01_13h58_57

A home office-t ugyanúgy engedélyeztetni kell, mint a szabadságot, a Home office kérelem küldése gomb segítségével.

A kérelem küldése gombra kattintva a vezető e-mailt kap a kérelemről. Az engedélyezést vagy elutasítást az e-mailen keresztül is meg tudja tenni, de saját felületére belépve a weben is.

A külföldi kiküldetés kérvényezése esetén a külföldi kiküldetés oszlopban kell kipipálni azt a napot, amely napra a kérelmet szeretnénk elküldeni.
Ezt követően a kérelem a Külföldi kiküldetés kérelem gombra kattintva küldhető el.

Amennyiben a felettes elfogadja vagy elutasítja a dolgozó távollét vagy külföldi kiküldetés kérelmét, a dolgozó erről e-mailben értesítést kap.
A jelenlét adatok az Excel export gombra kattintva átemelhetők excelbe is.

• Vezetői felület

A vezetői felület majdnem teljes egészében megegyezik a dolgozói felülettel, csupán két ponton tér el attól.

Az egyik, hogy a munkatársak szabadsága felületen az irányítása alatt álló szervezeti egység kiválasztása esetén engedélyezni tudja dolgozói szabadságát.

Ehhez rá kell kattintani a függőben lévő szabadság napra, majd a jobb felső sarokban megjelenik az engedélyezés/elutasítás lehetősége:

Webjelenlét_Vezető_távollét engedélyezés

A másik, hogy a jobb felső sarokban megjelenik a Jelenléti ív engedélyezés gomb.

Ezt megnyomva megjelenik az a felület, ahol a vezető ki tudja választani az irányítása alatt álló dolgozók jelenléti íveit:

Webjelenlét_Vezető_jelenléti ív engedélyezés

Amennyiben egy dolgozó jelenléti ívét elutasítjuk, akkor felugrik egy kis üzenet ablak, ahol meg tudjuk írni a dolgozónak az elutasítás okát.


2012. évi munkarend

 

A Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény 125. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § m) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el:


Verziótájékoztató: 2012. november/2.


Kulcs-OLM funkcióleírás

Az alábbi felsorolásban összegezzük, mely funkciókat tartalmazza a OL Munkaidő Nyilvántartó rendszer:

A rendszer elérése

  • Saját cégadatok kezelése és szerkesztése
  • További cégek felvitele, szerkesztése
  • Szervezeti egységek (költséghelyek) rögzítése, szerkesztése
  • Munkavállalók rögzítése, szerkesztése szervezeti egységek szerint
  • Munkavállaló nevére keresés

Kulcs-Beosztás beosztástervező alkalmazás felhasználói kézikönyv

A Kulcs-Beosztás beosztástervező webes alkalmazás a Kulcs-Bér program kiegészítő modulja, amelyet a Kulcs-Bér programmal összekapcsolva, integráltan is lehet alkalmazni.
A Kulcs-Beosztás alkalmazás segítségével az operátor jogosultsággal rendelkező felhasználó tetszőleges számú szervezeti egység beosztását és műszakonkénti emberi erőforrás igényét tudja megtervezni tetszőleges időszakra. A beosztástervezés során a program lehetőséget biztosít a munkajogi szabályok és a munkavállalói igények figyelembevételére.
Szervezeti egységenként munkaidő sablon, illetve munkavállalónként beosztás sablon vagy munkarend definiálható, melyek segítségével minimalizálható a beosztás készítés manuális része. A dolgozók – igény szerint – e-mailben kapnak értesítést az elkészült beosztásról, melyet a program felületén történő elfogadással igazolnak vissza a beosztásért felelős vezető felé.
Hasonlóképpen, a munkavállaló a felületen tudja jelezni távollét igényét, és e-mailben értesül az elfogadásról vagy az elutasításról.

A munkavállalók regisztrálása nem feltétlenül szükséges, mert a beosztásokat az operátorok el tudják készíteni a munkavállalók közreműködése nélkül is.

Az alkalmazás lehetőséget biztosít az elkészült beosztás exportálására Excel fájlba, melyet kinyomtatva át lehet adni a munkavállalónak.

A program lehetőséget biztosít a jelenlét adatok kezelésére is. A jelenlét adtok lezárása után a programból jelenléti ív exportálható.
Integrált működés esetén a Kulcs-Beosztás programban nem lehetséges a munkahelyek, a munkakörök és a munkavállalók adatainak rögzítése, mert az adatok a felhasználó által indítható módon szinkronizálással kerülnek a Kulcs-Bér programbóla Kulcs-Beosztás programba. Az integrált működésnek köszönhetően az elkészült beosztások alapján, a fordított irányú szinkronizáció során a beosztásoknak megfelelő egyedi munkarendek, illetve a berögzített véglegesített jelenlét adatok letöltésre kerülnek a Kulcs-Bér programba.

Megfelelő beállítás mellett lehetséges olyan működés, amely esetén a Kulcs-Beosztás felhasználói integrált működés mellett is tudnak munkahelye(ke)t rendelni, módosítani a munkavállalókhoz. Ennek az opciónak akkor van jelentősége, ha a vállalkozás működésére jellemző, hogy egy munkavállaló egy hónapon belül különböző napokon, külnböző munkahelyre van beosztva.

Az alkalmazás része egy QR-kód alapú beléptető rendszer is. A programban használt munkahelyekhez több belépési pont is létrehozható. A munkavállalók mobiltelefon segítségével olvassák be a belépési ponthoz tartozó QR-kódot. Amennyiben a felhasználó rendelkezik a Kulcs-Beosztás Jelenlét moduljával, a belépés, illetve a kilépés időpontja között eltelt intervallum automatikusan megjelenik a jelenlét adatoknál.
A rendszer 4 modulból áll, melyek egymástól függetlenül is beszerezhetők és használhatók:
• Beosztások
• Távollétek
• Jelenlét
• Belépések
Az egyes modulok működésének leírását lásd az egyes funkciókról szóló fejezetekben.

A beosztástervezés  és az integrált működés részletes leírása itt található.


Verziótájékoztató: Kulcs-Bér 2014 június (1850)

Új nyilatkozat – Nyilatkozat éves szabadság Mt. 122. § (3) -től eltérő kiadásáról
Munkabérelőleg levonása
Rehabilitációs hozzájárulás elszámolása
Új nyomtatványok – Eat. igazolások
Osztott munkaidő kezelése
Webjelenlét – hierarchikus cégstruktúra kezelése (vezető felettese)
Webjelenlét – távollét engedélyező e-mail címének kijelzése
Ebédidő munkaidő része-e, jogviszonyonkénti beállításának lehetősége
OEP- Negyedéves statisztika módosítása
Munkáltatói lakáshitel támogatás kalkulátor



Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2018. február (v2303)

Megjelenési dátum: 2018. február 01.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

KSH Havi munkaügyi jelentés (2238)
Egészségbiztosítási statisztikai jelentés
EB18
Passzív ellátás bejelentése
Helyközi bérlettérítés maximum összege
Fizetési jegyzéken következő havi kifizetésű cafetéria megjelenítése

Útmutató – KSH statisztika

Útmutató a munkaügyi-statisztikai adatszolgáltatáshoz

A programban az alapértelmezett paraméterezés a hivatkozott kitöltési útmutatónak megfelelően került beállításra.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
I. Adatszolgáltatási kötelezettség
Az adatszolgáltatás az 1993. évi XLVI. törvény 8. §-ának (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott Kormányrendelet alapján kötelező.
Adatszolgáltatók: a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezetek.

A kérdőív előlapjának kitöltése


Verziótájékoztató: 2014. november/2 (1885)

ÚJ modul: Online Szabadság tervező
ÚJ funkció: Következő évi munkarend és szabadság adatok feltöltése Web-jelenlét modulba
ÚJ funkció: Automatikus üzenetküldés a modul elérhetőségéről az új belépők részére
Új funkció: A Web-jelenlét Admin felületén e-mail cím megadási lehetőség az egyes engedélyezési folyamatok értesítő leveleinek továbbításához
Csoportos munkaszerződés nyomtatásban a sorszámozás optimalizálása
Új jövedelem jogcímek: Helyközi bérlettérítés (hazautazás)
Új funkció: Excel importer bővítése szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményekkel
Egyházi személyek jogviszonyának kezelése
Új funkció: Főkönyvi feladás Mátrix rendszerbe

Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2016. július (v2116)

Megjelenési dátum: 2016. július 27.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok, fejlesztések

Foglalkozás egészségügyi adatok csoportos rögzítése
Egyszerűsített foglalkoztatottak munkaszerződés sablonjának és munkaidő nyilvántartásának módosítása
Foglalkoztatói igazolások automatikus megnyitása ÁNYK-ban
Foglalkoztatói igazoláson a kifizetés módjának beállítása
08-as adatszolgáltatás felgyűjtésének módosítása, amennyiben egy eltartott után érvényesített adóalap kedvezményt és ez a jogosultság megszűnik
Távollét rögzítés ellenőrzése az előző munkahely szekcióban
Postai utalványozás felgyűjtésének módosítása letiltások esetén
Webjelenlét – felettes értesítése a dolgozó által visszavont, engedélyezett szabadság esetén

Kulcs-Bér Verziótájékoztató – 2020. október (v2574)

Megjelenési dátum: 2020. október 28.

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

Újdonságok

Törvénykövetés

Újdonságok

A Megjelent a Kulcs-Beosztás beosztástervező webes alkalmazásunk, amely a Kulcs-Bér programmal együtt azzal integrálva is használható
Törvénykövetés

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Jelen verziónk kiadásától kezdődően már elérhető – akár a Kulcs-Bér program legújabb kiegészítő moduljaként is – a Kulcs-Beosztás beosztástervező webes alkalmazás, amelyet a Kulcs-Bér programmal összekapcsolva, integráltan is lehet alkalmazni.

A Kulcs-Beosztás alkalmazás segítségével tetszőleges számú szervezeti egység beosztása és műszakonkénti emberi erőforrás igénye tervezhető meg tetszőleges időszakra.  A beosztástervezés során a program lehetőséget biztosít a munkajogi szabályok és a  munkavállalói igények figyelembevételére.

Szervezeti egységenként munkaidősablon illetve munkavállalónként beosztás sablon definiálható, melyek segítségével minimalizálható a beosztás készítés manuális része. A dolgozók e-mailben kapnak értesítést elkészült beosztásról, melyet a program felületén történő elfogadással igazolnak vissza a beosztásért felelős vezető felé.

Hasonlóképpen, a munkavállaló a felületen tudja jelezni távollét igényét, és e-mailben értesül az elfogadásról vagy az elutasításról.

A program lehetőséget biztosít a jelenlét adatok kezelésre is a beosztástól történt eltérések rögzítésével. A jelenlét adtok lezárása után a programból jelenléti ív exportálható.

Integrált működés esetén nincs szükség törzsadat rögzítésre a Kulcs-Beosztás programban, mert az adatok a felhasználó által indítható módon szinkronizálásra kerülnek a Kulcs-Bér programból

Az elkészült beosztások alapján a fordított irányú szinkronizáció során a beosztásoknak megfelelő egyedi munkarendek illetve a berögzített véglegesített jelenlét adatok kerülnek letöltésre a Kulcs-Bér programba.

A beosztástervezés  és az integrált működés részletes leírása itt található.

 

Törvénykövetés

Nem magyarországi adóügyi illetőségű kiküldetések járulékalapjának meghatározásának pontosítása

Kulcs-Bér Európa verzióban elérhető funkció

A NAV KI Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályától kapott szakmai vélemény pontosította az alapbér (programban Magyar járulékköteles jövedelem) fogalmát:

A szakmai vélemény alapján Magyar járulékköteles jövedelemként a munkaszerződés szerinti alapbért kell figyelembe venni.

Ennek érdekében az összehasonlítások során a Dolgozó/Jogviszony/Külföldi munkavégzés/Munkavégzés időszakok, jövedelmek képernyő Magyar járulékköteles jövedelem rész adatait vizsgáljuk az alábbiak szerint:

- Ha a Típus havibér, akkor az Összeg mező adatát hasonlítjuk a számfejtés során a KSH átlagkeresethez.

- Ha a Típus órabér, akkor az (Összeg mező adata * a jogviszonyban az adott hónapban érvényes általános (5/2-es) munkarend alapján ledolgozható órák száma + általános (5/2-es) munkarend szerint munkanapra eső munkaszüneti nap óráinak száma) szorzatát hasonlítjuk a számfejtés során a KSH átlagkeresethez.

- Ha a Típus napibér, akkor az (Összeg mező adata * a jogviszonyban az adott hónapban érvényes általános (5/2-es) munkarend alapján ledolgozható napok száma + általános (5/2-es) munkarend szerint munkanapra eső napok száma) szorzatát hasonlítjuk a számfejtés során a KSH átlagkeresethez.

 

Javítások

Az új Tbj. 27. § (2) bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni akkor sem, ha az anyasági ellátás mellett nem végez munkát a munkavállaló

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Az új Tbj. 27. § (2) bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a hónap során akár csak egy napot   GYED, GYOD, ÖD, GYES, GYET, ÁD jogcímen tölt a munkavállaló. Így, ha hónap közbenGYED, GYOD, ÖD, GYES, GYET, ÁD ellátások valamelyikét veszi igénybe a munkavállaló törthavi időszakra, és ezek a hónap valamely napjára rögzítésre kerültek a jogviszonyos jelenlétben, akkor ha akár csak egy napi ilyen jelölésű jelenlét van a jogviszonyos jenlétben, a többi jelenléttípustól függetlenül az adott hónap egészében mentes e jogviszony kapcsán a munkáltató a TB járulékfizetési alsóhatárig történő TB járulék kiegészítés alól, amennyiben a munkavállaló TB járulék köteles jövedelme nem éri el a 48300.- Ft naptári napokra számított időarányos összegét. Ilyen esetben a számfejtésben nem kell megjeleníteni a TB és SZOCHO kiegészítést a munkáltatói közterhek szekcióban.Jelen verziónkban a fentiek szerint jelenítjük meg a TB és SZOCHO kiegészítést a munkáltatói közterhek szekcióban.iJogszabályi háttér:Tbj. 27. §

(2) A 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a járulékalap havonta legalább a minimálbér 30 százaléka (a továbbiakban: járulékfizetési alsó határ), azzal, hogy ha

a) a biztosítási kötelezettséget eredményező jogviszony hónap közben keletkezik vagy szűnik meg,

b) a biztosítási jogviszony a 16. § alapján a hónap egészében nem áll fenn, vagy

c) az adott hónapban a biztosított táppénzben, baleseti táppénzben részesül, vagy tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén fizetési nélküli szabadságot vesz igénybe,

a járulékfizetési alsó határ meghatározása során az a)-c) pontok szerinti naptári napokat figyelmen kívül kell hagyni. Amennyiben az a)-c) pontokban meghatározott körülmények a naptári hónap csak egy részében állnak fenn, a járulékfizetési alsó határ kiszámításánál egy-egy naptári napra a járulékalap harmincad részét kell alapul venni.

(3) A (2) bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni a munkaviszonyban álló és

a) gyermekgondozási díjban, gyermekek otthongondozási díjában, örökbefogadói díjban, gyermeknevelést segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülők,

b) a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatás keretében vagy nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban, a szakképzésről szóló törvény szerint szakképző intézményben nappali rendszerű szakmai oktatásban, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató esetében.

 

2008M-08 lap – „Az új Tbj. 27. § (2) bekezdés szerinti járulékfizetési alsó határra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni” jelölőnégyzet jelölése

Kulcs-Bér Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

A korábbi verziónkban ez a jelölőnégyzet csak akkor került bejelölésre a 2008 XML fájl gyűjtése során, ha a jogviszony alapadatok pontban kiválasztott foglalkozási viszonyban a „bizt.jogv. típusa” GYED, GYOD, ÖD, GYES, GYET, ÁD melletti munkavállaló volt, azaz, ha a munkavállaló GYED, GYOD, ÖD, GYES, GYET, ÁD mellett munkát is végzett egyidejűleg.

A jelölőnégyzetet akkor is bejelöltté kell tenni, ha nincs munkavégzés, és a munkavállaló csak az ellátásokat – GYED, GYD, ÖD, GYES, GYET, ÁD – veszi igénybe, és ezek a hónap valamely napjára rögzítésre kerültek a jogviszonyos jelenlétben. Ilyen esetben nem releváns, hogy milyen jelenlétek vannak az egyéb napokra rögzítve, a többi jelenléttípustól függetlenül az adott hónap egészében mentes e jogviszony kapcsán a munkáltató a TB járulékfizetési alsóhatárig történő TB járulék kiegészítés alól, amennyiben a munkavállaló TB járulék köteles jövedelme nem éri el a 48300.- Ft naptári napokra számított időarányos összegét.

A gyűjtési hiányosságot javítottuk.

Jogviszonyos adatok elérhetősége

Kulcs-Bér Light, Standard, Kompakt, Prémium, Európa verzióban elérhető funkció

Ha a Karbantartás/Adatbiztonsági beállítások alatt letiltásra került a Jogviszonyok listája,

 2020-10-28_15h00_42

a Névsoros listáról az adott felhasználó akkor is el tudta indítani a Bér-Excelimporter állomány készítést jogviszonyos adatokkal is.

Kiküszöböltük a hibát, ha a felhasználónak nincs jogosultsága indítani a Jogviszonyok listáját, akkor nem tudja indítani a Bér-Excelimporter állomány készítést sem jogviszonyos adatokkal.

 


Távolléti díj

Programunkban az alapértelmezetten biztosított, távolléti díjként számfejtendő jövedelem jogcímek esetében a Törzskarbantartás/Közös törzsek/Jövedelem jogcím csoportban a kiválasztott Számítási mód a „Távolléti díj” típus. Azon gyári jövedelem jogcímek esetén, melyeket a program a távolléti díj számításhoz használ és jelenlét jogcímhez kapcsolódnak, a számfejtés során a megjegyzés mezőben megjelenítésre kerül, hogy ezek automatikusan számfejtett jövedelmek. Amennyiben azt szeretnénk, hogy az általunk a Jövedelem jogcím törzsbe felvett jövedelem jogcím távolléti díjként kerüljön figyelembevételre a számfejtés során, ezt a beállítást kell alkalmazni. Ebben az esetben az egyéb jövedelmek ablakban a jövedelem jogcímhez csak óraszámot kell rögzíteni. A program ugyanis ezzel az óraszámmal szorozza fel a távolléti díj egy órára jutó összegét.

TávDíj1

A számfejtés elkészültét követően a hónapzárás futtatása után A Dolgozó adatai/Jogviszonyok/Jogviszony alapadatai/Távolléti díj és EKHO pont Távolléti díj fülére bekerülnek a Lezárt időszakok táblarészbe a távolléti díj számításához szükséges időadatok, az Időszaki adatok táblarészbe pedig a távolléti díj növelő tényezők:

TávDíj2

A távolléti díj adatok lekérdezhetők a Nyomtatványok/Bérügyi/Távolléti díj lekérdezés pontban:

TávDíj3

A távolléti díj számítása a 2012. évi I. törvény (Mt.) vonatkozó rendelkezései alapján:

148. § (1) A távolléti díjat

a) az esedékessége időpontjában érvényes alapbér (136. §), pótlékátalány (145. §),

b) az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetett

ba) teljesítménybér (150. §),

bb) bérpótlék (151. §)

figyelembevételével kell megállapítani.

(2) Az esedékesség időpontja

a) a távollét kezdő időpontja,

b) a végkielégítés tekintetében

ba) a munkáltatói felmondás közlésének az időpontja,

bb) a 77. § (1) bekezdés b) és c) pontja esetén a munkaviszony megszűnésének időpontja, vagy

c) kártérítési felelősség megállapítása esetén a kár bekövetkezésének időpontja, ha a munkaviszony ezt megelőzően megszűnt, a munkaviszony megszűnésének időpontja.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott díjazást, ha a távollét tartama során összege módosul, a távollét módosítást követő tartamára a távolléti díj számítása során a módosított összeget kell figyelembe venni.

(4) A távolléti díj megállapításakor az (1) bekezdés szerinti összegeket – a 149-151. §-ban foglaltaknak megfelelően – együttesen kell figyelembe venni.

149. § (1) Havi bér esetén a távolléti díj 148. § (1) bekezdés a) pont szerinti részének meghatározásakor a 136. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. 

(2) A távolléti díj 148. § (1) bekezdés a) pont szerinti része a havi- vagy órabér és pótlékátalány távollét tartamára történő kifizetésével is teljesíthető és elszámolható.

150. § (1) A távolléti díj meghatározásakor a 137. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kifizetett teljesítménybért kell számításba venni.

(2) A teljesítménybért – a kifizetés időpontjától függetlenül – az irányadó időszakra jutó arányos részben kell figyelembe venni.

(3) Teljesítménybérezés esetén a távolléti díj számításánál az alapbért figyelmen kívül kell hagyni.

(4) A teljesítménybért az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó időszaki rendes munkaidőre járó teljesítménybér összegét osztani kell az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák számával (osztószám).

(5) A távolléti díj meghatározásakor az idő- és teljesítménybér összekapcsolásával megállapított munkabér esetén az időbérrészt a 148. § (1) bekezdés a) pont megfelelő alkalmazásával kell figyelembe venni.

151. § (1) A távolléti díj megállapításakor a vasárnapi pótlékot, a műszakpótlékot, az éjszakai pótlékot és a 144. § (1) bekezdés szerinti bérpótlékot a (2)-(5) bekezdésben foglaltak szerint kell figyelembe venni. 

(2) A vasárnapi pótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a vasárnapok egyharmadában beosztás szerinti munkaidejében munkát végzett.

(3) A műszakpótlékot és az éjszakai bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a beosztás szerinti munkaideje harminc százalékának megfelelő tartamban műszak- vagy éjszakai bérpótlékra jogosító időszakban végzett munkát.

(4) Az ügyelet és a készenlét tartamára kifizetett bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkáltató a munkavállaló számára az irányadó időszakban átlagosan legalább havi kilencvenhat óra tartamú ügyeletet vagy készenlétet rendelt el.

(5) A bérpótlékot az egy órára járó távolléti díj kiszámításánál úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó időszakra kifizetett bérpótlék összegét osztani kell az irányadó időszakban, a beosztás szerinti munkaidőben teljesített órák számával (osztószám).

152. § (1) A távolléti díj kiszámításakor, ha az irányadó időszakban munkabér-kifizetés nem történt, az alapbért kell figyelembe venni.

(2) Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot kell figyelembe venni. Teljes naptári hónap hiányában az alapbért vagy a havi átalányt kell figyelembe venni.

 

A távolléti díj a következő esetben jár: 
1. Munkavégzés alóli mentesülés esetén az alábbi esetekben:

- a szabadság tartamára,
- a kötelező orvosi vizsgálata tartamára,
- jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés idejére,
- jogszabály szerinti örökbefogadás előkészítése időszakában – az örökbe fogadható gyermekkel történő személyes találkozás céljából – évente legfeljebb 10 munkanapra,
- a szoptató anya a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer 1, ikergyermekek esetén kétszer 2 órára, a kilencedik hónap végéig naponta 1, ikergyermekek esetén naponta 2 órára,
- véradáshoz szükséges időtartamra, de legalább 4 órára,
- hozzátartozó halálakor 2 munkanapra,
- általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges időre,
- ha a munkavállaló által elkövetett kötelezettségszegés körülményeinek kivizsgálása miatt indokolt, a vizsgálat lefolytatásához szükséges, de legfeljebb 30 napos időtartamra mentesítheti a munkavállalót rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól,
- bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban, ha tanúként hallgatják meg,
- üzemi tanács választási bizottság tagjának arra az időtartamra, amíg tevékenysége ellátásának tartamára mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól,
- ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, munkavégzés nélkül munkabér fizetését, annak mértékének meghatározása nélkül írja elő.

A Tbj. alapján nem szünetel a biztosítás a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt, ha ezen időszakra távolléti díj jár.

2. Keresőképtelenség esetén:

- Betegszabadság esetén a távolléti díj 70 százaléka jár.

- Ha a munkavállaló a munkaszüneti napon keresőképtelen, akkor részére a távolléti díj 70 százaléka jár. Ugyanakkor nem jár a távolléti díj, ha a munkavállaló a keresőképtelenségére tekintettel táppénzben vagy baleseti táppénzben részesül

 

3. Munkaviszony megszűnése, megszüntetése esetén, leggyakrabban az alábbi esetekben:

- A munkáltató jogutód nélküli megszűnése, valamint, ha az átvevő munkáltató nem a munka törvénykönyve hatálya alá tartozik.

- A munkáltató felmondása esetén, a munkavállaló munkavégzés alóli felmentésekor, a munkavégzés alóli felmentés tartamára, kivéve, ha a munkavállaló munkabérre egyébként nem lenne jogosult, vagy a jogszabály ettől eltérő szabályt állapít meg.
- Munkakörmegosztás esetén, ha arra tekintettel szűnik meg a munkaviszony, hogy a munkavállalók száma egy főre csökken. Ez esetben a munkáltató köteles annyi időre járó távolléti díjat a munkavállalónak megfizetni, amennyi a munkáltató felmondása esetén járna.
- A munkáltató azonnali hatályú felmondással megszünteti a határozott idejű munkaviszonyt, akkor a munkavállaló jogosult 12 havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjra.

- A vezető beosztású munkavállaló munkaviszonya csődeljárás vagy felszámolási eljárás megkezdését követően szűnik meg. A vezetőt a munkaviszony megszűnésére tekintettel megillető díjazásból a munkáltató legfeljebb 6 havi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni az esedékességekor. Az ezt meghaladó összeget a csődeljárás befejezésekor vagy megszüntetésekor, vagy a felszámolási eljárás befejezésekor kell megfizetni.
- Végkielégítésre való jogosultság esetén is távolléti díjjal kell számolni.
- Munkaviszony jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén.

4. Károkozás, kártérítés és felelősség esetén fizetendő távolléti díj:

5. Egyéb esetekben:

- Távolléti díjat kell fizetni, ha az óra vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidőre, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő.
- Az üzemi tanács tagjának munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díj jár.
- A munkavállalót szakszervezeti érdek-képviseleti tevékenységének ellátása érdekében munkaidő-kedvezmény illeti meg. A munkaidő-kedvezmény idejére, valamint szakszervezet képviselőjeként a munkáltatóval való konzultáció tartamára is távolléti díj jár.